Katona Béla (Borosjenő, Arad vármegye, 1855. január 27. — Csetnek, 1904. szeptember 21.) magyar ügyész.

Életútja Katona Zsigmond gyógyszerész és Kis Mária fia. Gimnáziumi tanulmányait a debreceni kollégiumban és Kecskeméten végezte; jogtudományt a budapesti egyetemen hallgatott. 1876-ban doktori, 1878-ban ügyvédi vizsgálatot tett. 1874. októberben államszolgálatba lépett és előbb a kecskeméti, majd a zilahi királyi törvényszéknél működött.

1883-ban királyi alügyésszé nevezték ki Kecskemétre, majd ugyanilyen minőségben Budapestre helyezték át. 1887-ben királyi ügyész lett Lugoson, 1892-ben áthelyezték Temesvárra és ugyanez év novemberében Budapestre. 1895. július 10-én kineveztetett főügyészi helyettessé a budapesti királyi ügyészséghez. Közvádlóként a Kúriánál működött.

1903. november 23-án Budapesten feleségül vette Madarász Adelinet, Madarász Viktor festő és Grosjean Adeline leányát.A házasságkötés bejegyezve a Bp. II. ker. állami házassági akv. 850/1903. folyószáma alatt. Nagy jogtudása, szónoki tehetsége nyomán köztiszteletnek örvendett. A vagyontalanok ingyenes jogvédő egyesületét létrehozta, s számos más jótékony és kulturális egyesületben vezető szerepe volt. A szabadkőművesek tiszteletbeli nagymestere. A kecskeméti református temetőben nyugszik.

Jegyzetek

Források

Péterné Fehér Mária-Szabó Tamás-Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskeméti életrajzi lexikon. Kecskemét, Kecskeméti Lapok Kft.-Kecskemét Monográfia Szerkesztősége, 1992.

További információk

Palatinus József: A szabadkőművesség bűnei. 4. kiad. Bp., 1938-1939. Budai-Bernwaliner József ny.

Kategória:Magyar jogászok Kategória:Kecskemétiek Kategória:1855-ben született személyek Kategória:1904-ben elhunyt személyek