Liebl Ervin (Nagyszeben, 1895. november 27. – Budapest, 1927. január 21.) grafikus, szobrász, festő.

Életpályája 1897–1903 között és 1909–1914 között Vajdahunyadon élt. 1903–1909 között Budapesten lakott. A három alsó gimnáziumi osztályt a budapesti Tavaszmező utcai állami gimnáziumban járta ki. A középiskolát magánúton végezte el. A szászvárosi református gimnáziumban osztályvizsgát tett. 1914-ben szüleivel ismét Budapestre költözött. 1916-ban érettségizett a kolozsvári református főgimnáziumban. 1916-ban a Műegyetem gépészmérnök szakára jelentkezett, de beteg lett, és 10 hónapig ágyban volt. 1918-ban ismét beíratkozott a Műegyetemre, de 1919-ben a bolsevizmus vetett véget tanulmányainak. Mérnöki tanulmányai után, 1918-tól festészettel foglalkozott. Ezután Párizsban, Cannes-ban, San Remó-ban élt; 1925-ben jött vissza Budapestre. 1931-ben a Kovács Szalonban, 1936-ban a Nemzeti Szalonban volt posztumusz kiállítása.

Műveit fantáziagazdagság, barokkos lendület jellemezte. Spanyolnáthában hunyt el.

Családja Szülei: Liebl József és Boucher Anna voltak.Halálesete bejegyezve a Bp. VIII. ker. állami halotti akv. 241/1927. folyószám alatt. 1920-ban megnősült, de 1924-ben már elvált feleségétől.

Jegyzetek

Források

https://mandadb.hu/common/file-servlet/document/332255/default/doc_url/magyar_irok_elete_es_munkai_XVII_kotet.pdf

További információk Elek Artúr: Liebl Ervin élete és művészete (Budapest, 1935) Művészeti lexikon. Felelős szerkesztő: Lajta Edit. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1965-1968. Három évtized története életrajzokban. Szerkesztette: Gellért Imre és Madarász Elemér. Budapest, Európa Irodalmi és Nyomdai Rt., . Molnár Dénes: Erdélyi műtár. Képzőművészek, iparművészek, műépítészek, művészettörténészek, fotóművészek, műgyűjtők adattára. Déva, Corvina Kiadó, 2002.

Kategória:1895-ben született személyek Kategória:1927-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar szobrászok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek