Ivanóc (, ) falu és község Horvátországban Vukovár-Szerém megyében.
Fekvése, éghajlata Vukovártól 12 km-re délnyugatra, Vinkovcétól 8 km-re délkeletre, a Nyugat-Szerémségben, az enyhén hullámos Vukovári löszsíkság déli peremének és a Báza síkjának a találkozásánál fekszik. A község területén a domináns Báza folyó mellett más nagyobb vízfolyások is vannak: a Savak, a Vidor, a Gatina és a Selo-Bosut. Az éghajlat mérsékelten kontinentális, forró nyarakkal és viszonylag hideg telekkel. Eső nélküli száraz nyarak gyakran negatív következményekkel járnak a mezőgazdasági terméshozamokra, különösen a kukoricára. A község területe 9517 hektár (95,2 km2), mely a megye teljes területének 4%-át teszi ki.
A község települései A községhez Ivanócon kívül Újjankovce (Novi Jankovci), Szlakóc (Slakovci), Orolik és Laze (Srijemske Laze) települések tartoznak.
Története A régészeti leletek tanúsága szerint területe már az őskorban lakott volt. Az Ivanóc és Szegfalu között található „Jankovačka Dubrava-Tumuli” lelőhelyenÖrökségvédelmi jegyzékszáma: P-5174. négy, mintegy 8 méter magas és 50 méter átmérőjű halomsír található, melyeket súlyosan megsértett a szántóföldi művelés. A halomsírok a középső bronzkortól a korai vaskorig terjedő időszakból származnak és másodlagosan a római korban is használták őket. 1978-ban végeztek régészeti feltárást a Gatina-patak keleti partja felett emelkedő platón,Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-4927. ahol a vaskori La Tène-kultúrához tartozó leletek és gazdag mellékletekkel ellátott kora középkori sírokat találtak. A legjelentősebb lelet a 7. század végétől a 8. század közepéig terjedő időszakra datált avar lovassír volt.Bus.hr:Kulturna dobra općine Stari Jankovci - Arheološko nalazište “Jankovačka Dubrava – Tumuli”
A település már a középkorban is létezett. A község hivatalos oldala első írásos említését az 1333 és 1335 között kelt pápai tizedjegyzékhez köti, ahol hat alkalommal is említenek „Jenke”, „Denche”, „Henke”, „Jenka” változatokban egy plébániát és Benedek nevű papját.O-jankovci.hr: Stari Jankovci A 14. században vásáros hely volt. Csánki Dezső szerint ez a Jenke a mai Boró és Pacsinta között feküdt, bizonytalanul a Pacsinta melletti egykori Jendek pusztával azonosítja.Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában II. kötet – Valkó vármegye Bp. 1894. Ő a mai Stari Jankovcit az 1435-ben felbukkanó „Iwanowch” nevű faluval azonosítja, mely ekkor Hermanvárához tartozott. Alsáni Gergely fia János és felesége Klára asszony ekkor ruházzák át Hermanvárát nagy terjedelmű uradalmával együtt Tallóci Matkó dalmát-horvát-szlavón bánra és testvéreire.
A török 1526-ban, Valkóvár eleste után foglalta el ezt a vidéket, mely csak 1691-ben szabadult fel végleg uralma alól. A hagyomány szerint Ivanócon akkoriban muszlimok laktak, valószínűleg kereskedők és kézművesek, akiknek saját mecsetük is volt. Lehet, hogy a korábbi plébániatemplomot mecsetté alakították át, ahogyan a török azt másutt is megtette. A településen a török uralom alatt is állt egy Szent Györgynek szentelt katolikus templom. A plébániához kilenc szomszédos falu tartozott, amelyek közül négy még ma is létezik. Szakemberek becslése szerint a török korszakban Ivanócnak 500–600 lakosa lehetett. Pietro Masarechi, aki a pápa szerémi és szlavóniai legátusa volt 1623-ban arról számol be, hogy az itteni plébániának mintegy 3000 híve van. 1680 körül Ivanócon körülbelül 60 katolikus ház volt, amelyekben katolikus horvátok laktak, akik nem menekültek el még az 1687 és 1691 között dúló felszabadító háború során sem, mert menedéket leltek a környező erdőkben. A falu lakossága a török kiűzése után tovább növekedett, mert sok környékbeli falu lakói költöztek ide. A 18. század elején Ivanócnak már 110 családja volt. Az akkori egyházi nyilvántartásokból kiderül, hogy 16 család Bácskából, 6 Boszniából és kettő Horvátország más részéről települt ide. A ferencesek újjáépítették a katolikus plébániát, amelyhez ekkor két szomszédos falu tartozott. 1708-ban Matej Timišvarac volt a plébános. Ezt követően a település egy ideig a vukovári plébániához tartozott, amelyet szintén a ferencesek vezettek. 1750-ben átszervezték az ivanóci plébániát, amelyhez négy falu tartozott.
