A Tarka regénytár az újvidéki Képes Ifjúság Kft. 1960-as évek végén kiadott magyar nyelvű könyvsorozata volt, amelynek keretében főleg vadnyugati kalandregények jelentek meg, de kiadtak néhány bűnügyi, illetve sci-fi történetet is. A sorozatot Varga József szerkesztette.

A köteteket a Fórum Lap- és Könyvkiadó Vállalat (Újvidék) nyomtatta. 21 cm x 15 cm méretben és általában 64 oldalon jelentek meg.

A köteteket általában két szerző művét hátlapjukkal egybekötve adták ki. Ára 1 majd 2 dínár volt.

Az írók feltehetően álneveken szereplő vajdasági magyar szerzők voltak.

Jellemzői

A köteteken felül piros sávban tüntették fel a sorozatcímet. Balra sárga ötágú csillagban a kötet sorszáma, jobbra sárga körben az ár, 1 majd 2 dínár. Ez alatt a sáv alatt a kötet témájára utaló színes rajz, későbbi kiadványoknál fotó illetve fotómontázs. Ezen, vagy ez alatt vastag, néha balra függőleges sávon a cím olvasható. Néhány esetben feltüntették a műfajt is (pl.: WESTERN).

A sorozat kötetei

1. szám Fred Davis: A seriff rossz napja; Van Hecht: Aki szerette a naplementét; Pokoli üldözés; 31 (14+17) oldal, vadnyugati 2. szám Saco Robren: Sasok és banditák; A siker felé, 64 oldal, bűnügyi 3. szám Franck Dexter: Mint az orkán; Harold White: A pénz bilincse, 64 oldal, kaland 4. szám Broderick Grand: Leszámolás vihar előtt;Eredeti írásmód szerint: Leszámolás vihar elött. A tévedés, 1967, 64 oldal, vadnyugati 5. szám Frederick Eshton: Loon titka; Barry Pharoun: Tudathasadás, 80 oldal, bűnügyi 6. szám Frederick Eshtone: Loon, az éjszakák ura, 64 oldal, bűnügyi 7. szám S. Tempest:Egyes adatbázisokban J. Tempest, ami egyébként Leleszy Béla egyik álneve volt. Madagaszkári kaland; A. March: Az őrangyal; Ravasz, mint a róka; Hasznos szófogadatlanság, 63 oldal, kaland 8. szám O. Clack: Nyugatra vágtattak; Távolból, közelről; Két garasért egy egész játékboltot; May műhelytitkai, 64 oldal, kaland 9. szám William O'Conor: A Broken Arrow ura, 64 oldal, vadnyugati 10. szám Dan Ferguson: Az intéző halála, 63 oldal, vadnyugati 11. szám Dan Ferguson: A hondok törvénye; Bud Fraser: Hajsza az autóúton, 80 (64+16) oldal, bűnügyi 12. szám Dag Baxter: Malájok földjén; Fred Nil: Kaland, 1969, 64 oldal, kaland 13. szám Gérard François: Szökevények a világűrben, 1969, 62 oldal, sci-fi 14. szám Frederick Ashton: Loon ultimátuma, 63 oldal, bűnügyi 15. szám Gérard François: A halott bosszúja, 1969, 64 oldal 16. szám Gérard François: A La Garonne folyó titka, 1970, 63 oldal

Források

Interneten elérhető adatbázisok, különösen MOKKA Magyar Országos Közös Katalógus (www.mokka.hu). Antikváriumok adatbázisai. Különösen Moly.hu, Régikönyvek.hu és antikvarium.hu

Jegyzetek

Kapcsolódó szócikkek

Magyar könyvsorozatok listája

Kategória:Magyar szépirodalmi könyvsorozatok