A 93. Oscar-gálát az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiája 2021-ben rendezte meg a 2020-ban bemutatott filmek díjazására. Eredetileg február 28-án tervezték megtartani a díjátadót, de a globális Covid19-pandémia miatt elhalasztották április 25-re. Az akadémia több változtatást is bevezetett a 2021-es díjátadóra. A járvány miatt ideiglenesen olyan filmek is nevezhetők voltak, melyeket kizárólag streaming platformokon mutattak be, a mozik zárva tartásának ideje alatt. További fontos változás, hogy a legjobb hangvágás és hangkeverés kategóriáit ezentúl legjobb hang elnevezéssel összevonják egy kategóriába. A legjobb nemzetközi játékfilmre az akadémia minden tagja szavazhat. A legjobb eredeti filmzene jelölésének szabályai is változtak: csak olyan film jelölhető, ahol a zene legalább 60%-a eredeti alkotás. A dokumentumfilmek esetén is történt módosítás: ezentúl minden olyan film nevezhető, melyet egynél több, kvalifikáló filmfesztiválon bemutattak.

A díjra jelöltek névsorát 2021. március 15-én jelentette be Prijanka Csopra, valamint művész- és házastársa Nick Jonas az Akadémia hivatalos weboldalán élő internetes közvetítésen.

Díjazottak és jelöltek A nyertesek az első helyen sorolva és félkövérrel szedve.

