Mikk Marran (Võru, 1978. október 2. –) észt köztisztviselő. 2016. január 1-jétől az észt Külföldi Hírszerző Szolgálat (Välisluureamet) főigazgatója. Korábban az Észt Védelmi Minisztériumban dolgozott különböző beosztásokban. 2022. november 1-jétől az észt Állami Erdőgazdálkodási Központ (RMK) igazgatóságának elnöke.
Életrajza 1996-tól 2001-ig a Tallinni Egyetem Társadalomtudományi Karán tanult közigazgatás szakon. Közben 1997–1998-ban részképzés keretében Magyarországon, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen folytatott nemzetközi tanulmányokat (diplomácia és nemzetközi kapcsolatok), majd 1998-ban a belgiumi College of Europe-ban európai ügyeket tanult. 2009–2010-ben az Egyesült Államok Nemzetvédelmi Egyetemén tanult nemzetierőforrás-gazdálkodást, 2018-ban pedig elvégezte a Harvard Kennedy School Global Change Agents Programját.
1999-től az Észt Védelmi Minisztérium munkatársa volt. 2003-tól 2005-ig a minisztérium nemzetközi főosztályát, 2005–2006 között a NATO-együttműködésért, valamint az európai biztonság- és védelempolitikáért felelős főosztályt vezette. 2006–2009 között Észtország brüsszeli Állandó NATO-képviseletén dolgozott tanácsosi rangban. 2010–2011-ben az Észt Védelmi Minisztérium védelmi beruházásokért felelős államtitkára, 2011–2015 között a védelmi minisztérium Állandó Titkárságát vezette államtitkári rangban.
2015. október 12-én 2016. január 1-jei hatállyal kinevezték az észt Információs Hivatal (Teabeamet) főigazgatójává. A szervezetet 2017-ben Külföldi Hírszerző Szolgálattá (Välisluureamet) nevezték át.
2020. június 11-én az Észt Parlament (Riigikogu) nemzetbiztonsági bizottsága Jüri Louge védelmi miniszter javaslatára a következő öt évre is meghosszabbította Mikk Marran megbízatását a Külföldi Hírszerző Szolgálat élén.
Habár megbízatása 2025-ig szólt a Külföldi Hírszerző Szolgálat élén, 2022 augusztusában bejelentette, hogy pályázott az észt Állami Erdőgazdálkodási Központ (RMK) igazgatóságának elnöki posztjára, amelyet elnyert. Ennek megfelelően 2022. október 31-én távozott a Külföldi Hírszerző Szolgálattól és 2022. november 1-jétől az RMK igazgatóságának elnöki posztját tölti be.
Könyve Mikk Marran, Eve Vungo: Eesti pöördub läände. Laari valitsus. Vatita, Kohtla-Järve, 1999, (magyarul: Észtország nyugatra fordul. A Laar-kormány)Mart Laar Észtország miniszterelnöke volt 1992–1994 és 1999–2002 között.
Kitüntetései Fehér csillag érdemrend III. osztálya (2015) Védelmi minisztérium érdemrendje I. és II. osztálya Katonai érdemkereszt
Magánélete Nős, három gyermeke van. Felesége Kaisa Marran (született: Teimann) táncos és koreográfus, edző, egy Pilates-stúdiót vezet.
Jegyzetek
Források
Kategória:Észtek Kategória:1978-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Diplomaták