Augusto Max (San Miguel de Tucumán, 1992. augusztus 10. –) argentin labdarúgó, posztját tekintve középpályás, a Diósgyőri VTK játékosa.
Pályafutása Klubcsapatokban Pályafutását a Newell’s Old Boys csapatában kezdte, majd ezt követően csatlakozott a San Martín de Tucumánhoz, ahol 2008-ban mutatkozott be a felnőttek között az argentin másodosztályban. A 2012–2013-as és a 2013–2014-es szezonban összesen harminckét bajnoki mérkőzésen kapott játéklehetőséget. 2014-ben rövid ideig az Atlético Tucumán játékosa volt, ezt követően a Club Atlético Mitre csapatában folytatta pályafutását. Az argentin harmadosztályban szereplő klubnál egy idényt töltött, majd a másodosztályú Juventud Unida szerződtette. Alapember volt a csapatban, amelynek színeiben a 2016–2017-es idényben harmincegy bajnokin egy gólt szerzett.
A következő szezont megelőzően a szintén másodosztályú Quilmes labdarúgója lett. Két idényt töltött a csapatnál, ezalatt negyvenhárom bajnokin lépett pályára. 2019. május 9-én a görög élvonalban szereplő Vólosz igazolta le. A 2019–2020-as bajnokságban huszonnégyszer lépett pályára a klub színeiben. 2020 nyarán a Diósgyőri VTK labdarúgója lett.
Statisztika Frissítve: 2020. július 29. KlubSzezonBajnokságOrszágos kupaLigakupaNemzetközi kupaEgyébÖsszesenBajnokságPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólSan Martín2009–10Primera B Nacional1000——00102010–111000——00102011–12Torneo Argentino A0000——00002012–139000——601502013–1423010——40280Összesen34010——100450Tucumán2014Primera B Nacional1000——0010Club Atlético Mitre2015Torneo Federal A21000——20230Juventud Unida2016Primera B Nacional8000——00802016–1731100——00311Összesen39100——00391Quilmes2017–18Primera B Nacional19000——001902018–1924100——00241Összesen43100——00431Vólosz2019–20Görög Szuperliga24040——00280Karrier összes162250——1201792
Jegyzetek
Források
Kategória:Argentin labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A DVTK labdarúgói