Az NCT (hangul:엔시티, ensiti) 2016.04.09-én debütált, az SM entertainment alatt. Nevük jelentése Neo Culture Technology, amely az új kulturális technológiára utal. A dél-koreai, jelenleg 26 tagú fiúegyüttes rajongóinak neve NCTzen, ami az NCT, és citizen (állampolgár) szavakból jön össze. A rajongók úgynevezett ”NCity” állampolgárai.
NCT U Az első alcsoport NCT U (U=United, egyesült) néven április 9-én debütált a 'The 7th sense' és 'Without You' című dalokkal. A csoport lényege, hogy minden visszatérésnél más és más tagok fognak szerepelni az adott zenéknél, ezért is kettő dallal debütáltak (az egyikben öten, míg a másikban hármójukat hallhattuk).
NCT 127 Később, szintén 2016-ban, július 13-án debütálhatott az NCT 127 nevezetű alegység, a ”Fire truck”nevezetű dallal.Az NCT 127 akkori tagjai: Taeyong, Taeil, Yuta, Jaehyun, Winwin, Mark és Haechan volt. Az NCT 127az eddig legsikeresebb alcsoport.
2017-ben csatlakozott az NCT-hez, és azon belül az NCT 127-hez Johnny. 2017-ben, januárban kiadták a Limitless albumot. Szintén 2017-ben, júliusban kiadták a Cherry Bomb című albumot.
2018-ban márciusban kiadták a Touch című dalukat. Ősszel csatlakozott Jungwoo is az NCT 127-hez. Akkortájt adták ki a Regular dalukat, amihez angol verzió is készült. Még 2018 vége felé pedig kijött a Simon says című dal.
2019-ben az SM WINWIN-t nem tudni mennyi időre, de kivette az alcsoportból, hogy WINWIN a WayV promócióira tudjon főképp fókuszálni. 2019-ben kiadták a Wakey-Wakey dalukat, amelyet a japán piacra szántak. Ezután a Superhuman albumot promotálták, amire kiadtak egy dalt, az amerikai énekesnővel, Ava Max-el.
2020-ban márciusban kiadták a Kick it dalt, és májusban meg a Punch-ot is.
NCT Dream Az NCT Dream, a ”Chewing gum” kislemezzel 2016. augusztus.24-én debütált. A dream tagjai akkoriban: Mark, Renjun, Jeno, Haechan, Jaemin, Chenle, Jisung. A Dream olyan koncepciót foglal magába, hogyha egy tag, nagykorú lesz (20 éves), akkor véget érnek promóciói a Dream-mel.
Az NCT Dream egy aranyos és kisfiús koncepcióval indult el.
2017-ben Jaemin nem vett részt a Dream promócióiban, hiszen porckorong sérve miatt hiátuson volt. Az NCT Dream abban az évben kiadta a My first and last című dalt, és a We young-ot.
2018-ban, a Dream visszatért a GO!-val amivel Jaemin is visszatérhetett. A GO! a fiúk keményebb, felnőttesebb oldalát mutatta be. Augusztusban kiadták a We go up-ot is. Mivel a Dream koncepciója szerint ha egy tag nagykorúvá válik, nem lesz már az alcsoport tagja, így Mark 2018 végén kikerült a Dream-ből, mert koreai számítás szerint betöltötte a 20. életévét.
2019 augusztusában, visszatértek a BOOM című dallal. Szint úgy '19-ben 4 tag is betöltötte koreai számítás szerinti 20. életévét, de nem kerültek ki az alcsoportból, feltehetőleg a koncepció váltás miatt.
2020 április végén kiadták a Reload albumukat. A dal amit hozzá kiadtak, a Ridin' nevet viseli. A hirtelen koncepció váltás miatt pletykák szerint az NCT Dream legközelebbi visszatérésében visszatér az alcsoportba Mark is.
A 2020-as Rensonance albumon szereplő Deja Vu c. dalban már heten szerepeltek.
2021 májusában megjelent a "Hot Sauce" comeback-ük amiben már Mark is szerepelt. 2021 júniusában pedig kiadták az első albumukat "hello future – the 1st album repackage" néven. Valamint a az albumról a "Hello Futture" track-ukról készült mv is.
