A 12. Hitlerjugend SS-páncéloshadosztály (németül: SS-Panzerdivision Hitlerjugend) a második világháború alatt a Waffen-SS alá tartozó német páncéloshadosztály volt. A besorozott fiatal felnőttek nagy része a Hitlerjugendből származott, míg az idősebb altisztek és tisztek más Waffen-SS-hadosztályból kerültek ki.

A hadosztály számos háborús bűnt követett el a Normandia felé vezető úton és a korai harcok során, beleértve az ascq-i és az ardenne-i apátsági mészárlást. Akcióban először 1944. június 7-én vett részt. Caennél a védelmi műveletekben, és a falaise-i katlanban nagy veszteségeket szenvedett.

1944 decemberében a hadosztály az ardenneki offenzívában az amerikai hadsereg ellen harcolt. A művelet sikertelensége után a hadosztályt Magyarországra vezényelték, hogy a Budapest körül kialakult harcokban vegyen részt. A hadosztály végül visszavonult Ausztriába, és a 7. amerikai hadseregnek adta meg magát 1945. május 8-án. A háború után a hadosztály számos tagját, köztük Kurt Meyert is háborús bűncselekmények miatt elítélték.

Alapítás és kiképzés bélyegkép| Páncélgránátosok a Panzer IV-en 1943-ban, gyakorlat közben A Waffen-SS-hadosztály ötletét először Artur Axmann, a Hitlerjugend vezetője vetette fel Heinrich Himmler birodalmi vezetőnek 1943 elején. A tervet, miszerint 1926-os korosztályú Hitlerjugend-tagokból állítsanak fel egy hadosztályt, Adolf Hitler felé továbbították jóváhagyásra. Hitler februárban hagyta jóvá a tervet, és Gottlob Berger SS-Obergruppenführert bízták meg az alakulat felállításával. Fritz Wittet, az 1. Leibstandarte SS Adolf Hitler SS-páncéloshadosztály (LSSAH) rangidős ezredesét nevezték ki hadosztályparancsnoknak. Az LSSAH személyzete adta az ezred-, zászlóalj- és századparancsnokokat.

Körülbelül 2000 főnyi személyzet lett áthelyezve az LSSAH-ból, és 1943 szeptemberében a hadosztálynak több mint 16 000 főnyi újonc állt rendelkezésére, akik a Belgiumi Leopoldsburgban, a Kamp van Beverlo kiképzőtáborban estek át kiképzésen. Erről egy SS-katona, miközben a szövetségesek fogságában volt, így emlékezett: „A Waffen-SS-ben nem tudtál semmit sem csinálni, ha egy altiszt megütött kiképzés közben. A kiképzés célja az volt, hogy olyanná képezzenek téged, mint amilyenek ők voltak. Tiszta szadizmus volt.”

1944 márciusában a 12. SS-t az 1. SS-páncéloshadosztályhoz csatolták, és Normandiába, Caenbe szállították őket. Június elején a hadosztálynak több mint 150 tankja volt.

Ascq-i mészárlás Az alakulat az első mészárlását a Normandia felé vezető úton követte el. 1944. április 1-jén kivégeztek 86 francia civil férfit a franciaországi Ascq-ban, megtorlásul egy vasúti szerelvény elleni robbantásos szabotázs miatt. Walter Hauck főhadnagy utasította a katonáit, hogy kutassák át és tartóztassák le az összes férfit a sín mindkét oldalán. Összesen 70 embert öltek meg a sínek mentén és további 16 embert a faluban. Hauckot 1949-ben Franciaországban, Lille-ben állították bíróság elé, és halálra ítélték. A büntetését később életfogytiglanra változtatták. 1957-ben szabadult, miután még tovább csökkentették a büntetését.

