Kate Liu (hagyományos kínai írásjelekkel: 刘珒) (Szingapúr, 1994. május 23. –) szingapúri származású amerikai zongoraművész, a 2015. évi varsói XVII. Nemzetközi Chopin Zongoraverseny díjnyertese.
Élete Családja kínai nemzetiségű. Zongoratanulmányait 4 évesen kezdte, 6 éves korától a szingapúri Yamaha Zeneiskola kiemelkedő tehetségek programjában folytatta. 8 éves korában családja az Egyesült Államokba költözött, és Winnetkában (Illinois) telepedett le. 2004-től a Music Institut of Chicago akadémiai tehetségprogramjában tanult Emilio del Rosario (haláláig), majd Alan Chow és Micah Yui tanítványaként. Rendszeresen részt vett Dang Thai Son mesterkurzusain. A philadelphiai Curtis Institut of Music növendékeként szerzett bachelor fokozatot Robert McDonald irányítása mellett. Jelenleg a New York-i The Juilliard School hallgatója, Yoheved Kaplinsky osztályában.
Pályafutása Korai pályája 16 éves korától, 2010-től készült hivatásos muzsikusnak, és kezdte meg a felkészülést a 2015. évi Chopin versenyre. Eközben több jelentős versenyen szerepelt sikerrel: 2010: New York-i Nemzetközi Zongoraverseny: 1. díj 2010: Thomas és Evon Cooper Nemzetközi verseny, Oberlin, USA: 3. díj 2012: Eastman Fiatal Művészek Nemzetközi Zongoraversenye, Rochester, USA: 3. díj 2014: Montreali Nemzetközi Zongoraverseny: döntőbe jutott 2015: 3. Ázsiai – Csendes Óceáni Nemzetközi Chopin verseny, Daegu, Dél-Korea: 1. díj
Részvétele a XVII. Nemzetközi Chopin Zongoraversenyen Hangfelvétel alapján történt előválogatást követően a 2015 áprilisában tartott válogatón a zsűri kiválasztotta a fő fordulókban való részvételre. A versenyt magát 2015. október 1–23. között rendezték Varsóban.
Kate Liu műsorválasztására jellemző, hogy túlnyomórészt Chopin kései műveiből válogatott.
Műsora az 1. fordulóban: H-dúr noktürn op. 62 No. 1, a-moll etűd op. 10 No. 2, Gesz-dúr etűd op. 10 No. 5, f-moll fantázia op. 49. 16 zsűritag értékelése alapján átlagpontszáma 18,83 (maximum: 25) volt, ezzel a 38. helyen végzett. A továbbjutásra adott igen-nem szavazatok alapján 11 igen, 5 nem szavazatot kapott (Dang Thai Son zsűritag nem értékelhette a verseny során).
Műsora a 2. fordulóban: f-moll ballada op. 52, F-dúr keringő op. 34 No. 3, cisz-moll scherzo op. 39, Andante spianato és Nagy polonéz op. 22. Átlagpontszáma 21,49 volt, ezzel a 4. helyen végzett. A továbbjutásra 15 igen, 1 nem szavazatot kapott.
Műsora a 3. fordulóban: Asz-dúr Polonéz-fantázia op. 61, Gesz-dúr impromptu op. 51, Három mazurka op. 56 (H-dúr No. 1, C-dúr No. 2, c-moll No. 3), h-moll szonáta op. 58. Átlagpontszáma 23,62 volt, ezzel holtversenyben az 1. helyen végzett. A továbbjutásra 16 igen szavazatot kapott.
Műsora a zenekari döntőben: e-moll zongoraverseny op. 11. Itt a zsűri (fordított helyezési számokkal) 1–10 között pontozta a versenyzőket. Átlagpontszáma 7,72 volt, amellyel a 3. helyen végzett.
A zsűri rendkívül szélsőségesen értékelte játékát: 5 zsűritag az első, 2 zsűritag az utolsó helyre rangsorolta. Ő kapta a legtöbb maximális, 10 pontos értékelést, 3 zsűritagtól. A 7 lengyel zsűritag által adott pontok átlaga 9,3 volt (ezzel az 1. helyen végzett volna), míg az ázsiai és latin zsűritagok pontátlaga 4,6 volt (ami 7. helyet ért volna). Ez a szélsőséges megítélés az egész versenyen végigkísérte.
Ugyanakkor a verseny alatt mindvégig a közönség lelkes támogatását élvezte. Az egész verseny egyetlen „felállva ünneplését” ő érdemelte ki a zenekari döntőben. A lengyel rádió közönségszavazásán – az egész verseny tekintetében – ő kapta a legtöbb szavazatot, s ezzel a Mój Chopin („Az én Chopinem”) elismerő címet.
A zsűri döntése alapján végül a XVII. Nemzetközi Chopin Zongoraverseny 3. díját (bronz medált), valamint a Chopin mazurkáinak legjobb előadásáért járó különdíjat nyerte el.
További pályafutása A Chopin verseny díjnyerteseként 2016 elején lengyelországi és kelet-ázsiai hangversenykörúton vett részt. Ezt követően azonban válla megsérült, emiatt hosszabb időn keresztül nem tudta folytatni a zongorázást. 2017-ben az American Pianists Awards jelöléséről is le kellett mondjon, amely jelentős fellépési kötelezettséggel járt volna. Csak 2018 végén térhetett vissza a hangszerhez és a hangversenydobogóra, és kezdett készülni tanulmányainak lezárására. Számos helyen fellépett az Egyesült Államokban, valamint Kanadában, Lengyelországban, Németországban, Svédországban, Japánban, Kínában, Szingapúrban és Dél-Koreában.
Diszkográfia A XVII. Nemzetközi Chopin Zongoraversenyen készült felvételeiből a lengyel Chopin Intézet 2 CD lemezes albumot adott ki.Chopin: f-moll ballada op. 52, h-moll szonáta op. 58, Három mazurka op. 56, Andante spianato és nagy polonéz op. 22, Polonéz-fantázia op. 61, H-dúr noktürn op. 62/1, f-moll fantázia op. 49, cisz-moll scherzo op. 39, Gesz-dúr impromptu op. 51, F-dúr keringő op. 34/3, a-moll és Gesz-dúr etűd op. 10/2, 5 (élő felvételek) Narodowy Instytut Fryderyka Chopina, 2015NIFCCD 619–620YouTube MusiciTunes
Számos korábbi és későbbi hangversenyfelvétele elérhető a YouTube-on.Kate Liu – Pianist
Megítélése Vélemények Kate Liuról
Kate Liu önmagáról
További információk Koreai nyertes a Chopin Nemzetközi Zongoraversenyt (prae.hu, 2015. október 21.) What is the point of music competitions? (The Economist, 2015. október 26.) An Interview with Pianist Kate Liu (Music Institute of Chicago, 2016. január 16.) Chicago-Area Native Wins Bronze Medal at Prestigious Chopin Piano Competition (WTTW, 2015. október 21.) Winnetka pianist Liu plays at Nichols Concert Hall (Chicago Tribune, 2016. január 12.) Kate Liu (interjú, Mandarin Leader, 2016/1, 29. old.)
Források Kate Liu honlapja Chopin Story A XVII. Nemzetközi Chopin Zongoraverseny hivatalos weboldala XVII. Nemzetközi Chopin Zongoraverseny a lengyel Wikipédián
Jegyzetek
Kategória:Amerikai zongoraművészek Kategória:Kínai-amerikaiak Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Élő személyek