Aknai Péter (Pécs, 1973. április 1. –) Cédrus-nívódíjas író, költő.
Élete
Bokor Margit Anna (Mangi) és Aknai Tamás gyermekeként született. Húga Aknai Luca jogász, nővére Aknai Katalin művészettörténész, egyetemi tanár. Kuntszentmiklóson és Pécsett járt középiskolába, diplomát 2001-ben a Pécsi Tudományegyetemen szerzett. Gyermekkora óta ír, de publikálni csak később, a negyvenes éveiben kezdett. Gyermekkorában rengeteg időt töltött a Duna mellett Géderlakon az édesanyja családjánál. Az itt szerzett élményei nagymértékben meghatározzák írói tevékenységét.
Magánélete
Három gyermeke született, első házasságából Márton és Balázs, jelenlegi házasságából Réka.
A Kisbéka anatómiája
Első könyve, A Kisbéka anatómiája 2018-ban jelent meg a Pro Pannónia gondozásában. A Kisbéka egy Duna-parti kuglizó, amely egész életre szóló élményekkel és tapasztalatokkal vértezte fel az egykori falusi srácokat, köztük a kisregény szerzőjét.
„Most, hogy negyven fölött visszatekintek az eddigi szakmáimra, rá kell jönnöm, hogy a Duna-parti kuglizóban szerzett készségeimből élek mind a mai napig. Már kisdobosként (lásd: alsó tagozatos kisiskolás) állogatóként dolgoztam nyaranta a Kisbékában, ahol a velem egyívású falusi srácokon kívül barátom volt az uszálykapitány, az orvhalász, a tornatanár, a kompos. És persze a költő. Tőle tudom többek között, hogy kell evezni a ladikban, bemetszeni a pulykák mellét, hol állt a nyaralónk, amit ’45-ben az oroszok toltak a Dunába, és hogy milyen volt Nemes Nagy Ági néni kontya. Meg, hogy ez az egész azért szép, mert elmúlik.”
Publikációi
Bástya utca (portrénovella, litera.hu, 2022. december 7.) Lift (novella, (Bárkaonline, 2022. augusztus 16.) Cím nélkül (Tábori Csaba festőművész kiállításán elhangzott megnyitóbeszéd szerkesztett változata, 2022. július 1.) Töltés (Élet és Irodalom, LXVI. évfolyam, 9. szám, 2022. március 4.) Négy csüe-csü (versek, vesfordítások, Napút Online, 2021. július 27.) Alfa és ómega (Élet és Irodalom, LXIV. évfolyam, 43. szám, 2020. október 22.) Versek (Előretolt Helyőrség, 2020.) Ház a fenyők mögött (könyv, novellák, Pro Pannónia Kiadó, Pécs 2020.) A partvisfenyő (tárcanovella, szabadpécs.hu, 2019) Ady Endre emlékezete (vers, Napút Online, 2019) http://www.jelenkor.net/tarca/1252/a-csellomuvesz A csellóművész] (tárcanovella, Jelenkor, 2019) Szoszka és a Zsiguli (tárcanovella, KULTer.hu – Alföld, 2019) Csuklógyakorlatok (prózarészlet, Irodalmi Jelen, 2018. május) A Kisbéka anatómiája (kisregény, Pro Pannónia Kiadó, Pécs 2018) Versek (Napút Online, 2018) Sztipek nagy napja (novella, Napút Online, 2017) Publikációk – versek, novellák; Új Holnap, Forrás, Kortárs, Dunatáj, Napút (2000-)
Egyéb megjelenések Pécs Lexikon – szócikkek, Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft., Pécs, 2010 Echo Pécsi Kritikai Szemle – fotó, kritikák, ECHO Regionális Kultúrafejlesztési Alapítvány Fünfkirchen / Pécs – fotók, Verlag Schnell & Steiner GmbH, Regensburg, 2010
Elismerések Cédrus-nívódíj: Sztipek nagy napja (novella, Napút Online, 2017)
Források A Kisbéka anatómiája – teltházas író-olvasó találkozó Géderlakon (Kalocsai Hírek, 2018-10-05) Újra brekeg a Kisbéka! (Kalocsai Néplap, 2018-09-06) Az életet tanulta a Kisbékában (Paksi Hírnök, 2018-07-12) Kapkodják az elsőkönyves pécsi író Kisbékáját (PécsMa.hu, 2018-07-03) Első könyves pécsi szépíró mutatkozott be az ünnepi könyvhéten (Dunántúli Napló – Bama.hu, 2018-06-18) https://www.aknai.hu/kisbeka/
További információk https://aknai.hu/eletrajz.html
Kategória:1973-ban született személyek Kategória:Pécsi írók, költők Kategória:Magyar költők, írók Kategória:Élő személyek