Bondor József (Élesd, 1917. január 9. – Budapest, 1981. július 5.) magyar politikus, az MDP és az MSZMP tagja, építésügyi és városfejlesztési miniszter, országgyűlési képviselő.
Életpályája 1931-től kőműves szakmát tanult. 1940-től az építőmunkások szakszervezetének tagja volt. 1945-ben Magyarországra költözött. 1951–1952 között a Borsod megyei Mélyépítő Tröszt igazgatójaként vezette a Lenin Kohászati Művek rekonstrukcióját. 1952–1961 között a dunaújvárosi Építőipari Vállalat igazgatója, majd vezérigazgatója volt. A budapesti műszaki egyetemen mérnöki diplomát szerzett. 1961-től Budapesten lakott. 1961–1963 között Budapest Főváros Tanácsának főmérnöke, 1963–1965 között választóbizottságának elnökhelyettese volt. 1977-ben nyugdíjba vonult. 1977–1981 között a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke volt.
Politikai pályafutása 1936-ban Bukarestben belépett a Román Szociáldemokrata Pártba. 1945–1951 között pártmunkásként különböző vezető beosztásokat töltött be. 1945–1947 között az SZDP sárbogárdi, 1946–1947 között Székesfehérváron megyei szervező titkár volt. 1947-től az SZDP, 1948–1950 között az MDP Zemplén megyei titkára volt. 1948-ban átigazolták a Magyar Dolgozók Pártjába (MDP). 1958–1967 között, valamint 1975–1981 között országgyűlési képviselő volt. 1965–1967 között Építőipari Főigazgatóság vezetője volt. 1965–1968 között építésügyi, majd építésügyi és városfejlesztési miniszter-helyettes volt. 1968. március 22. és 1977. június 24. között építésügyi és városfejlesztési miniszter volt a Fock- és a Lázár-kormányban. 1975–1980 között az MSZMP Központi Bizottságának tagja volt. 1978–1981 között a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke volt.
Díjaihttps://library.hungaricana.hu/hu/view/PestMegyeiHirlap_1981_07/?pg=72&layout=s Munka Vörös Zászló Érdemrend Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem Szocialista Munkáért Érdemrend a Népköztársasági Érdemérem arany fokozata Köztársasági Érdemrend
Jegyzetek
Források
http://konyvtar.vmk.hu/evek/evkereso.php?azev=1&kicsoda=709&evet=2017 https://library.hungaricana.hu/hu/view/MolDigiLib_MOLkiadv4_02/?pg=222&layout=s Bölöny József: Magyarország kormányai 1848-1975. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 2. Budapest, 1978) Bödő-Czetz: „Ígéretekből nem lesz demokrácia!” Dokumentumok Fejér megye történetének tanulmányozásához 1945–1948 - Fejér megyei történeti évkönyv 29. (Székesfehérvár, 2009)
További információk
Kategória:1917-ben született személyek Kategória:1981-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar építészek Kategória:Magyarországi politikusok Kategória:MDP-tagok Kategória:MSZMP-tagok Kategória:Országgyűlési képviselők (1958–1963) Kategória:Országgyűlési képviselők (1963–1967) Kategória:Országgyűlési képviselők (1975–1980) Kategória:Országgyűlési képviselők (1980–1985) Kategória:Magyarország miniszterei Kategória:SZDP-tagok Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek