A keresztény templomépítészet lényegében Nagy Konstantin római császár idejében kezdődött. Az ő idejében született meg egyszerre, – szinte a semmiből – egy új vallási épülettípus. Ha mindenáron az előzményét keressük, az leginkább az ókori római bazilika volt.
Templomtípusok Az istentiszteletre szolgáló templomok alaprajzilag és felépítményileg a közel két évezred folyamán sokféle változásnak voltak kitéve. E változások nemcsak történelmiek (ókeresztény, bizánci és Karoling, román, gótikus, reneszánsz, barokk, neostílus, modern, posztmodern), hanem az egyes országokra is jellemzőek.
bélyegkép|220px|A Pažaislis-kolostor és templom belülről, Kaunas, Litvánia
Építési formák szerint megkülönböztetünk hosszanti és központos építményeket. A hosszanti építményeknél a kapu-oltár főtengelyét tartják szem előtt. Az ilyen építményekhez, amelyekben az oltár az aktív mozgás célja, tartozik a bazilika (magasított középhajóval), a csarnoktemplom (egyforma magasságú hajókkal) és a teremtemplom (csak egy hajóval). Ókeresztény bazilika Csarnoktemplom A csarnoktemplom olyan többhajós templomlétesítmény, amelynél a mellékhajók egyenlő magasak, illetve megközelítően egyenlő magasak a középhajóval. Teremtemplom (Prédikálótemplom) A teremtemplomok többnyire olyan tágas terű protestáns igehirdető-templomok, ahol a belső teret nem szabdalják fel támasztékok. pl. az Evangélikus öregtemplom Győrben Központos épület hosszépülettel pl. a Hagia Szophia Isztambulban (eredetileg keresztény templom volt) A 7. század óta különleges központos épületforma a keresztkupolás templom, amelynek alaprajza (egyenlő szárú) görög kereszt, efölé boltosodik középen egy nagy kupola, a sarkak maradék csücskeire pedig négy kisebb kupola jut (pl. a szaloniki Tizenkét Apostol-templom). Kétszintes palotakápolna (alsó- és felső kápolna) pl. a Sainte-Chapelle Párizsban Kettőstemplom Két, többnyire egymás mellett, olykor tengelyirányúan egymás mögött fekvő templomépítmény. Egymás fölé épített templomtereket találunk a kettős-kápolnáknál, mindig saját bejárattal, amikor is a felső kápolna az előkelőségeknek és kíséretüknek, az alsó a cselédségnek szolgál. Gerendástemplom Különleges szerkezetük van a 11. század óta a norvég fatemplomoknak, melynek falait derékszögben felállított gerendákból illesztik össze. Mivel e szárfák póznákra emlékeztetnek (favázas építkezés), póznás templomoknak is nevezik ezeket az építményeket (pl. heddali fatemplom). Lásd még: Máramaros fatemplomai Erődtemplom A középkorban védelmi célból olyan templomvárakat is építettek, amelynek lőréses várfolyosója is lehet, ezt erődtemplomnak hívják. Gyakran körülveszi még többnyire a temetővel együtt egy külső falgyűrű tornyokkal és kapukkal (jellemző példák Franciaországban, Svájcban, Ausztriában, Németországban). Az erdélyi székely és szász vártemplomokat is ide sorolhatjuk, mint egyfajta templomerődöket (kisselyki, bolkácsi, buzdi erődtemplom). lásd még: Erdély erődtemplomos falvai Kápolna Kisebb templomok a kápolnák. Gyakran különleges célra szolgáltak házi-, kettős-, vár-, kastély-, palota-, sír-, temető- vagy hídkápolna gyanánt.
Történet Első századok A negyedik századig a keresztény istentiszteletekre ott került sor, ahol éppen akadt biztonságos hely. Többnyire magánházaknál, esetleg zsinagógákban jöttek össze, illetve bizonyos helyeken, például az első században Jeruzsálemben az ottani templomban, Rómában az üldözések alatt gyakran a katakombákban.
A legkorábbi keresztény "templomok" egyikét a jordániai Rihab közelében tárták fel. Valószínűleg 33 és 70 között épült.Magyar Kurír: Az első keresztény templomot találták meg Jordániában? Ezeket a korai keresztény épületeket azonban inkább csak szentélynek nevezhetjük, mintsem templomnak.
Az első ismert közlés, amely közösségi épületre vonatkozik, az edesszai krónikából származik: az edesszai "templom" elpusztulása a 201-es árvízben.