Bacsics Gábor prépost, aki Pécsről 1729-ben érkezett vizitációra arról számol be, hogy a faluban van egy templom, amelyet Szent Györgynek szenteltek és amelyet a török időkben a katolikusok építettek, de mostanra láthatóan tönkrement. Régebben 3 oltár volt benne, de most nincs oltár, nincs istentisztelet, a hívek pedig vasárnap Vukovárra vagy Szlakovcére járnak misére. 1729-ben a prépost 464 római katolikus lakót talált a településen. Az 1754-es egyházlátogatás alkalmával megemlítenek egy fából készült templomot a falu végén a temetőben, amelyet a Nagyboldogasszony tiszteletére szenteltek. A falu 1945-ig a vukovári uradalom része volt és lakói soha nem voltak határőrök. 1778-ban az akkori kegyúr Eltz gróf költségén felépítették a mai Nagyboldogasszony plébániatemplomot. 1843-ban nyílt meg itt az első népiskola, ahol a tanító 28 fiút és 20 lányt tanított.
Az első katonai felmérés térképén „Alt Jankovcze” néven található. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Jankovcze (Sztare)” néven szerepel. Lipszky János: Repertorium locorum obiectorumque: in XII. tabulis Mappae regnorum...271. o. Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Jankovcze (Sztare)” néven 101 házzal, 556 katolikus és 31 ortodox vallású lakossal találjuk.Nagy Lajos: Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti regni Hungariae, partiumque eidem adnexarum Buda, 1829. 35. o.
A településnek 1857-ben 1793, 1910-ben 2022 lakosa volt. Szerém vármegye Vukovári járásához tartozott. Az 1910-es népszámlálás adatai szerint lakosságának 58%-a magyar, 22%-a német, 15%-a horvát, 4%-a ruszin, 1%-a szerb anyanyelvű volt. A település az első világháború után az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1941 és 1945 a Független Horvát Államhoz tartozott, majd a szocialista Jugoszlávia fennhatósága alá került. A második világháború végén a német lakosság nagy része elmenekült a partizánok elől. Az itt maradtakat a kommunista hatóságok kollektív háborús bűnösökké nyilvánították, minden vagyonuktól megfosztották és munkatáborba zárták. Az életben maradtakat később Németországba és Ausztriába telepítették ki. 1946-ban az ország más részeiről, szállítottak ide szerb és horvát családokat, akik megkapták az elűzött németek házait. A település 1991-től a független Horvátország része. 1991-ben lakosságának 61%-a horvát, 17%-a magyar, 14%-a szerb, 3%-a jugoszláv nemzetiségű volt. A településnek 2011-ben 1649 lakosa volt.
Népessége Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 594 948 1.008 1.189 1.277 1.203 1.187 1.271 1.350 1.392 1.588 1.887 1.938 2.063 1.769 1.429
Gazdaság A helyi gazdaság alapja a mezőgazdaság, amely a teljes terület 65,3%-ával rendelkezik. Ennek 97%-a szántóföld és kert. A szerb megszállás és a honvédő háború eredményeként manapság a mezőgazdasági földterületek egy kisebb részét az aknamezők miatt nem lehet megművelni. Ez az övezet a településtől délre, a Bosut mentén lévő erdőterület szélén fekszik, teljes területe mintegy 600 hektár, ami a mezőgazdasági területnek mintegy 10%-át teszi ki. A PZ „Jankovci” egyike az ország legsikeresebb mezőgazdasági szövetkezeteinek.
