Harvey Lewis Barnes (Burnley, 1997. december 9.) angol válogatott labdarúgó, a Newcastle United középpályása.

Pályafutása Barnes a Leicester City akadémiáján nevelkedett, ahova kilenc évesen csatlakozott. Első profi szerződését 2016. június 25-én írta alá. Debütálására az első csapatban 2016. december 7-én került sor, a Bajnokok Ligájában, a Porto ellen a második félidőben állt be. 2017. január 20-án a harmadosztályú MK Dons csapatához szerződött kölcsönbe, és a 2016-17-es szezon második felét itt töltötte. A klubban 21 mérkőzésen 6 gólt szerzett, a teljesítményével pedig kiérdemelte az MK Dons Év Fiatal Játékosa címet. Miután visszatért anyaegyesületéhez, négy évvel meghosszabbította szerződését. 2017 augusztusában a másodosztályú Barnsley-hez csatlakozott, majd 25 meccsel és 5 találattal a háta mögött visszatért a Leicesterhez, ahonnan a Championshipbe kiesett West Bromwich-hoz írt alá. Itt 27-szer lépett pályára, és kilencszer talált be. A Leicester 2019 januárjában, mindössze fél év után visszahívta, majd júniusban újabb öt évig hosszabbított. 2019 augusztusában, a Sheffield United elleni kapáslövése miatt megkapta a Hónap Gólja díjat a Premier League-ben.

2023 júliusában szerződtette a Newcastle United, a Leicester kiesése után.

Statisztika Klub +KlubSzezonBajnokságKupaLigakupaNemzetköziEgyébÖsszesenBajnokság neveMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólLeicester City2016–17Premier League0000001000102017–183020—502018–1916100—1612019–203663130—4272020–21259210083—35132021–2232621111231048112022–2334132040—4013Összesen14635113812161018745Leicester City U23, U212016–17——40402017–18——1010Összesen000000005050MK Dons (kölcsönben)2016–17League One216—216Barnsley (kölcsönben)2017–18Championship235—20—255West Brom (kölcsönben)2018–19Championship2590020—279Összesen215551131212166026665

Válogatott + VálogatottÉvMérk.GólokAnglia202010Összesen10

Sikerei, díjai Klub Leicester City Angol kupa: 2020–21 Angol szuperkupa: 2021

Válogatott Anglia U18 Touloni Ifjúsági Torna: 2017

Egyéni Touloni Ifjúsági Torna – Aranycipő: 2017Harvey Barnes Joins The Reds! Touloni Ifjúsági Torna – A torna csapatának tagja: 2017TOULON TOURNAMENT 2017 BEST XI Leicester City – Az év korosztályos játékosa: 2016–17 Milton Keynes Dons – Az év fiatal játékosa: 2016–17 Premier League – A hónap gólja díj: 2019 augusztus

Jegyzetek

További információk Harvey Barnes adatlapja a Transfermarkt oldalon

Kategória:Angol labdarúgók Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Leicester City labdarúgói Kategória:A Milton Keynes Dons labdarúgói Kategória:A Barnsley labdarúgói Kategória:A West Bromwich labdarúgói Kategória:A Newcastle United labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók Kategória:Élő személyek