Tenino (kiejtése: ) az Amerikai Egyesült Államok északnyugati részén, Washington állam Thurston megyéjében elhelyezkedő város. A 2010. évi népszámlálási adatok alapján 1695 lakosa van.
A két legnépszerűbb elmélet szerint a Tenino elnevezés egy chinook kifejezésből, vagy a Northern Pacific Railroad által egy mozdonyon, vasúti kocsin vagy jelölőpóznán használt T90, illetve 10–9–0 azonosítóból ered. 1873-tól a „T–9–O” formát is használták.
Története A helységet az első telepesek Coal Banknek nevezték el.
A 19. század második felében több vállalat is homokkő-kitermelésbe kezdett; az innen származó nyersanyagot Washington mellett Oregonban és Kaliforniában is felhasználták. Mivel a huszadik század elejétől inkább betont használtak, a kitermelés visszaesett. A homokkő mellett szénbányászat és fakitermelés is folyt, azonban a felhasználható fa elfogyott, a vasúttársaságok pedig dízelvontatásra álltak át.
A nagy gazdasági világválság során a város fára nyomtatott bankjegyeket bocsátott ki, azonban ezek többnyire gyűjtőkhöz kerültek, fizetőeszközként nem használták őket. A koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt 2020 májusában újra ehhez az eszközhöz folyamodtak.
Tenino 1906. július 24-én kapott városi rangot.
Éghajlat A város éghajlata mediterrán (a Köppen-skála szerint Csb).
Népesség
Jegyzetek
Fordítás
További információk Hivatalos honlap
Kategória:Thurston megye települései (Washington)