Legjobb film Legjobb rendező A nomádok földje (Nomadland) – Frances McDormand, Peter Spears, Mollye Asher, Dan Javey és Chloé Zhao A chicagói 7-ek tárgyalása (The Trial of the Chicago 7) – Marc Platt és Stuart Besser A metál csendje (Sound of Metal) – Bert Hamelinick és Sacha Ben Harroche Ígéretes fiatal nő (Promising Young Woman) – Ben Browning, Ashley Fox, Emerald Fennell és Josey McNamara Júdás és a Fekete Messiás – Shaka King, Charles D. King és Ryan Coogler Mank – Ceán Chaffin, Eric Roth, és Douglas Urbanski Minari – A családom története (Minari) – Christina Oh Az apa (The Father) – David Parfitt, Jean-Louis Livi és Philippe Carcassonne | valign="top" | Chloé Zhao – A nomádok földje (Nomadland) Lee Isaac Chung – Minari – A családom története (Minari) Emerald Fennell — Ígéretes fiatal nő (Promising Young Woman) David Fincher – Mank Thomas Vinterberg – Még egy kört mindenkinek (Another Round) Legjobb férfi főszereplő Legjobb női főszereplő Anthony Hopkins – Az apa (The Father) mint Anthony Riz Ahmed – A metál csendje (Sound of Metal) mint Ruben Stone Chadwick Boseman (posztumusz) – Ma Rainey: A blues nagyasszonya (Ma Rainey's Black Bottom) mint Levee Green Gary Oldman – Mank mint Herman J. Mankiewicz Steven Yeun – Minari – A családom története (Minari) mint Jacob Yi Frances McDormand – A nomádok földje (Nomadland) mint Fern Viola Davis – Ma Rainey: A blues nagyasszonya (Ma Rainey's Black Bottom) mint Ma Rainey Andra Day – The United States vs. Billie Holiday mint Billie Holiday Vanessa Kirby – Pieces of a Woman mint Martha Weiss Carey Mulligan – Ígéretes fiatal nő (Promising Young Woman) mint Cassandra „Cassie” Thomas Legjobb férfi mellékszereplő Legjobb női mellékszereplő Daniel Kaluuya – Júdás és a Fekete Messiás mint Fred Hampton Sacha Baron Cohen – A chicagói 7-ek tárgyalása (The Trial of the Chicago 7) mint Abbie Hoffman Leslie Odom Jr. – Egy éj Miamiban... (One Night in Miami...) mint Sam Cooke Paul Raci – A metál csendje (Sound of Metal) mint Joe Lakeith Stanfield – Júdás és a Fekete Messiás mint William „Bill” O'Neal – Minari – A családom története (Minari) mint Maria Bakalova – Borat utólagos mozifilm (Borat Subsequent Moviefilm) mint Tutar Sagdiyev Glenn Close – Vidéki ballada az amerikai álomról (Hillbilly Elegy) mint Bonnie „Mamaw” Vance Olivia Colman – Az apa (The Father) mint Anne Amanda Seyfried – Mank mint Marion Davies Legjobb eredeti forgatókönyv Legjobb adaptált forgatókönyv Ígéretes fiatal nő (Promising Young Woman) — Emerald Fennell A chicagói 7-ek tárgyalása (The Trial of the Chicago 7) — Aaron Sorkin A metál csendje (Sound of Metal) — forgatókönyvíró: Darius Marder és Abraham Marder; ötlet: Darius Marder és Derek Cianfrance Júdás és a Fekete Messiás — forgatókönyvíró: Will Berson és Shaka King; ötlet: Will Berson, Shaka King, Keith Lucas és Kenny Lucas Minari – A családom története (Minari) — Lee Isaac Chung | valign="top" |Az apa (The Father) — Christopher Hampton és Florian Zeller A Fehér Tigris (The White Tiger) — Ramin Bahrani, Arvind Adiga The White Tiger c. novellája alapján A nomádok földje (Nomadland) — Chloé Zhao, Jessica Bruder A nomádok földje c. regénye alapján Borat utólagos mozifilm (Borat Subsequent Moviefilm) — forgatókönyvíró: Sacha Baron Cohen, Anthony Hines, Dan Swimer, Peter Baynham, Erica Rivinoja, Dan Mazer, Jena Friedman és Lee Kern; ötlet: Baron Cohen, Hines, Swimer és Nina Pedrad; Baron Cohen alkotta Borat Sagdiyev karaktere alapján Egy éj Miamiban... (One Night in Miami...) — Kemp Powers, saját, azonos című darabja alapján |- ! style="background:#EEDD82" | Legjobb animációs film ! style="background:#EEDD82" | Legjobb idegen nyelvű film |- | valign="top" | Lelki ismeretek (Soul) – Pete Docter és Dana Murray Előre (Onward) – Dan Scanlon és Kori Rae Lunaria – Kaland a Holdon (Over the Moon) – Glen Keane, Gennie Rin és Peilin Chou Shaun, a bárány és a farmonkívüli (A Shaun the Sheep Movie: Farmageddon) – Richard Phelan, Will Becher és Paul Kewley Farkasok népe – Tomm Moore, Ross Stewart, Paul Young és Stéphan Roelants | valign="top" | Még egy kört mindenkinek (Druk)  – rendezte: Thomas Vinterberg Better Days ()  – rendezte: Derek Tsang Kollektíva (Colectiv)  – rendezte: Alexander Nanau Quo Vadis, Aida?  – rendezte: Jasmila Žbanić The Man Who Sold His Skin  – rendezte: Kaouther Ben Hania |- ! style="background:#EEDD82" | Legjobb dokumentumfilm ! style="background:#EEDD82" | Legjobb rövid dokumentumfilm |- | valign="top" | Tanítóm, a polip (My Octopus Teacher) – Pippa Ehrlich, James Reed és Craig Foster Kedves kém (El agente topo/The Mole Agent; spanyol) – Maite Alberdi és Marcela Santibáñez Kollektíva (Colectiv/Collective; román) – Alexander Nanau és Bianca Oana Time – Garrett Bradley, Lauren Domino és Kellen Quinn Több mint tábor: A fogyatékosok forradalma (Crip Camp) – Nicole Newnham, Jim LeBrecht és Sara Bolder | valign="top" | Colette – Anthony Giacchino és Alice Doyard A Concerto Is a Conversation – Ben Proudfoot és Kris Bowers A Love Song for Latasha – Sophia Nahali Allison és Janice Duncan Do Not Split – Anders Hammer és Charlotte Cook Hunger Ward – Skye Fitzgerald és Michael Shueuerman |- ! style="background:#EEDD82" | Legjobb élőszereplős rövidfilm ! style="background:#EEDD82" | Legjobb animációs