bélyegkép|263px|Elektronmikroszkópos felvétel egy sejtben felgyűlt ranavírusokról (sötét hexagonok). A Ranavírus az Iridoviridae családba tartozó vírusok egy nemzetsége. Ebbe a családba 5 másik nemzetség tartozik még, de csak a Ranavírus nemzetségbe tartozók között találhatóak olyan vírusok, melyek kétéltűeket és hüllőket fertőznek. A Lymphocystivírus és a Megalocytivírus nemzetségek mellett a Ranavírus alkotja a harmadik nemzetséget az Iridoviridae családban, mely csontos halakat is fertőz. Az Iridoviridae család egyike a nukleocitoplazmatikus nagyméretű DNS vírusoknak.

Ökológiai hatás A Ranavírus a Megalocytivírushoz hasonlóan a dsDNS vírusok egy újonnan felbukkant, közeli rokon fajokból álló csoportját alkotja, melyek mind édes-, mind sósvízi, vadon élő és tenyésztett halakban okoznak szisztémás fertőzést. Csakúgy, mint a Megalocytivírus-kitörések, a Ranavírus-járványok is komoly ökológiai jelentőséggel bírnak az akvakultúrában, mivel mérsékelt halveszteséggel, de akár a tenyésztett halak tömeges pusztulásával is járhatnak. Azonban a Megalocytivírus nemzetséggel ellentétben a kétéltűek körében előforduló Ranavírus-fertőzéseket a kétéltű-populációk világszintű csökkenésének egyik okaként tartják számon. A ranavírusok kétéltű-populációkra gyakorolt hatása a kitridiomikózist okozó Batrachochytrium dendrobatidis kitrid gombáéhoz mérhető. A járványok gyakoriságának növekedését a feltételezések szerint a klímaváltozás okozhatja.

Etimológia A Rana tag a béka latin megfelelője, amely arra utal, hogy Ranavírust először a Lithobates pipiens békafajból izolálták az 1960-as években.

Evolúció A jelek szerint a Ranavírusok egy halakat fertőző vírusból fejlődtek ki, ami később képessé vált kétéltűeket és hüllőket is fertőzni.

Gazdaszervezetek Farkatlan kétéltűek

Lithobates sylvaticus Amerikai ökörbéka (Lithobates catesbieanus)

Farkos kétéltűek

Hüllők

Smaragdzöld piton (Chondropython viridis) Burmai csillagteknős (Geochelone platynota) Leopárdteknős (Geochelone pardalis) Georgiai üregteknős (Gopherus polyphemus) Karolinai dobozteknős (Terrapene carolina carolina) Floridai dobozteknős (Terrapene carolina bauri) Díszes dobozteknős (Terrapene ornata) Mór teknős (Testudo graeca) Görög teknős (Testudo hermanni) Egyiptomi teknős (Testudo kleinmanni) Kirgiz teknős (Testudo horsfieldii) Szegélyes teknős (Testudo marginata) Vörösfülű ékszerteknős (Trachemys scripta elegans) Aligátorteknős (Chelydra serpentina) Kínai lágyhéjú teknős (Pelodiscus sinensis) Közönséges laposfarkúgekkó (Uroplatus fimbriatus) Ibériai hegyigyík (Lacerta monticola) Közönséges sövényleguán (Sceloporus undulatus)

Rendszertani besorolás Csoport: dsDNS vírusok

Rend: Pimascovirales

Az Iridoviridae családba hat nemzetség tartozik: Chloriridovírus, Decapodiridovírus, Iridovírus, Lymphocystivírus, Megalocytivírus és Ranavírus. A Ranavírusok közé hat ismert vírusfaj tartozik, melyek közül 3 fertőz bizonyítottan kétéltűeket: Ambystoma tigrinum virus (ATV), Bohle iridovirus (BIV) és frog virus 3 (FV3).

Szerkezet A ranavírusok nagyméretű, körülbelül 150 nm átmérőjű ikozaéderes vírusok. Genomjukat körülbelül 150 kilobázispárnyi duplaszálú DNS (dsDNS) alkotja, mely nagyjából 100 génterméket kódol. A vírus fehérjeburkának fő strukturális alkotója az úgynevezett MCP (major capsid protein).

Replikáció A nemzetség típusfaja, a frog virus 3 (FV3) jól kutatott, ezért széleskörű ismeretekkel rendelkezünk a Ranavírusok replikációjával kapcsolatban. Az FV3 8 és 32 °C között képes szaporodni. A Ranavírusok receptor-mediált endocitózissal jutnak be a gazdasejtekbe. A vírusrészecskék ezután elvesztik burkukat és a sejtmagba vándorolnak, ahol a virális eredetű DNS-polimeráz segítségével megindul a virális DNS szintézise. A virális DNS ezután elhagyja a sejtmagot, majd a citoplazmában megkezdődik a DNS-replikáció második szakasza, melynek végére úgynevezett konkatemerek képződnek, mely sok kópiában tartalmazzák a vírus DNS-ét. A virális DNS ezután becsomagolódik és ezáltal fertőzőképes virionokká válik. A ranavírus-genom a többi iridovirális genomhoz hasonlóan cirkuláris szerveződésű és terminálisan redundáns.

Transzmisszió A feltételezések szerint a Ranavírusok többféle módon is terjedhetnek, például fertőzött talajjal, direkt érintkezéssel, cseppfertőzéssel és a fertőzött szövetek elfogyasztásával ragadozás, dögevés vagy kannibalizmus útján. Ezek a vírusok viszonylag stabilak vízi környezetekben, ahol akár több hétig is életképesek maradnak a gazdaszervezeten kívül.

Epidemiológia Ázsiából, Európából, Észak-Amerikából és Dél-Amerikából is ismertek Ranavírusokhoz köthető nagymértékű kétéltű-pusztulások. Ausztráliában is izoláltak Ranavírusokat kétéltűek vadon élő populációiból, de ezen a kontinensen nem köthetőek hozzájuk súlyos pusztulások.

Patogenezis A virális fehérjék szintézise a sejtbe jutás utáni néhány órán belül elkezdődik, aminek következtében a fertőződés után néhány órával már nekrózis és apoptózis figyelhető meg a fertőzött sejteknél.

Makroszkópos patológia A Ranavírus-fertőzéssel járó főbb károsodások magukba foglalják a bőrpírt, általános duzzadtságot, vérzéseket, a lábak megdagadását, illetve a máj duzzadtságát és morzsalékonyságát.

Lásd még https://en.wikipedia.org/wiki/Decline_in_amphibian_populations (Kétéltűpopulációk csökkenése)

https://en.wikipedia.org/wiki/Iridoviridae (Iridoviridae család)

Hivatkozások

Kategória:Vírusok