4. századtól a román korig A 4. században Konstantin császár türelmi rendelete (313), de főleg a kereszténység államvallássá válása (380) után megindult a keresztény templomépítkezés. Ettől az időtől számos pogány templomot és zsinagógát is keresztény templommá alakítottak át.
A templomépület az ókori római időszak számos jellegzetességéből fejlődött ki: A házi gyülekezet (a hívők istentiszteletre összegyűltek) Az átrium A bazilika (az ókori római építészetben a bazilika egy nagy, többfunkciós középület volt) A béma (az ókorban szónoklati emelvényként használt pódium → a szentély magasított területe lett) A mauzóleum A kereszt alaprajz: latin vagy görög kereszt
A konstantini bazilikák jellemzői voltak: axiális térelrendezés: átrium – narthex – öt hajó – presbitérium T alakú alaprajz kialakulása (hajó- és keresztszimbolika) elfordulás a boltozattól, helyette sík, kazettás mennyezet vagy nyitott fedélszék; ezáltal a kivitelezés felgyorsul architráv vagy archivoltok a főhajók felett többnyire kevéssé szilárd falak égetett téglából, tufából, ritkán faragott kőből spoliák (= korábbi antik építmények másodlagosan felhasznált részei: oszlopok és oszlopfők) kis ablakok, többnyire üvegezés nélkül, szövettel elfüggönyözve, esetleg vékony alabástrom- vagy márványlapokkal
Régi, híres bazilika volt a római Szent Péter, de ennél régebbiek voltak a Paulinus püspök által Türoszban,Doig, Allan (2008). Liturgy and Architecture from the Early Church to the Middle Ages. Ashgate Publishing, Ltd. pp. 24. Konstantin által Jeruzsálemben, a szent sír helyén, Helena által Bethlehemben, továbbá Konstantinápolyban, Nikomédiában és Antiokhiában épült templomok.
Nyugat (bazilikális templom) bélyegkép|A bazilikális templom alaprajza A nyugati keresztény templom az oszlopsorokkal három hajóra osztott római kereskedőcsarnokból, a bírói tárgyalásoknak is színhelyéül szolgáló bazilikából fejlődött ki. Ez lett a bazilikális elrendezésű templom.
A keresztény templomot három vagy néha öt hajóra osztották fel. A középső hajó – keleti tájolással – a keleti részen félkör alakú fülkében (apszis) végződött. A nyugati részen volt a bejárat, oszlopos előcsarnokkal. Az előcsarnok előtt terült el a négyszögű templomudvar.
Az 5. században már nem építették ki a templom hosszában menő oszlopsorokat egészen az apszisig, hanem az előtt szabad tért hagytak, s így kereszthajó képződött, ami a templom alaprajzának kereszt alakot adott. Az apszis a kereszthajóval együtt alkotta a szentélyt, amelyben a klérus foglalt helyet. A hosszában három vagy öt hajóra osztott középső rész a hívek (laikusok) gyülekezési helye volt, az előcsarnok pedig a katekumenoké és a bűnbánóké lett.
Nyugat-Európában a középkori templomépítészet többnyire végig megmaradt a hosszhajós elrendezés mellett, csak a reneszánsz lett az, amely emellett már a centrális típust is alkalmazta.Új Magyar lexikon → templom; Budapest, 1962.
Az első bazilikáknak nem volt tornya. Csak az 5-6. századtól kezdve épült, általában a hosszház mellett, önálló, kör vagy négyszög alaprajzú harangtorony, a campanile.
Kelet (bizánci templom)
Bizáncban sajátos formája alakult ki a keresztény művészetnek. Stílusa erősen átitatódott keleties, de főleg görög elemekkel. A templomépítészetben itt nem a bazilikális (hosszhajós), hanem a központos alaprajzú, kupolás templomtípus honosodott meg. Legszebb példája a Hagia Szophia a mai Isztambulban. Belső falait aranyló mozaikképek díszítették, ezeket később bemeszelték a törökök és a templomot mecsetté alakították át.
A bizánci szerzetesek által megtérített keleti szláv népek (oroszok, szerbek, bolgárok) a görög eredetű, cirill írással együtt átvették a kupolás bizánci templomépítészetet, valamint a bizánci festészet stílusát is. Kijevből kiindulva egész Oroszországban elterjedt a bizánci művészet.
