Görgey Guidó (Bécs, 1920. október 13. – Brooklyn, 2013. május 31.) magyar katonatiszt, a második világháború idején az ellenállási mozgalom tagja, később diplomata. Görgei Artúr, az 1848-49-es magyar szabadságharc honvédseregének fővezére Görgey Guidó dédapjának fivére volt.
Élete Apja Görgey Erich (1884–1943), édesanyja, Thierry Friederika (1895–1971). 1939 és 1941 között a Ludovika Akadémia növendéke volt, magyar királyi tüzérfőhadnagy lett. 1944–1945-ben Budapesten a bajtársával, Thassy Jenővel együtt zsidókat bújtatott és mentett meg, a németek ellen szabotázsakciókat hajtott végre. Segíteni próbált a munkatáborba került Szerb Antal írónak is, aki azonban nem hagyta ott a barátait (például Halász Gábort és Sárközi Györgyöt).
A háború után itthon maradt, rendőrtisztként vett részt a főváros közbiztonságának megteremtésében. 1949 és 1953 között Recsken raboskodott. 1953 őszén szabadult, Budapestre csak 1956-ban költözhetett vissza. Az 1956-os forradalom bukása után, 1957 január közepén hagyta el Magyarországot. Először Franciaországba menekült, majd 1958-ban az Amerikai Egyesült Államokban New Yorkban telepedett le, ahol utazási irodát nyitott.
1997-ban édesanyjával együtt a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a Világ Igaza kitüntetésben részesítette.
2013. május 31-én hunyt el egy brooklyni öregek otthonában.
Műve Két Görgey (Helikon Kiadó, Budapest 2004)A kötet adatlapja Moly.hu
Díjai Yad Vashem-díj (1997)Embermentők adatbázisa Holokauszt EmlékközpontAz Igazak nevei országonként – Hungary
Jegyzetek
Források Görgey Guidó PIM Gyűjtemények Elhunyt Görgey Guidó, volt magyar királyi tüzérfőhadnagy 2013. július 19. Recski rab is volt a május végén elhunyt Görgey Guidó 2013. június 25. Elhunyt egy magyar hős Kultúrpart, 2013. június 05.
További információk Kisfaludy András (1998): Veszélyes vidék – Thassy Jenő YouTube (1:06:24) Kisfaludy András (2000): Özönvíz – Thassy Jenő YouTube (1:06:34) Barabás Tamás: Két igaz ember (Új Élet, 1999. január 15.) Online
Kategória:A Magyar Királyság katonái a második világháborúban Kategória:Magyar írók Kategória:1920-ban született személyek Kategória:2013-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban Kategória:Világ Igaza Guidó 1920 Kategória:Magyar rendőrök Kategória:A recski kényszermunkatábor foglyai Kategória:Az 1956-os forradalom leverése miatt emigrált személyek Kategória:Bécsiek Kategória:Magyar tüzérek