Ardenne-i apátsági mészárlás bélyegkép|Emlékmű a kivégzett kanadai katonáknak az Ardenne apátság kertjében A hadosztály egy másik mészárlást követett el az Overlord hadművelet, a szövetségesek franciaországi inváziójának második napján. A június 7-i nap estéjén 11 kanadai hadifoglyot lőttek fejbe a 27. páncélosezredből és a Nova Scotia Highlandersből. Egy évig, 1944 augusztusától 1945 augusztusáig tartó nyomozás során, a Kanadai Háborús Bűncselekmények Bizottsága kiderítette a gyilkosság részleteit. Kurt Meyer, mint az ezred parancsnoka volt az első számú gyanúsított.Priestman, Karen (2003). The Kurt Meyer Case: The Press and the Canadian People’s Response to Canada’s First War Crimes Trial. Wilfrid Laurier University Press, pp. 22, 24. 1945 decemberében, Meyer háborús bűncselekményekről szóló tárgyalásán bűnösnek találták a katonái gyilkosságra való felbujtásában, és mint parancsnokot felelősnek tartották az apátságnál történt gyilkosságokért. 1945. december 28-án halálra ítélték, de 1946-ban lecsökkentették a büntetését életfogytiglanra. 1954-ben kiengedték.

Normandia 1944. június 6-án a hadosztály a 21. páncéloshadosztállyal egyetemben volt a partraszálláshoz legközelebbi páncéloshadosztály, de nem tudtak mozogni, amíg a Német Haderő Főparancsnoksága (OKW) nem adott rá parancsot. A hadosztályt június 6-án 14:30-kor vezényelték a frontra, több mint 12 órával a partraszállás megkezdése után. Ezt megelőzően Gerd von Rundstedt tábornagy a hadosztály felét Lisieux közelébe vezényelte, egy ejtőernyős támadás elhárítására. Ez azonban csak bábukkal végrehajtott elterelő hadművelet volt (Titanic-hadművelet).

A hadosztály előrehaladása a Brit-Kanadai parthoz közeli Sword és Juno partszakaszhoz lassú volt a szövetségesek légitámadásai miatt. A 12. SS első egységei az Évrecy-hez közeli gyülekezési pontot végül június 6-án 22:00-kor érték el, de a harckocsiknak az Orne folyótól keletre kifogyott az üzemanyaguk.Milner, p. 129. bélyegkép|Halott Waffen-SS-katona, Normandia, 1944. június 19. bélyegkép|A hadosztály által elfogott brit hadifoglyok 1944. június 21-én Június 7-én 10:00 órakor a 25. SS-páncélgránátos ezred, a 12. SS-hadosztály 50 Panzer IV tankjával együtt megérkezett, és felvette a pozícióját Caentől északnyugatra. Egy zászlóaljnyi tüzérséggel (12. SS-páncélos ezred, 3. zászlóalj, ) kisegítve, arra utasították a csapatot, hogy állítsák meg a kanadai előrenyomulást, és hajtsanak keresztül a parton pár kilométerrel odébb.Stacey, op. cit., p. 137 and Haller, Oliver: "The Defeat of the 12th SS 7–10 June 1944", in Canadian Military History Quarterly, Volume 3, Issue 1 Available online . Accessed 6 April 2009. 30 April 2009. Egy kilométerre északra, Buronnál nem sikerült áttörniük a kanadaiakon. Meyer felülbírálta a hadosztályparancsnok utasítását, mert irreálisnak tartotta a célt, és csak a kanadai egységeket akarta megállítani a szárazföldön, amíg a szituációt nem stabilizálták.Stacey, ibid. Stacey notes that Meyer's own notes were not explicit on this point.

