A Southern Special zenekar (avagy ismertebb nevükön a Sutterek) egy magyar metal/hard rock zenekar

Története 1992 decemberében alakult. A megalakulásukat követő évet gyakorlatilag végigkoncertezték. Előzenekarként játszottak a Sex Action 1993 tavaszi és őszi turnéján, valamint a Sing Sing országos turnéján is. Az intenzív koncertezésnek köszönhetően sokan megismerték az együttest, és az Aréna kiadó lemezszerződést ajánlott a csapatnak. 1994 áprilisában jelent meg a Ne fogadjon senki rám című bemutatkozó album, melyen AC/DC stílusú rockzenét játszottak. Az énekes Huszti Béla hangja, énekstílusa is az ausztrál rockegyüttes frontembereit idézte. Leszervezett saját lemezbemutató turnéjuk – az akkor szintén első lemezes Black-Outtal közösen – első körben elmaradt, csak 1995 elején tudták pótolni.

1995-re megváltozott a Sutterek stílusa, elhagyták az AC/DC- áthallásokat, modernizálták zenekari hangzásukat, változott az énekstílus, megtalálták saját hangjukat. 1996 elején rögzítették második nagylemezük dalait, majd áprilisban Fogom a fejem címmel kiadták az albumot. Ekkor már egy hónapja koncerteztek szerte az országban a Tankcsapda turnéjának előzenekaraként.

A korábbi kétgitáros felállás 1996 végén megváltozott Barabás Béla távozásával és Szentpéteri Zsolt sampleres érkezésével. A Sony Music kiadásában 1997 áprilisában megjelent Hat láb mélyen című harmadik Southern Special-album dalaira erősen hatottak az aktuális rockzenei trendek. White Zombie ihlette mélyre hangolt, zajos gitárok, elektronikus zenei elemek jellemezték az új irányvonalat. A lemez megjelenésekor indult a Southern Special/Black-Out közös országos turné.

1997 decemberében az E-klubban tartotta 5. születésnapi koncertjét a zenekar, fél évvel később szintén ugyanitt már a búcsúkoncertjüket adták. Az együttes 1998 júniusában feloszlott. Az egykori tagok később olyan zenekarokban tűntek fel, mint a FreshFabrik, a Superbutt, vagy a Zero-G. 2001-ben a Crossroads újra kiadta az első két Southern Special-albumot egy közös CD-n.

Diszkográfia

Stúdióalbumok Ne fogadjon senki rám (1993) Fogom a fejem (1996) Hat láb mélyen (1997)

Közreműködések Demonstráció II (válogatás, 1995) – a Fogom a fejem c. dallal Második lövés (válogatás, 1997) – az Ahhoz, hogy te is a legjobb légy c. dallal

Tagok

Utolsó felállás Huszti Béla – ének (1992-1998) Gabrielli Richárd – gitár (1995-1998) Réti András – basszusgitár (1995-1998) Gábor Béla "Kisbéci" – dobok (1992-1998) Szentpéteri Zsolt – samplerek (1996-1998)

Korábbi tagok Barabás Béla "Wasco" – gitár (1992-1996) Pálvölgyi Gábor "Csiga" – gitár (1992-1995) Száraz László "Laló" – basszusgitár (1992-1995)

Források Southern Special diszkográfia (Discogs.com) Southern Special interjú (Metal Hammer H., No.46, 1993. július) Pocsolyamalac Túr '93 turnénapló (Metal Hammer H., No.46, 1993. július) Southern Special interjú (Metal Hammer H., No.55, 1994. április) Southern Special interjú (Metal Hammer H., No.65, 1995. február) Southern Special interjú (Metal Hammer H., No.72, 1995. szeptember) Southern Special interjú (Metal Hammer H., No.80, 1996. május) Southern Special interjú (Metal Hammer H., No.92, 1997. május) Southern Special interjú (Metal Hammer H., No.93, 1997. június) Southern Special búcsúkoncert (Metal Hammer H., No.107, 1998. szeptember) Ne fogadjon senki rám / Fogom a fejem újrakiadások, lemezismertető (Metal Hammer H., No.139, 2001. november) Huszti Béla interjú (Lángoló Gitárok, 2012. szeptember) Kedvenc lemezeim: Fogom a fejem (hardrock.hu, 2013. szeptember)

Kategória:Magyar rockegyüttesek Kategória:Magyar metalegyüttesek Kategória:1992-ben alakult együttesek Kategória:1998-ban feloszlott együttesek