A bizánci művészet erős hatást gyakorolt Európa nyugati országainak kultúrájára is. Velence bizánci építészeket hívott a 9. században elkezdett, eredeti Szent Márk-székesegyház építéséhez. Ez a 916. évi felkelés idején a lángok martaléka lett, de két év múlva, enyhén megváltozott méretekkel ismét megnyílt a hívők számára.
A magyar Árpád-házi királyokat is szoros szálak fűzték a bizánci udvarhoz, s e révén számos bizánci műalkotás került Magyarországra.
Berendezések A klérus elkülönített helye volt az apszis, ahol a szimbolikus áldozat bemutatására az oltár állt. A művészi kiképzés főleg az oltár környezetére összpontosult. Az oltárasztal (menza) fölé többnyire négy oszloppal alátámasztott, boltozott mennyezetet, ún. cibóriumot állítottak.
A klérus részére az apszis ívelt fala mentén ülőpadka húzódott, középen a püspök kiemelt trónusával.
A laikusok számára székek vagy padok a középkor folyamán a templomokban alig fordultak elő. Az emberek zöme állt vagy térdelt a mise alatt. Csak a fal mellé tettek lócákat az idősebbek részére.
Harangok A létrejött közös szerzetesi élet megkívánta, hogy hangjelzésekkel figyelmeztessék a kolostor lakóit az elkövetkezendő imaórára, misére. Ez eleinte fadarabbal történt, de hamar áttértek a kisebb-nagyobb bronzharangok használatára. A harangok használatának a 6. század óta vannak nyomai.
Néhol külön harangtornyot építettek a harangok számára.
Az ezredfordulótól egyre inkább általánossá lett, hogy a hívek számára harangozással jelezték az istentisztelet kezdetét.
A középkorban fejlett iparrá vált a harangöntés, amely nagyobb részt vörösréz, kisebb rész ón felhasználásával, domborművekkel és feliratokkal díszített bronzharangokat készített.
Kripták Az ereklyék kultuszának következtében a kriptának, ahova szenteket temették, mind fontossága, mind mérete megnövekedett. Ezt olykor a pince, olykor az alagsor szintjére építették; az utóbbi esetben meg kellett emelni a kórus szintjét. A román kori kriptáknak lett a templomokban elsőként kőboltozatuk is.
Preromán stílus A preromán művészet és építészet a 8. század végi Karoling reneszánsztól a 11. századi román kor kezdetéig tartott. A kifejezést általában csak az építészet és a szobrászat területén használják.
Román stílus
A román (romanika) stílus, miként a neve is mutatja, sok szállal kapcsolódik a római művészethez. Legfőbb alkotása, – a templom alaprajzi elrendezésében, – az ókori bazilika leszármazottja. Félköríves ablak és kapuformái, valamint árkádjai ugyancsak római eredetre vallanak.
Falai belül dísztelenek, belső terét oszlopsorok több hajóra osztják, amelyek félkör-alaprajzú apszisban végződnek. Itt, a szentélyben helyezték el az oltárokat. A középső vagy főhajó a mellékhajók fölé emelkedik: ennek ablakain át kap világítást az épület belseje. A szentély és a templomtest közé kereszthajó ékelődik; a nagyobb székesegyházaknál kettő is. Sok helyen a szentély alá altemplomot építettek, ahova a főpapokat és a nemeseket temették. Ilyen altemplom van Tihanyban is. (→ Tihanyi apátság)
A román korig a templomok teteje még fából épült, csak a 11. században, a technika fejlődésével kezdtek áttérni a kőboltozatra. Ehhez az eljáráshoz masszívabb falakra volt szükség, hogy elbírják a tető megnövekedett súlyát, ami aztán pompázatosabbá tette magát a stílust is.
Idővel a román templomok egyre nagyobbak lettek. Természetesen nem mindegyik, de ránk inkább a nagyok maradtak, mert azokat inkább csak részben alakították át későbbi stílusban, míg a kisebbek helyére újakat építettek.
Skandináv fatemplomok
A román kori építészeti gondolkodás sajátos formája jelentkezett Skandináviában. Miként a többi, ebben a korban erőszakkal keresztény hitre térített európai országban, itt is a legtöbb templomot fából építették. A helyi tradíciók éppúgy hozzájárultak ehhez, mint a rendelkezésre álló végtelen erdők, vagy az, hogy még az ezredforduló után is igen csekély volt itt a dél- és közép-európai nagyhatalmak kulturális befolyása.