WayV 2019-re hozzáadtak egy újabb alcsoportot WayV néven. A WayV egy kínai alcsoport, kínai tagokkal. Korea és Kína közti politikai kapcsolat miatt a WayV nem teljesen NCT alcsoport, habár a tagok az NCT teljes bandába is beletartoznak. A WayV nem teljesen az SM alá tartozik, hanem a Label V kínai ügynökséghez is. A WayV megjelenésével 3 új tag csatlakozott az NCT-hez,azon belül a WayV-hez. A WayV annyit tesz: We are your Vision.
A WayV tagjai: Kun, Ten, Winwin, Xiaojun, YangYang, Hendery
Lucas a bandából 2021-ben különféle pletykák miatt, az SM Entertainment által kiadott közlemény szerint, külön válik az útja az NCT-től. 2024-ben megjelent első szólóalbuma, a Renegade.
NCT 2018 és NCT 2020 Az NCT 2018-ban kiadta az EMPATHY című albumát, amin minden akkori alcsoport dalai közt volt 1-2. Az NCT összes akkori 18 tagja kiadott egy dalt, amiben minden tag részt vett, de csak Taeyong, Yuta, Lucas, Mark és Jeno kaptak szöveget. Az albumra felkerült néhány 2016,2017-es dal is.
2020-ban a csapat októberben kiad egy albumot, ahol mind a 4 alcsapatot hallhatjuk együtt.
2020. október 12-én jött ki a Resonance pt1 amiben az összes NCT-s tag részt vett. Ezzel a visszatéréssel debütált a két új tag Sungchan és Shotaro is. Shotaro debüt dala a Make a Wish lett. Az albumon két MV szerepel a Make a Wish és a From Home.
2020. november 23-án jelent meg az album másik fele amely a Resonance pt2 nevet viseli. Ezzel az albummal debütált Sungchan méghozzá a 90's Love című MV-s dallal. A másik MV az albumon a Work It lesz.
NCT Wish Az NCT Wish egy japán tagokból álló banda, 2023-ban jelent meg egy pre-debut zene, a Hands Up, később pedig 2024-ben a Wish című epizód albummal debütáltak.
Érdekesség lehet, hogy az NCT Universe : LASTART című túlélő show-ból formálódtak össze.
Tagjai: Sion, Riku, Yushi, Jaehee, Ryo, Sakuya
Diszkográfia
2016
The 7th sense-NCT U Without you-NCT U NCT #127-NCT 127 Chewing gum-NCT Dream
2017
NCT #127 Limitless-NCT 127 The first-NCT Dream NCT #127 Cherry bomb-NCT 127 We young-NCT Dream Joy-NCT Dream
2018
Timeless-NCT U Empathy-NCT 2018 We go up-NCT Dream Regular-Irregular-NCT 127 Up Next Session:NCT 127-NCT 127 NCT #127 Regulate-NCT 127 Candle light-NCT Dream
2019
Take off-WayV NCT #127 We are superhuman-NCT 127 Don't need your love-NCT Dream x HRVY Firflies-NCT Dream Highway to heaven-NCT 127 We Boom-NCT Dream Neo City: Seoul – The origin-NCT 127 Take over the moon-WayV STATION X 4 LOVEs for Winter Part.2-NCT U
2020
NCT #127 Neo Zone-NCT 127 Reload-NCT 127 Awaken the world-WayV NCT U Resonance pt1 NCT U Resonance pt2
