Az Atari Games Corporation amerikai játéktermi játék-gyártó cég volt. A vállalat eredetileg az Atari, Inc. érmés játéktermi játékaiért felelős divíziója volt, azonban 1984-ben különálló cég lett.
Története Amikor a Warner Communications divíziójaként működő Atari Inc. több mint 500 millió dollár veszteséget termelt 1983. első három negyedévében, akkor az érmés játéktermi divíziója volt az egyetlen, ami profitot hozott. 1984-ben a Warner eladta az Atari fogyasztói termékekkel foglalkozó divízióját Jack Tramielnek; aki az így létrejött új céget Atari Corporation névre keresztelte. A Warner megtartotta a vállalat érmés játéktermi részlegét és átnevezte azt „Atari Games”-re. A Tramiel és a Warner Communications közötti megállapodás értelmében az Atari Games semmi esetben sem hagyhatta el a Games szót a nevéből és az Atari márkanevet egyáltalán nem használhatta a fogyasztói termékek, így a számítógépes és konzolos videójátékok piacán. Az Atari Games átvette a régi Atari Inc.-nél dolgozó alkalmazottak többségét és a legtöbb az átalakulás előtt megkezdett projektet folytatni tudta. Az Atari Corp. ezzel szemben befagyasztotta a projektjeit és megritkította a személyzetét és műveleteit. 1985-ben a Namco többségi részesedést vásárolt az Atari Gamesből, azonban hamar érdeklődését vesztette egy amerikai leányvállalat irányítása iránt. 1987-ben a Namco eladta a részvényeit, részben vissza a Warnerner, részben pedig a Nakadzsima Hidejuki, az Atari Games későbbi elnöke által irányított dolgozói csoportjának.
Az Atari Games folytatta a játéktermi játékok és egységek gyártását, illetve 1988-ban a Tengen márkanév alatt a Nintendo Entertainment Systemre is elkezdett kazettákat gyártani, köztük a Tertist is. A Nintendo és az Atari Games között az 1980-as évek végén hosszadalmas persorozat indult, köztük a Tetris feletti jogok, illetve a 10NES tiltóchip kijátszása miatt, ami azt korlátozta, hogy külsős cégek játékkazettákat gyártsanak a rendszerre a Nintendo engedélye nélkül. Az ügyet 1994-ben zárták le; az Atari Gamest pénzbeli kártérítésre és a licencfeltételek betartására kötelezték.
1989-ben a Warner Communications egyesült a Time Inc.-kel, megalapítva ezzel a Time Warnert. 1993-ban a Time Warner többségi részesedést vásárolt az Atari Gamesben és azt a Time Warner Interactive nevű divíziójának leányvállalatának sorolta be. Ugyan az Atari Games megtartotta az identitását az új tulajdonos alatt, azonban a Tengent feloszlatták a Time Warner Interactive márkanév javára. 1994. közepén az Atari Games, a Tengen és a Time Warner Interactive neveket a Time Warner Interactive címszó alatt egyesítették.
1996 áprilisában miután Nolan Bushnell Atari-társalapító sikertelenül megpróbálta felvásárolni az Atari Gamest, eladták azt a WMS Industriesnak, a Williams, a Bally és a Midway játéktermi márkák tulajdonosának. Dan Van Elderen, az Atari Games elnökének elmondása szerint 1995-ben a Time Warner elhatározta, hogy kilép a videójáték-iparból és arra utasította az Atari Games vezetőségét, hogy találjanak vevőt a cégre. Ez meglepte Elderent, hiszen általában az anyacég keres vevőt a leányvállalataira.
1998. április 6-án a WMS Industries a videójátékos birtokait Midway Games név alatt különálló vállalatként elkülönítette, ami utána átvette az Atari Games divízió irányítását. 1999 elején a Hasbro Interactive elkezdte feléleszteni az Atari márkanevet a fogyasztói termékek piacán, miután megszerezte azt a JTS Corporationtől. A félreértések elkerülése érdekében az Atari Gamest 1999. november 19-én átnevezték Midway Games Westre, ezzel az Atari Games név használaton kívülre került.
2001-ben a Midway Games a piac zsugorodása miatt kilépett a játékteremiparból. Ennek ellenére a Midway Games West továbbra is készített játékokat az otthoni konzolok piacára, amíg 2003. február 7-én fel nem oszlott a gyenge játékeladások miatt. Ugyan a Midway Games West ezek után érdemleges tevékenységet nem végzett, azonban a cég holdingszervezetként tovább működött a tulajdonai szerzői jog- és védjegy-tulajdonosaként. 2009 februárjában a Midway Games 11. cikkely szerinti csődvédelmet kezdeményezett, 2009 júliusában a Midway eszközeinek nagy részét eladták a Warner Bros. Interactive Entertainmentnek, ezzel újra visszakerültek az Atari Games-tulajdonok a Time Warnerhez. A szervezet ennek ellenére egyéb jogi okok miatt 2013. október 2-ig továbbra is fennállt.
Az Atari Games által fejlesztett játéktermi játékok
720° APB Area 51 Area 51: Site 4 Badlands Batman Blasteroids California Speed Championship Sprint Cops Cyberball Cyberball 2072 Escape from the Planet of the Robot Monsters Gauntlet Gauntlet II Gauntlet Legends Guardians of the ’Hood Hard Drivin’ Hydra Indiana Jones and the Temple of Doom Klax Mace: The Dark Age Marble Madness Maximum Force Moto Frenzy Off the Wall Paperboy Peter Pack Rat Pit-Fighter Primal Rage Qwak!
Atari R.B.I. Baseball Race Drivin’ Radikal Bikers Rampart Relief Pitcher RoadBlasters Road Burners Road Riot 4WD Road Runner S.T.U.N. Runner San Francisco Rush: Extreme Racing San Francisco Rush: The Rock San Francisco Rush 2049 Shuuz Skull & Crossbones Space Lords Star Wars: The Empire Strikes Back Steel Talons Super Sprint T-MEK Tetris ThunderJaws Toobin’ Tournament Cyberball 2072 Vapor TRX Vindicators Vindicators Part II War Final Assault Wayne Gretzky’s 3D Hockey Xybots
Nem megjelent prototípusok Accelerator Arcade Classics Beat Head Beavis & Butthead BMX Heat Bloodlust IK3 Cyberstorm Danger Express Freeze Guts and Glory Hard Drivin’s Airborne Hot Rod Rebels Marble Man: Marble Madness II Metal Maniax Meanstreak Primal Rage II Road Riot’s Revenge Rally Sparkz Street Drivin’ Subs Vicious Circle
Fordítás
Megjegyzések
Jegyzetek
További információk A cég archivált weboldala Az Atari Games Corp. / Midway Games West története
Kategória:Az Amerikai Egyesült Államok videójáték-fejlesztő cégei Kategória:Az Amerikai Egyesült Államok videójáték-kiadó cégei Kategória:Megszűnt videójáték-fejlesztő cégek