Varga János (Miskolc, 1967. november 25. –) Kazinczy-díjas magyar rádióbemondó, műsorvezető.

Tanulmányai Mezőkövesden nevelkedett, az ottani I. László Gimnáziumban érettségizett. A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát 1992-ben, történelem-orosz szakon. Az államvizsga hónapjában, édesanyja biztatására jelentkezett egy véletlenül meglátott újsághirdetésre, amelyben új munkatársakat keresett a Magyar Rádió. A hatszáz jelentkező meghallgatása után felvették egy tanfolyamra, amelynek végén megszerezte a bemondói megszólalási engedélyt. Szakmai oktatója Ulbrich András, később Bátonyi György bemondó, logopédus tanára Montágh Imréné, Riener Nelli, beszédtanára Wacha Imre, rendező tanára Varga Géza volt. Az egyéves, rádiós tanfolyam után - a Bemondók Szakmai és Művészeti Tanácsának javaslatára - állásajánlatot kapott.

Pályafutása A bemondók klasszikus feladatai, a hírolvasás és az adószolgálat mellett már az első évektől kezdve számos dokumentumműsor, hangjáték, politikai és zenés adás közreműködője lett. Állandó résztvevője volt például a Kossuth Rádió heti külpolitikai hírösszefoglalójának, 2000-től pedig hét éven át vezette a Petőfi Rádió Slágermúzeumát.

2007-től a Bartók Rádióban mondott híreket és konferálta a felhangzó zeneműveket, olvasott fel más-más hangvételt igénylő zenei, irodalmi és történelmi tárgyú szövegeket, verseket mondott. Rendszeres megszólalója volt például az Új Zenei Újságnak, a Gyermekkuckónak, a Musica Sacra sorozatnak, vezette a Jubilate Deo című egyházzenei műsort. A Biblia éve 2008 c., százrészes sorozatban ő mondta el a zeneművek között elhangzó szövegrészleteket a Könyvek Könyvéből. Ugyancsak 2008-tól éveken keresztül volt házigazdája a Bartók Rádió kortárszenei hangversenyciklusának. 2013-ban fő munkaköre kibővült: amellett, hogy továbbra is hírolvasói szolgálatot teljesített a Kossuth, a Bartók és a Dankó Rádióban, hírszerkesztő-hírolvasója lett a Petőfi Rádiónak.

Közben évekig volt az egyik műsorvezetője a Kossuth Rádió közéleti magazinjának, a Szombat délelőttnek és narrátorként hallható volt az adó szinte minden műsorában, többek között a Tér-Idő és a Megújuló értékeink sorozatban, a Belépő c. kulturális magazinban, valamint több vallási felekezet rádiós programjában. Ezekre az évekre a Rádió egyik legfoglalkoztatottabb férfi bemondója lett.

2018. szeptember 17-től a Parlamenti adásokban volt hallható, később a Kossuth Rádióban, valamint a 2024-ben megszűnt Duna World Rádióban dolgozott. 1995-től 2020-ig a budapesti M1-es metróvonal – más néven a Kisföldalatti – megállóinak bemondója volt.

Elismerések Körmendy László díj (2006) Az Év rádiósa díj (2010) Kazinczy-díj (2018)

Jegyzetek

Kategória:1967-ben született személyek Kategória:Miskolciak Kategória:Magyar bemondók Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Kazinczy-díjasok Kategória:Élő személyek