A Civil a pályán 1951-ben készült magyar filmvígjáték, Keleti Márton rendezésében, Soós Imre, Latabár Kálmán, Ferrari Violetta, Szusza Ferenc és Görbe János főszereplésével. A humoros, ugyanakkor népművelő célzatú film a sportra való buzdítással foglalkozik.
Történet Rácz Pista (Soós Imre) kiváló dolgozó, de nem szereti a sportot, mert szerinte a munka rovására megy. Ugyanabban a brigádban dolgozik a népszerű focista, Teleki Jóska (Szusza Ferenc) is, aki nem nézi jó szemmel, hogy Pista a sport miatt neheztel rá. Amikor Pista beleszeret Jóska húgába, Marikába (Ferrari Violetta), rájön, hogy muszáj sportolni.
Szereplők Soós Imre – Rácz Pista Latabár Kálmán – Karikás Ferrari Violetta – Teleki Marika Szusza Ferenc – Teleki Jóska Görbe János – Dunai százados Gózon Gyula – Lajos bácsi Peti Sándor – Inke bácsi Tompa Sándor – Csótány Rajczy Lajos – Mészáros Solthy György – Bogdán Zách János – Bakos, ÜB titkár Gobbi Hilda – Rácz néni Mányai Lajos – edző Gálcsiki János – Varga Pali Dajbukát Ilona – Erzsi néni Árkos Gyula – Lakatos Latabár Árpád – szakállas Tapolczai Gyula – Gecső, sportfelelős Pethes Sándor – Kubanek Alfonzó – műtős Bánhidi László – Teleki apuka Hlatky László – sofőr Keleti László – sofőr Károlyi Béla – a motoros rendőr, akinek a motorkerékpárjáról a nyereg az országúton hagyott Karikás kezében marad, illetve az a rendőr, aki a film végén feltartóztatja a menekülő Bogdánt Csákányi László – a Mészáros brigád tagja Lorán Lenke – az egyik röplabdázó lány a Balatonnál Misoga László – az egyik szurkoló a meccsen Vándor József – orvos Szepesi György – önmaga Gyarmati Olga – önmaga Keleti Ágnes – önmaga Papp László – önmaga Valamint: Deák Sándor, Gonda György
Érdekesség A film eredetileg színes volt, azonban a Ludas Matyi című filmhez hasonlóan ez is a kísérleti Gevacolor filmszalagra készült, amely hamar kifakult.Filmkultura.hu
Televíziós megjelenés M1, M2, ATV, Duna, TV2 (1 és 2. logó), Zemplén TV, Filmmúzeum, Humor 1, Duna World, M3
Jegyzetek
Források
További információk FilmKatalógus.hu
Kategória:1951 filmjei Kategória:Magyar filmvígjátékok Kategória:MOKÉP-filmek Kategória:Keleti Márton-filmek Kategória:Labdarúgással kapcsolatos filmek Kategória:Balatonnál játszódó filmek Kategória:Budapesten játszódó filmek