Avarffy Elek (Arad, 1880. november 9. – Budapest, 1946. január 23.https://archives.hungaricana.hu/hu/lear/Hagyateki/32645/?list=eyJxdWVyeSI6ICJBdmFyZmZ5IEVsZWsgMTk0NiIsICJzb3J0IjogIlJFQ05VTSJ9) magyar orvos, politikus, író.

Élete Középiskoláit szülővárosában, az orvosi egyetemet Budapesten végezte. Ugyanitt avatták az orvostudományok doktorává.

Tizenegy évig volt tanársegéd a budapesti egyetem I. számú nőklinikáján. Fél évet a berlini egyetemen töltött, a legkiválóbb specialistáknál. Az orvosi szakirodalomnak egyik kitűnő művelője volt, sok tudományos értekezése jelent meg az „Orvosi Hetilap"-ban és a német tudományos szakfolyóiratokban.

Az első világháború alatt rövid ideig a 29. honvéd gyalogezredben volt orvos, majd kórházparancsnok lett, működése elismeréséül Signum Laudisszal tüntették ki.

1919-től Csilléry András, Friedrich István, Pekár Gyula és Bleyer Jakab mellett a Fehérház Bajtársi Egyesület nevű jobboldali csoportnak volt egyik meghatározó tagja. Ekkoriban fogott hozzá a Magyar Orvosok Nemzeti Egyesületének megszervezéséhez, melynek az 1920-as évek elején Wein Dezső és Csilléry András mellett vezetője volt, később igazgatója, majd elnöke lett.

A Tanácsköztársaság bukása után alapító tagja volt a Keresztény Nemzeti Pártnak. Az nemzetgyűlésbe a budapesti XIX. választókerületből jutott be a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának programjával. Győzelme egyike volt a legnehezebb és legnagyobb feltűnést keltő győzelmeknek, mert 8035 szótöbbséggel győzött báró Perényi Zsigmonddal szemben. 1922-ig maradt képviselő, ezután főorvosként dolgozott. 1920 és 1923 között a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja volt.

1922-ben pert vesztett Szabolcsi Lajos, az Egyenlőség című lap szerkesztője ellen. Avarffy élesen támadta az újság adatait, melyek szerint az első világháborúban mintegy tízezer zsidó tiszt és katona esett el.https://books.google.hu/booksid=B_OHCgAAQBAJ&pg=PT108&dq=avarffy+szabolcsi&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjoqfWw9uzpAhWps4sKHVc6AfMQ6AEILzAB#v=onepage&q=avarffy%20szabolcsi&f=false

Írói munkássága Szenvedélyes vadász volt, így szerzett tapasztalatait az 1930-as évek végén és az 1940-es évek elején több könyvben írta meg, 1920-tól kezdve rendszeres szerzője volt több vadászattal foglalkozó szakfolyóiratnak, sok írása jelent meg a Vadászlap-ban. Közeli barátja és tisztelője volt Bársony István írónak.

Művei

Vadászutakon Vadászképek Hej! Vadászok! Őzhívás

Források

1920–1922. évi nemzetgyűlés Vidor Gyula, szerk.: Nemzetgyülési almanach 1920–1922. Budapest, 1921

Jegyzetek

Kategória:1880-ban született személyek Kategória:1946-ban elhunyt személyek Kategória:Országgyűlési képviselők (1920–1922) Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:Magyar katonaorvosok Kategória:Magyar szülész-nőgyógyászok Kategória:A Signum Laudis kitüntetettjei