A Pesti indóház, a köznyelvben gyakran Régi Nyugati pályaudvar egy mára elbontott budapesti vasúti épület volt a mai Nyugati térnél a Váci út keleti, Terézváros felöli oldalán. Harminc éven át szolgált. Bontását a Nagykörút kiépítése tette szükségessé, amelynek nyomvonalában állt. Néhány jellemző vonását megőrizte a Nyugati pályaudvart tervező August W. de Serres osztrák építész, így a régi és az új épület építészeti szempontból mutat hasonlóságokat.Vámos Ferenc: A Nyugati pályaudvar történetéből. Közlekedéstudományi Szemle, 1964. (14. évf., 8. sz.) 358.

Története Magyarországon Pest és Vác között épült meg az első . Hozzá illeszkedően 1845–1846-ban Zitterbarth Mátyás tervei alapján épült meg Magyarország első fejpályaudvara, a Pesti indóház. A régi képek alapján ez egy nagy méretű, sárga burkolatú, valószínűleg klasszicista stílusú épület volt. A gyorsan növekvő vasúti forgalom miatt az indóház az 1870-es évekre már szűknek bizonyult, ezért az elbontásáról döntöttek. Helyére épült 1874 és 1877 között a ma is meglévő Nyugati pályaudvar. Érdekesség, hogy az új csarnokot az indóház falai felett, kevéssel északra tolva építették fel, a közlekedés folyamatos folyamatos fenntartása mellett, és csak annak elkészülte után bontották le a régi, kisebb csarnokot. A déli részen hozzácsatolt épület a Nagykörút túloldalára került és a MÁV igazgatósági irodái működtek benne,Az egykori Pesti indóház a lebontása előtt a MÁV igazgatósági épületeként funkcionált - Ilyen is volt Budapest majd 1978-ban lebontották.A Pesti Indóház bontása 1978-ban

Az egykori indóház épülete helyén ma a Jókai utca torkolatánál álló forgóóra található.

Külső hivatkozások Tarján M. Tamás - 1877. október 28. | A Nyugati pályaudvar megnyitása (Rubiconline) Tarján M. Tamás - 1846. július 15. | Az első magyar vasútvonal átadása (Rubiconline)

Kapcsolódó szócikkek Budapest elpusztult épületei

Jegyzetek

Kategória:Budapest elpusztult építményei Kategória:Budapest VI. kerületének közlekedése Kategória:Budapest 19. századi vasúti építményei Kategória:Magyarország klasszicista építményei Kategória:Budapest megszűnt vasútállomásai Kategória:Nagykörút Kategória:1846-ban átadott építmények