Seress László, 1898-ig Scheer LázárAz engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 32908/1898. Forrás: MNL-OL 30804. mikrofilm 728. kép 3. karton. Névváltoztatási kimutatások 1898. év 87. oldal 23. sor (Baja, 1875. január 22. – Budapest, 1947. augusztus 26.) újságíró, író, műfordító.
Élete Scheer Bernát (1850–1936)Scheer Bernát elhunyt (1936. március 17.) Pesti Napló, 87. évfolyam, 64. szám bajai zsidó elemi iskolai tanító, iskolaigazgató és Singer Rozália fia. Tanulmányait szülővárosában és Budapesten végezte. Pályája elején az Egyetértés helyettes szerkesztője, majd a Magyar Szó, a Pesti Napló és a Független Magyarország munkatársa volt. 1910-től Az Est főmunkatársaként és közgazdasági rovatának vezetőjeként működött. 1897 és 1900 között a Budapesti Újságírók Egyesületének főtitkára, választmányi és igazgatósági tagja volt. Számos népszerűsítő történeti munkát írt, többek között A nagy francia forradalom története című gyűjtemény több kötetét. Lefordította Marx és Lassalle több művét, Ludwig Büchner Erő és anyag című könyvét és Darwin Az ember származása című munkáját. 1896-ban a tőzsdeadóról és az adók elméletéről írt pályaművét a MTA dicséretben részesítette.
Magánélete Házastársa Kovács Ferenc és Kapcsos Rebeka lánya, Julianna volt, akit 1908. május 15-én Budapesten, a Terézvárosban vett nőül.
Munkái
Erő és anyag, vagy: a természetes világrend alapvonalai. Írta: Ludwig Büchner. Fordította. (Budapest, 1895) Az ember származása. Írta Charles Darwin. Fordította. Budapest. Napoleon. (Budapest, 1912) – a Karriérek című sorozatban Magyar agrárreformáció (1931)
Több részt írt a Forradalom és császárság című sorozatba is. Munkatársa volt A Nagy Francia Forradalom és Napoleon című műnek.https://www.antikvarium.hu/konyv/zilahi-kiss-bela-adorjan-andor-a-nagy-francia-forradalom-es-napoleon-i-v-563780-0
Jegyzetek
Források
785. o. Online elérés Online elérés
Kategória:Az Est vezetői, újságírói Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar műfordítók Kategória:1875-ben született személyek Kategória:1947-ben elhunyt személyek Kategória:Bajaiak Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Zsidó származású magyarok