Giambattista Valli Párizsban élő olasz divattervező és divatház-tulajdonos, aki a prêt-à-porter és az haute couture területén . Egy ideig ő volt a felelős a Moncler Gamme Rouge nevű női vonaláért is.
Ifjúkora Rómában született. Konzervatív nevelésének szerves részét képezte, hogy vatikáni vallásos iskolába járt. Nyolcéves korától kezdve érdekli a divat.
Elsőként Jean Cocteau alkotásai keltették fel a figyelmét, majd művészeti iskolai tanulmányai alatt az Yves Saint Laurent és a Dior terveiből merített inspirációt. Művészeti iskolai diplomát szerzett, 1986-ban csatlakozott a Római Európai Design Intézethez (Istituto Europeo di Design), majd 1987-ben illusztrátor-tanfolyamot végzett a londoni Central Saint Martinsben.
Első állását a divatvilágban Cecilia Fanfaninál kapta Rómában, ahol római divatbemutatók megszervezésével foglalkozott. Ezen a cégen keresztül ismerkedett meg Roberto Capuccival, aki PR-munkát ajánlott neki. Később egy előléptetés révén a tervezőcsapatba került, amelynek egyedülálló stílusa miatt igen nagyra becsült tagja lett.
1990-ben felkérték a Fendi Fendissima vonalának vezető tervezői posztjára, majd 1995-től a Krizia női prêt-à-porter kollekcióin dolgozott.
Karrier 2005-ben hozta létre saját márkáját, ugyanebben az évben bejelentette első prêt-à-porter kollekciójának megjelenését Párizsban. Álma, amiért elhagyta Olaszországot, az volt, hogy igazi maison de couturet, divatházat hozzon létre a Roberto Capuccinál, a Fendinél és az Emanuel Ungaro kreatív igazgatójaként szerzett tapasztalatai alapján.
Divatházának egy történelmi épület ad otthont a rue Boissy d'Anglas-on, ahol prêt-à-porter kollekciói, cipői, táskái, ékszerei egyaránt megcsodálhatók.
2011-ben mutatta be első couture kollekcióját, ezáltal hivatalosan is megkapta az haute couture divatház elnevezést.
2014-ben elindította legújabb prêt-à-porter vonalát, a Giambát.
2008 és 2017 között Giambattista Valli a Moncler Gamme Rouge kreatív igazgatója volt.
Megnyerte a Star Honoree díjat 2011-ben New Yorkban, valamint az Elle China szerint az év legjobb tervezőjének járó díjat 2013-ban. 2015-ben a spanyol Marie Claire választotta a legjobb tervezőnek.
Többek között Amal Clooney, Rihanna, Jordánia királynője, Ariana Grande, Kendall Jenner és Gwyneth Paltrow viselik előszeretettel kreációit.
A Giambattista Valli elsősorban a névadó tervező tulajdonában van, de 2017 óta az Artemis (a Pinault család befektetési csoportja) kisebbségi részesedésével. működik a márka Párizsban, Londonban, Milánóban, Saint-Tropezban, Dohában, Szöulban és Pekingben. Nemzetközi szinten több, mint 245 értékesítési pontja van.
2019-ben közös kollekciót készített a H&M-mel.
Megjegyzések és hivatkozások
Fordítás
További információk Thom Browne: Ha Giambattista Valli felel a Moncler vörös vonaláért, a luxus női vonalért, akkor Thom Browne volt a felelős egy időben a kék vonalért, a luxus férfi vonalért. Giambattista Valli sur Fashion Model Directory [video]
Kategória:Olasz divattervezők Kategória:Haute couture Kategória:Rómaiak Kategória:1966-ban született személyek Kategória:Élő személyek