Kulcsár György (Alsólendva?, ? – Alsólendva, 1577. június 11.) magyar evangélikus lelkész, egyházi író.

Élete Zala megyeinek tartják, mivel göcseji tájszólással írta műveit, valószínű, hogy Alsó-Lindván (Alsólendva, ma Lendva) született. Gyermek- és ifjúkoráról, tanulása körülményeiről nem tudunk semmit. Kiképeztetése után valahol más vidéken, nem pedig szülőföldén nyert lelkészi hivatalt. Ezt azután a protestánsokat háborgató üldözések következtében, bizonyosan elűzetés folytán otthagyta, és az alsólendvai Bánffy családból való alsólendvai Bánffy Miklós védőszárnyai alá Alsó-Lindvára menekült, ahol egyelőre tanítóul alkalmazták. (Erre vonatkozólag ld. 1. sz. művének ajánlását Bánfi Miklósnak, amely 1573. aug. 28. kelt címlapján is mesternek nevezte magát.)

Munkáit is pártfogóinak, a Bánffyaknak ajánlotta. Kevés idő elteltével már lelkész lett Alsó-Lindván, amiről 1573. május 12-én Bánffynak ajánlott postillái tanúskodnak; de lehetett egyidőben mester és lelkész is, a mester (latinul magister) címet pedig a külföldi egyetemeken nyerhette. Annyi bizonyos, hogy pártfogója családjának már ez időben is kedves és bizalmas embere lehetett, bizonyítja az, hogy 1573. március 21-én Bánffy Katalinnak ő is egyik keresztatyja volt. Debreceni Ember Pál (1660–1710) lelkész és egyházi író ismeretei szerint Kulcsár ebben az évben Zala megyei esperes lett. Életének hátralévő rövid részéről a források hallgatnak.

Művei Munkái, amelyeket az egységes protestantismus szellemében, minden szorosabb felekezeti felfogás mellőzésével írt, a következők:

1. Az Halalra Valo Keszöletröl Rövid Tanossag: melyben az körösztien embernec, acki az Isten országát akaria keresni, életénec rendi irattatic meg. Az Also Linduai Kultsár György Mester által a szent irásbol, és tudos Doctoroc irásaibol szedettetett. 2. Timoth: 3. Minden irás mely az Istentöl es az ö ihlésséböl vagion, haznos az taneitásra, meg fedêsre, meg iobbitásra, és oktatásra, mely az igaságban lézön, hogy az Istennek emböre êp legyen mindön féle is czeleködetökre készitetuên. Alsó-Lindva, 1573 (Egyetlen példánya a m. n. múzeumban, melyet 1874-ben szerzett meg a múzeum Liszkay József pépai ev. ref. lelkésztől, kihez néhai Tóth Ferencz ref. lelkész könyvtárával jutott). Új kiadásai: Ráday Gyűjtemény; előszó Fabiny Tibor; Budapest, 1990, (A reformáció és ellenreformáció korának evangéliumi keresztyén egyházi írói-sorozat) Az halálra való készöletről rövid tanóság – tan. Hubert Ildikó; Balassi Kiadó, Budapest, 2007, (Bibliotheca Hungarica Antiqua sorozat) 2. Az Ördögnec a penitencia tarto Bünössel valo vetekedéséről: es az kétségbe esés ellen az Reménségröl valo tanusság: Irattatot: Az Also Linduai Koltsar Giorgy Méster által. Luc. 22.… Alsó-Lindva, 1573 (Ajánlva van Zrinyi Györgynek, Kristófnak és Miklósnak, kik az ajánlás szerint kétségtelenül protestánsok voltak. Egyetlen példánya a m. n. múzeumban.) Új kiadása: Kossuth Kiadó, Budapest, 2006, 3. Postilla, az az: Evangeliomoknak, mellyeket esztendö által Keresztyènek gyülezetibe szoktak olvasni és hirdetni, Praedikátzio szerint való magyarázattya. Alsó-Lindva, 1574. (Ajánlva van A. Lindvai Bánfi Miklós szalai főispánnak és Maximilián király pohárnokának. «Also Lynduán írta Pynkesd hauánac 12. napján. 1574. esztendőben. Nagysá. Predicatora Also Lynduai Kultsár György.» Ujabb kiadása: Bártfa 1579. és 1597. Új kiadása: Argumentum Kiadó, Budapest, 2001

Naplóját közölte a Tudománytár (1841).

Jegyzetek

Források Hubert Ildikó: Kulcsár György, az alsólindvai prédikátor †Alsólendva, 1577. június 11., Galéria-Múzeum, Lendva, 2001 Hubert Ildikó: "Az mit Istennek mívelhetek, örömest kész vagyok hozzája". Kulcsár György és művei; Luther, Budapest, 2011

Lampe (Ember Pál). Historia ecclesiae reformatae in Hungaria. Utrecht, 1728. 660. l. Bod Péter: Magyar Athenas 145. l. (Neve hibásan Koltsárnak irva s utána több életirójánál.) Horányi Elek, Memoria II. 421. l. Pray György, Index Rariorum Librorum II. 19. l. Katona István, Historica Critica XXVIII. 846. l. Protestáns Egyh. és Isk. Figyelmező 1870. 198., 313. l. (Eötvös Lajos), 1873. 97. Magyar Könyv-Szemle 1878. 266., 1895. 319. l. Szabó Károly, Régi Magyar Könyvtár. Budapest, 1879. I. Figyelő XXIII., XXIV. 1887-88. (Kulcsár Ernö, Zoványi Jenő és Warga Lajos) Zoványi Jenő. Theologiai Ismeretek Tára II. 300. l. Horváth Cyrill, A Magyar Irodalom Története. Budapest, 1899. I. 223. l.

Kategória:Magyar írók Kategória:1577-ben elhunyt személyek