Tóth László (Telki, 2000. június 2. –) magyar autóversenyző, jelenleg az ázsiai Le Mans Seriesben versenyez az LMP2-es ARC Bratislava csapat színeiben.

Pályafutása

thumb|Tóth BMW E46-ban

A kezdetek 2013-ban kezdett versenyezni, az alapokat gokartozással sajátította el. Gokarttal előbb Magyarországon versenyzett, majd a német bajnokságban és az Euro Challenge-ben is rajthoz állt. Később a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) alá tartozó gokart Európa- és világbajnokságon is indult, legnagyobb sikereit 2016-ban, a juniorok között érte el ebben a géposztályban: a magyar bajnoki 3. helyezés mellett a Rotax Winter Cupon is 3., az Euro Final-ban 1. lett.

Formula–4 2018-ban az Olasz Formula–4-bajnokságban a portugál DR Formula istállónál a szezon első három versenyhétvégéjén állt rajthoz. Az idény közben csapatot és országot, így sorozatot is váltott, júniustól a spanyol Formula–4-es bajnokságban versenyzett a holland MP Motorsport pilótájaként: A szezon hat fordulójából ötön állt rajthoz, és végül 47 pontot gyűjtve a 11. helyen zárta az összetett pontversenyt.

A 2019-es idényben a francia R-ace GP csapat színeiben a Németországban futó ADAC Formula–4-ben indult, és bár számos alkalommal állt közel a pontszerzéshez, ez végül csak egyszer sikerült neki.

FIA Motorsport Játékok Az FIA által életre hívott, és 2019 novemberében első alkalommal megrendezett 2019-es FIA Motorsport Játékok elnevezésű úgynevezett „autósport olimpián” a Formula–4-es kategóriában nevezte be a viadalra a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség. A Róma mellett elhelyezkedő Vallelunga versenypályán a hatfős magyar küldöttség legjobb eredményét érte el, mivel a Formula–4-esek két futamából az elsőn 4., a másodikon pedig 7. lett a 19 fős mezőnyben.

Formula Renault Európa-kupa Az olasz Bhaitech Racing 2020. február 20-án jelentette be, hogy leszerződtette az idényre a magyar versenyzőt. A versenysorozat történetének 30. szezonja április közepén kezdődött volna az olaszországi Monzában, de az egész Európában terjedő koronavírus-járvány miatt ezt a futamot elhalasztották azzal, hogy október elején a németországi Hockenheimben pótolják majd. A sorozat szervezői később módosított versenynaptárat hoztak nyilvánosságra, melyben az első versenyhétvége július 9-11-i dátummal és monzai helyszínnel szerepelt. A szezonnyitó második versenyén a 8., pontszerző helyen ért célba, de utólag az előtte végző cseh Petr Ptáčeket megbüntették, így végül a 7. helyen végzett. Az idény során még kétszer végzett pontszerző helyen, a legendás Spa-Francorchamps-ban a tizenhetedik helyről rajtolva, kilenc pozíciót javítva ért célba nyolcadikként.

Formula–3 2021. március 24-én a spanyol Campos Racing bejelentette, hogy szerződtette Tóthot a Formula–1 második számú utánpótlás sorozatának számító FIA Formula–3 bajnokság 2021-es kiírására. A kontraktus egy évre szól, amely opcionálisan meghosszabbodhat. A Barcelonában tartott nyitó hétvégén Tóth egy 27., egy 23. és egy 26. helyet szerzett. A szezon második, Franciaországban rendezett fordulójában pozitív koronavírus-tesztje miatt nem állhatott rajthoz. A szezon harmadik versenyhétvégéjén, a Red Bull Ringen rendezett osztrák nagydíj első futamát a 22. helyen fejezte be. Utólagos időbüntetéseknek köszönhetően végül a 19. helyre lépett előre a hivatalos végeredményt illetően, míg a hétvége második sprintfutamán 21., a főfutamon pedig 24. lett. Augusztus első hétvégéjén a Hungaroringen, hazai pályán versenyezhetett. A főfutamon kiesett, míg a két sprintfutamon egy 27. és egy 23. helyezést ért el. A hollandiai versenyhétvégén a második sprintfutamon szezonbéli legjobb eredményét elérve a 16. helyen végzett. Végül nem tudott a pontszerző zóna közelébe kerülni, így 17 részvétellel a tabella 32. helyezettje lett.

2021 szeptemberében a 2021-es idény záróhétvégéjén, Szocsiban a cseh Charouz Racing System kereste fel egy ajánlattal. 2022. január 25-én közölték, hogy Tóth a 2022-es szezonban az istálló versenyzője lett.

Eredményei

Karrier összefoglaló SzezonBajnokságCsapatVersenyGyőzelemPoleLeggyorsabbkörDobogóshelyezésPontHelyezés 2018 Olasz Formula–4-bajnokság DR Formula 3 0 0 0 0 0 41. Spanyol Formula–4-bajnokság MP Motorsport 14 0 0 0 0 47 11. 2019 ADAC Formula–4-bajnokság R-ace GP 20 0 0 0 0 2 20. 2020 Formula Renault Európa-kupa Bhaitech Racing 20 0 0 0 0 14 16. 2021 Formula–3 Campos Racing 17 0 0 0 0 0 32. 2022 Formula–3 Charouz Racing System 18 0 0 0 0 0 37. 2023 Ázsiai Le Mans-széria - LMP2 ARC Bratislava400001811. * A szezon jelenleg is zajlik.

Teljes Formula Renault Európa-kupa eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Helyezés Pont 2020 Bhaitech Racing MNZ IMO NÜR MAG ZAN CAT SPA IMO HOC LEC 16. 14 15 7 16 16 16 14 11 11 18 16 16 10 15 8Ki 15 11 14 19 16

Teljes FIA Formula–3-as eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 Helyezés Pont 2021 Campos Racing ESPSP1 ESPSP2 ESPFEA FRASP1 FRASP2 FRAFEA AUTSP1 AUTSP2 AUTFEA HUNSP1 HUNSP2 HUNFEA BELSP1 BELSP2 BELFEA NEDSP1 NEDSP2 NEDFEA RUSSP1 RUSSP2 RUSFEA 32. 0 2022 Charouz Racing System BHRSPR BHRFEA IMOSPR IMOFEA ESPSPR ESPFEA GBRSPR GBRFEA AUTSPR AUTFEA HUNSPR HUNFEA BELSPR BELFEA NEDSPR NEDSPR ITAFEA ITAFEA 37. 0

Jegyzetek

További információk Hivatalos DriverDB honlapja

Kategória:Magyar autóversenyzők Kategória:2000-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Telkiek