200px|bélyegkép|jobbra|A Nagyboldogasszony plébániatemplom Nevezetességei A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt római katolikus plébániatemplomaÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-1167. 1778-ban épült a falu közepén, a régi fatemplom helyén. 1779. június 20-án szentelte fel Adžić diakovári püspök. Egyhajós épület, szűkebb, poligonális szentéllyel, az északi homlokzathoz csatlakozó sekrestyével és főhomlokzat felett emelkedő harangtoronnyal, csehsüveg boltozattal. A belső tér barokk-klasszicista stílusú. A főoltár Mária mennybevételét ábrázoló képe Jozef Franz Mücke festőművész munkája 1881-ből. A mellékoltárok Szent Györgynek és Szent Rókusnak vannak szentelve, mindkettő tiroli munka a 19. század végéről. 1991. szeptember 21-én kifosztották a megszálló szerb csapatok. Ebben az időszakban fegyver- és lőszerraktárnak használták. A templomot 2006-ban teljesen felújították.Bus.hr:Kulturna dobra općine Stari Jankovci - Crkva Uznesenja Blažene Djevice Marije
A temetőben emléktábla található az 1991-es szerb agresszió során meggyilkolt civilek emlékére. Az emléktáblát 2006. július 10-én avatták fel az akkori miniszterelnök, Jadranka Kosor jelenlétében.
Védett kulturális emlék a Jelačić utca 33. szám alatti ház és udvarán található gazdasági épületek.Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-5893.
250px|bélyegkép|jobbra|A kultúrház
Kultúra A KUD „Jankovci” kulturális és művészeti egyesületet 1971-ben alapították. Azzal a céllal működik, hogy a horvát mellett ápolja a magyar nemzeti kisebbség hagyományait és kultúráját. A második világháború után a falunak aktív színjátszó csoportja volt, amely rövid darabokat adott elő. 1969-ben az általános iskolában bevezették a magyar nyelv oktatását és elindult a táncok szervezett tanulása. Két év után ez alakult KUD „Rózsa Sándor” egyesületté, majd tíz év után „Bratstva i jedinstva” névre nevezték át. Az egyesület sikeresen működött a horvátországi háború kezdetéig, amikor 1991-ben a nevét KUD „Jankovci”-ra változtatták. Az egyesület 1994-ben újította fel működését. Az első előadásuk 1994 szeptemberében volt a Vinkovci őszi fesztiválon. Azóta az egyesület elsősorban a fiatalabb tagokkal bővült ki. 1997-ben boszniai sokác műsorrésszel bővítették tradicionális magyar műsorukat. Az egyesület rendszeresen fellép a Vinkovci ősz és más fesztiválokon, kulturális rendezvényeken szerte az országban Újlaktól Dubrovnikig, valamint vendégként fellépett már Németországban, Ausztriában, Vajdaságban, Magyarországon és Bosznia-Hercegovinában is. 2001-ben megalapították a horvátországi nemzetiségi kisebbségek folklórszemléjét.O-jankovci.hr:KUD Jankovci
A magyar kulturális egyesület 2007 januárjában kezdte meg működését egy női kórus létrehozásával, amely ma is aktív. A női kórus tagjai különféle kulturális programokon, fesztiválokon vettek részt Horvátországban és Magyarországon. A kórus 20 tagból áll. A legnagyobb sikerük 2009-ben volt, amikor elnyerték az "Arany Diplomát" Siklós város kórusversenyén. 2007 szeptemberében kezdte meg működését 26 gyermekkel a "Bóbita" nevű játszószobájuk. Minden évben fellépnek az Ivanócon megrendezésre kerülő rendezvényeken. 2008-ban megalakult egy női folklórcsoport, amely ma is 15 taggal működik. A csoporthoz újabban férfi tagok is csatlakoztak, így már páros táncokat is adnak elő. 2009-ben gyermekkórusuk kezdte meg működését, mely 2010-ben "Aranydíjat" kapott a Novi Bezdanban zajló gyermek kórusversenyen. Ma az egyesület 30 felnőtt és 45 gyermek taggal rendelkezik.O-jankovci.hr: Udruga za njegovanje običaja mađara
Oktatás