rövidfilm |- | valign="top" | Two Distant Strangers – Travon Free és Martin Desmond Roe Feeling Through – Doug Roland és Susan Ruzenski The Letter Room – Elvira Lind és Sofia Sondervan The Present – Farah Nabulsi White Eye – Tomer Shushan és Shira Hochman | valign="top" | Ha bármi történik, szeretlek (If Anything Happens I Love You) – Will McCormack és Michael Govier Burrow – Madeline Sharafian és Michael Capbarat Genius Loci – Adrien Mérigeau és Amaury Ovise Opera – Eric Oh Yes-People – Gísli Darri Halldórsson és Arnar Gunnarsson |- ! style="background:#EEDD82" | Legjobb eredeti filmzene ! style="background:#EEDD82" | Legjobb eredeti dal |- | valign="top" | Trent Reznor, Atticus Ross és Jon Batiste – Lelki ismeretek (Soul) Terence Blanchard – Az 5 bajtárs (Da 5 Bloods) Trent Reznor és Atticus Ross – Mank Emile Mosseri – Minari – A családom története (Minari) James Newton Howard – A kapitány küldetése (News of the World) Fight for You, a Júdás és a Fekete Messiás c. filmből – zene: H.E.R. és Dernst Emile II; szöveg: H.E.R. és Tiara Thomas Hear My Voice, A chicagói 7-ek tárgyalása (The Trial of the Chicago 7) c. filmből – zene: Daniel Pemberton; szöveg: Daniel Pemberton és Celeste Waite Husavik, az Eurovíziós Dalfesztivál: A Fire Saga története (Eurovision Song Contest: The Story of Fire Saga) c. filmből – zene és szöveg: Savan Kotecha, Fat Max Gsus és Rickard Göransson Io sì (Seen), az Előttem az élet (The Life Ahead) c. filmből – zene: Diane Warren; szöveg: Diane Warren és Laura Pausini Speak Now, az Egy éj Miamiban... (One Night in Miami...) c. filmből – zene és szöveg: Leslie Odom Jr. és Sam Ashworth Legjobb látványtervezés Legjobb operatőr Mank - látványtervező: Donald Graham Burt; díszletberendező: Jan Pascale Az apa (The Father) - látványtervező: Peter Francis; díszletberendező: Cathy Featherstone Ma Rainey: A blues nagyasszonya (Ma Rainey's Black Bottom) - látványtervező: Mark Ricker; díszletberendező: Karen O'Hara és Diana Sroughton A kapitány küldetése (News of the World) - látványtervező: David Crank; díszletberendező: Elizabeth Keenan Tenet - látványtervező: Nathan Crowley; díszletberendező: Kathy Lucas | valign="top" | Mank – Erik Messerschmidt Júdás és a Fekete Messiás – Sean Bobbitt A nomádok földje (Nomadland) – Joshua James Richards A kapitány küldetése (News of the World) – Dariusz Wolski A chicagói 7-ek tárgyalása (The Trial of the Chicago 7) – Phedon Papamichael |- ! style="background:#EEDD82" | Legjobb jelmez ! style="background:#EEDD82" | Legjobb smink |- | valign="top" | Ma Rainey: A blues nagyasszonya (Ma Rainey's Black Bottom) – Ann Roth Emma – Alexandra Byrne Mank – Trish Summerville Mulan – Bina Daigeler Pinokkió – Massimo Cantini Parrini | valign="top" | Ma Rainey: A blues nagyasszonya (Ma Rainey's Black Bottom) - Matiki Anoff, Mia Neal, Larry M. Cherry Emma - Marese Langan, Laura Allen és Claudia Stolze Vidéki ballada az amerikai álomról (Hillbilly Elegy) - Eryn Krueger Mekash, Patricia Dehaney, Matthew Mungle Mank - Kimberley Spiteri, Gigi Williams Pinokkió - Dalia Colli, Mark Coulier, Francesco Pegoretti |- ! style="background:#EEDD82" | Legjobb vágás ! style="background:#EEDD82" | Legjobb hang |- | valign="top" | A metál csendje (Sound of Metal) – Mikkel E.G. Nielsen Az apa (The Father) – Yorgos Lamprinos A nomádok földje (Nomadland) – Chloé Zhao Ígéretes fiatal nő (Promising Young Woman) – Frédéric Thoraval A chicagói 7-ek tárgyalása (The Trial of the Chicago 7) – Alan Baumgarten | valign="top" | A metál csendje (Sound of Metal) – Nicolas Becker, Jaime Baksht, Michelle Couttolenc, Carlos Cortes és Philip Bladh A Greyhound csatahajó (Greyhound) – Warren Shaw, Michael Minkler, Beau Borders és David Wyman Mank – Ren Klyce, Jeremy Molod, David Parker, Nathan Nance és Drew Kunin A kapitány küldetése (News of the World) - Oliver Tarney, Mike Prestwood Smith, William Miller és John Pritchett Lelki ismeretek (Soul) – Ren Klyce, Coya Elliot és David Parker |- ! style="background:#EEDD82" colspan="2"| Legjobb vizuális effektek |- | valign="top" colspan="2"| Tenet'' – Andrew Jackson, David Lee, Andrew Lockley és Scott Fisher Szerelem és szörnyek (Love and Monsters) – Matt Sloan, Genevieve Camailleri, Matt Everitt és Brian Cox Az éjféli égbolt (The Midnight Sky) – Matthew Kasmir, Christopher Lawren, Max Solomon és David Watkins Mulan – Sean Faden, Anders Langlands, Seth Maury és Steven Ingram Ivan, az egyetlen (The One and Only Ivan)'' – Nick Davis, Greg Fisher, Ben Jones és Santiago Colomo Martinez

Kormányzók díjai A Covid19-pandémia miatt az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiája lemondta az éves kormányzói díjátadó ünnepségét. Ez az első olyan év, amikor a Kormányzók nem osztanak ki Tiszteletbeli Oscar-díjat; a két humanitárius díjban részesülőnek pedig kivételesen az Oscar-gálán tervezik átadni a trófeákat.

Jean Hersholt Humanitárius Díj Tyler Perry – „az utóbbi években folytatott aktív emberbaráti és jótékonysági törekvéseiért, ideértve a közössége tagjait sújtó hajléktalanság és gazdasági nehézségek kezelésére irányuló erőfeszítéseit.” Motion Picture & Television Fund – „megtisztelve azért az érzelmi és pénzügyi segítségnyújtásért, amelyet a szórakoztatóipar tagjai számára nyújt.”

Többszörös jelölések és elismerések