NCT összes tag +MűvésznévNévszületési dátumnemzetiségpozíciócsatlakozás dátumaalcsoportokTaeyong/Thejong (태용)I Thejong (이태용)1995.07.01 29 éveskoreaivezető,rapper,táncos,vokalista,központ,vizuál2016NCT U,NCT 127Johnny (쟈니)John Suh/Szo Yongho(서영호)1995.02.09 29 éveskoreai-amerikaitáncos,rapper,vokalista2017NCT 127, NCT U Yuta/Juta (유타)Nakamoto Juta (中本悠太)1995.10.26 29 évesjapántáncos,vokalista,rapper2016NCT 127, NCT UKun (쿤)Csjen Kun (錢錕)1996.01.01 28 éveskínaivezető(WayV),vokalista,rapper2018NCT U,WayVDoyoung/Dojong (도영)Kim Dong Jong (김동영)1996.02.01 28 éveskoreaivokalista2016NCT U,NCT 127Ten (텐)Cshittapon Icshajaponkun (ชิตพล ลี้ชัยพรกุล)1996.02.27 28 évesthaitáncos,rapper,vokalista2016NCT U,WayVJaehyun/Dzsehjon (재현)Dzsong Juno (정윤오)1997.02.14 27 éveskoreaivokalista,táncos,rapper,vizuál2016NCT U,NCT 127WINWIN (윈윈)Dong Szucshong (董思成)1997.10.28 27 éveskínaitáncos,vokalista,rapper,vizuál2016NCT U,NCT 127,WayVJungwoo/Dzsongu (정우)Kim Dzsongu (김정우)1998.02.19 26 éveskoreaivokalista,táncos2018NCT U,NCT 127Mark (마크)Mark Lee/ I Minhjong (이민형)1999.08.02 25 éveskoreai-kanadairapper,táncos,vokalista2016NCT U,NCT 127,NCT DreamXiaojun/Sjaodzsün (샤오쥔)Sjao Dedzsvin (肖德俊)1999.08.08 25 éveskínaivokalista2019WayV, NCT UHendery (헨드리)Huang Guanheng (黄冠亨)1999.09.28 25 éveskínaitáncos,rapper,vokalista,vizuál2019WayV, NCT URenjun/Rondzsün (런쥔)Huang Rondzsvin (黄仁俊)2000.03.23 24 éveskínaivokalista,táncos2016NCT Dream, NCT UJeno/Dzseno (제노)I Dzseno (이제노)2000.04.23 24 éveskoreaitáncos,rapper,vokalista,táncos2016NCT Dream, NCT UHaechan/Hecshan (해찬)I Donghjok (이동혁)2000.06.06 24 éveskoreaivokalista,rapper2016NCT Dream, NCT UJaemin/Dzsemin (재민)Na Dzsemin (나재민)2000.08.13 24 éveskoreairapper,táncos,vokalista,vizuál2016NCT Dream, NCT UYangYang/JangJang (양양)Liu Jang Jang (刘扬扬)2000.10.10 24 éveskínairapper,táncos,vokalista2019WayV, NCT UChenle/Cshonlo (천러)Dzsong Cshonlo (钟辰乐/鍾辰樂)2001.11.22 23 éveskínaivokalista2016NCT Dream, NCT UJisung/Dzsiszong (지성)Pak Dzsiszong (박지성)2002.02.05 22 éveskoreaitáncos,vokalista,rapper,makne (legfiatalabb)2016NCT Dream, NCT USion (시온)O Sion (오시온)2002.05.11 22 éveskoreaitáncos, vokalista, rapper2023NCT WishRiku (리쿠)Maeda Riku (前田陸)2003.06.28 21 évesjapánvokalista2023NCT WishYushi/Júsi (유우시)Tokuno Júsi (得能勇志)2004.04.05 20 évesjapántáncos, vokalista2023NCT WishJaehee/Dzsehí (재희)Kim Dejong (김대영)2005.06.21 19 éveskoreaivokalista2023NCT WishRyo/Rjo (료)Hirosze Rjo (廣瀬遼)2007.08.04 17 évesjapántáncos, vokalista2023NCT WishSakuya/Szakuja (사쿠야)Fudzsinaga Szakuja (藤永咲哉)2007.11.18 17 évesjapántáncos, rapper, vokalista, makne (legfiatalabb)2023NCT Wish
Lucas 2023. május 10-én elhagyta az NCT-t és a WayV-t, hogy szólókarrierjére koncentrálhasson. Sungchan és Shotaro kivált az NCT-ből 2023. május 24-én, hogy az SM Entertainment újonnan debütáló fiúcsapatának, a RIIZE tagjaiként újra színpadra lépjenek. Taeil 2024. augusztus 28-án el lett távolítva miután szexuális bűncselekmény elkövetésével letartóztatták.
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:K-pop-előadók Kategória:Dél-koreai fiúegyüttesek Kategória:2016-ban alakult együttesek