Nakazava Júko (中澤裕子; Fukucsijama, 1973. június 19. –) japán énekesnő és színésznő. A Morning Musume első generációjának tagja, első vezetője, de láthattuk a Dream Morning Musume-ben is, jelenleg az UFP szólistája.
Élete
1997–2000 1997-ben indult a SharanQ női vokalistáját kereső meghallgatáson, de nem nyert. Bekerült azonban azon öt lány közé, akikből Cunku később megalapította Morning Musume-t. Megalakulásuk után nem sokkal szólókarrierje is elindult, 2000-ben pedig közreműködött a „Folk Songs” széria lemezein. Ebben az évben tagja lett a H!P nyári kevert csapatai közül az Akagumi4-nak.
2001–2005 2001. április 15-én elhagyta a csoportot, aminek az volt az oka, hogy 14 évvel volt idősebb az akkori legfiatalabb tagnál, Kago Ai-nál. 2004-ben részt vett a H!P All stars-ban, majd a 2005-ös nyári kevert csapatban, a Puripuri Pink-ben, áprilisban pedig a Tchunen TV műsor egyik házigazdája lett.
2007–2009 2007-től több színdarabban és filmben is játszott, és tovább egyengette szólókarrierjét, és az év végéig közreműködött a Hello! Morning heti show-jában is. 2009-ben az egész Elder Club-bal elhagyta a Hello! Project-et, és vezető pozícióját átadta Takahasi Ai-nak.
2010–2014 2010-ben a Morning Musume párizsi fellépésén, a Japan Expo-n vendégként volt jelen, majd tagja lett a Georgia Coffee-t reklámozó Afternoon Musume-nek. 2011-ben tagja lett a Dream Morning Musume-nek, majd szerepelt a „TWILIGHT FILE 8: Fighting Okan” című filmben. 2012-ben regisztráltatta házasságkötését, de ceremóniát nem tartottak, majd Fukuoka-ra költöztek férjével. Június 19-én, a születésnapi live-ján bejelentette, hogy 5 hónapos terhes, november 25-én pedig életet adott egy kislánynak. 2014 decemberében bejelentették, hogy második gyermekével várandós.
Diszkográfia
Albumok [1998.12.12] Nakazawa Yuko Dai Isshou [2004.07.22] Dai Nisshou ~Tsuyogari~
Best-of Albumok [2008.12.10] Legend
Kislemezek [1998.08.05] Karasu no Nyoubou [1998.12.02] Odaiba Moonlight Serenade (with Takayama Gen) [1999.06.09] Junjou Koushinkyoku [2000.07.12] Shanghai no Kaze [2001.02.15] Kuyashi Namida Porori [2001.08.01] Futari Gurashi [2002.08.28] Tokyo Bijin [2003.05.21] GET ALONG WITH YOU [2004.02.11] Genki no Nai Hi no Komoriuta / Nagaragawa no Hare [2004.05.26] DO MY BEST [2006.09.27] Urara [2007.10.10] Danna-sama
Filmográfia
Filmek Mini Moni ja Movie: Okashi na Daibōken! (ミニモニ。じゃムービーおかしな大冒険) (2002) Tetsujin 28-go (鉄人28号) (2005)
Drámák Mukai Arata no Dōbutsu Nikki ~Aiken Rossinante no Sainan~ (向井荒太の動物日記~愛犬ロシナンテの災難~) (2001) Beauty 7 (ビューティ7) (2001) Gokusen (ごくせん) (2002) Ginza no Koi (ギンザの恋) (2002) Densetsu no Madame (伝説のマダム) (2003) Home Maker (ほーむめーかー) (2004) Kochira Hon Ikegami Sho (こちら本池上署) (2004) Getsuyou Golden (月曜ゴールデン) (2007)
További információk Hivatalos blog Nakazava Júko az IMDb-n
Kategória:Japán nők Kategória:1973-ban született személyek Kategória:Japán színészek Kategória:Japán énekesek Kategória:Élő személyek