Szebenyi István (Tata, 1969. február 24. –) amatőr hadszíntérkutató, a móri bankrablás bizonyítékainak megtalálója.
Életpálya Gyermekkorától megszállott történelemkedvelőnek számított, így ez kihatott későbbi életére is. A Vértes közelében töltötte gyermekéveit, így hamar megismerkedett az egykori hadszínterek helyszíneivel, emlékeivel. Neve 2006 októberében vált országosan ismertté, amikor egyik kutatása közben megtalálta a móri bankrablás bizonyítékait a Komárom-Esztergom megyei Tarján település határában, egy erdős területen. Felfedezésének és bejelentésének köszönhetően kerültek rács mögé a bűncselekmény valódi elkövetői.
Szebenyi később pert indított a veszprémi postásgyilkosság nyomravezetői díjkitűzése tárgyában. A gyilkosságot Nagy László követte el 2003. július 24-én: hidegvérrel fejbe lőtte, majd kirabolta F. János György postai kézbesítőt. A bíróság az ügyben végül Szebenyinek adott igazat, és jogerősen megítélte a kitűzött felét. Az ítélet kimondta, az általa megtalált bizonyítékok, a rejtekhely ismertté válása vezettek a tettes elfogásához. A fent leírtak alapján pert indított a móri bankrablás nyomravezetői díjának kifizetésére, de a bíróság ezt nem ítélte meg. Ügye jelenleg (2020) is folyamatban van. Azóta is folytatja amatőr kutatói tevékenységét; két könyve is megjelent.
Könyvei Bene János, Szebenyi István: Vértes – a huszárok doberdója. Szülőföld Könyvkiadó, 2018 Szebenyi István: Corpus delicti, avagy: én voltam a „móri ügy” kulcsa? Szülőföld Könyvkiadó, 2019 Szabó Péter, Szebenyi István: Az utolsó töltényig – Magyar huszárok a második világháború forgószínpadán. Szülőföld Könyvkiadó, 2021 Szebenyi István: Sírjaik hol domborulnak – A Vértes katonasírjai. Szülőföld Könyvkiadó, 2022
Források https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/mori-meszarlas-koveteles-nyomravezeto-180-ezer-25-millios-jutalom/wtl00rg https://www.feol.hu/cimlapon/pert-nyert-a-mori-gyilkossag-nyomravezetoje-a-millios-dijat-is-megcelozza-1166182/ https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/25-millios-nyomravezetoi-dijat-bukott-el/lyn1wem https://pestisracok.hu/nem-jar-nyomravezetoi-dij-a-mori-fegyverek-megtalalojanak-megszuntetett-nyomozas-kiglics-es-fogdaugynok-tarsai-ellen/ https://pestisracok.hu/az-alkotmanybirosag-kezeben-van-a-mori-verengzes-nyomravezeto-dijanak-sorsa/ https://ripost.hu/cikk-hivaslista-es-rendszamreszlet-alapjan-bukott-le-a-mori-gyilkos https://www.libri.hu/konyv/bene_janos.vertes-a-huszarok-doberdoja.html https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/sci-fi-fantasy-krimi/corpus-delicti-avagy-en-voltam-a-quotmori-ugyquot-kulcsa
Videók https://www.youtube.com/watch?v=A4lOgdt52B0 https://www.youtube.com/watch?v=LdqdI9dmGtA https://www.youtube.com/watch?v=xHux2gLuhFE https://www.facebook.com/hetinaplo/posts/3217999354938971 https://www.youtube.com/watch?v=ghMj2PbwcpM
Kategória:1969-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Tataiak