A hadosztály támadását a 21. páncélgránátos hadosztálynak kellett volna segítenie, de nem tudtak elszakadni a kanadai 3. gyalogoshadosztállyal való harcból, és még mindig Couvre-nél voltak.Haller, The defeat of the 12th SS from 7–10 June 1944 (From: Canadian Military History, Spring 1996) A 25. SS-páncélgránátos ezred vesztesége körülbelül 300 fő volt, míg a 12. SS-páncélosezredből is elpusztítottak 15 tankot.Copp, Fields of Fire: The Canadians in Normandy, p. 67. Június 7-én este a 26. SS-páncélgránátos ezred, Wilhelm Mohnke alezredes vezetésével megérkezett a csatatérre. Meyer visszaverte a kanadai nyomulás egy részét, de nyugatra a kanadai kanadai 4. gyalogosdandár elfoglalt néhány falut 3 kilométerre a német vonalaktól. A 26. páncélgránátos ezred elhaladt Meyer ezrede mögött, és nyugatra tartott. Az 1. zászlóalj támadást indított Saint-Manvieu-Norray ellen, amit a kanadai Regina Lövészek, a 7. gyalogosdandár és a 3. hadosztály védett. Azt a parancsot kapták, hogy rohanják le a kanadaiakat, és kényszerítsenek ki egy éket nyugaton közöttük és a britek között. Nem történt felderítés a kanadaiak pozíciójáról, ezért a gyalogságot intenzív védelmi tűz fogadta, szilárdan megalapozott védelmi pozíciókból.Stacey, C.P. The Official History of the Canadian Army in the Second World War Volume 3: The Victory Campaign A június 8-án 03:30 órakor véghez vitt támadásnak kicsi kezdeti sikere lett. A támadó zászlóaljban a különböző századoknak a magas veszteségek ellenére sem sikerült a kanadaiak felé koordinálniuk a mozgásukat. A kanadai tüzérség és a támogató Cameron Highlanders of Ottawa nehéz géppuskái sok veszteséget okoztak. A Regina Lövészek saját veszteségei dacára megtartotta a pozícióját, és az 1. zászlóalj visszavonult. A hadosztályt bírálták, amiért a normandiai hadjárat nyitó napjaiban rosszul teljesített. Később Harry Foster kanadai dandártábornok azt mondta: „nem használták ki azt azt, hogy a Regina a szárnyakon védtelen volt, ehelyett belerohantak a legjobban védett pontba, így egyáltalán nem tudták kihasználni a pozíciónk tagadhatatlan gyengeségét”.

A kanadaiak jobb oldalán a 2. zászlóalj 06:30-kor megtámadta a Királyi Winnipeg Lövészgyalogságot, ami Putot-en-Bessin falut védte. A zászlóalj sikeresen betört a városba, és körülvett számos századot, így 13:00-ra kitúrva a Winnipeg Lövészgyalogságot a faluból, és 256 főnyi veszteséget mérve rájuk - ezek közül 175 embert fogságba ejtettek. Később, ugyanazon a napon, a Kanadai Skót Ezred tüzérséggel, harckocsival, harckocsirombolóval ellentámadást indított, és sikeresen visszavette Putot-t, mivel az SS feladta a harcot a faluért, és éjfél körül visszavonultak.

Hubert Meyer, a 12. SS Panzer hadosztály tábornoka, Bretteville-nél, Cardonville-nél és Norrey-en-Bessinnél a Kanadai Regina Lövészek ellen folytatott harcokról készült elemzésében a következőket írta a The 12th SS: The History of the Hitler Youth Panzer Division első kötetében, miután 1944-ben elfogták:

„A meglepetés taktikája, vagyis mobilis, gyors gyalogságot és Panzereket használni még kicsi, létszámilag kisebb harci csoportokban is, már sokszor használt és bevett taktika volt Oroszországban. Ez a taktika azonban nem hozta meg az elvárt sikert ebben az elkötelezett és bátor ellenfél ellen vívott harcban, akik készen álltak védekezni és jól felszereltek voltak. Az ellenség jó harctér ismeretével felismerte az előkészületek körvonalát, és levonta a saját következtetéseit. A Regina Lövészek D századának bevetése Cardonville-ben (félúton Bretteville és Norrey-en-Bessin felé) megakadályozott egy áttörést Bretteville-től nyugatra a 12. SS által. A városszerte elhelyezett harckocsi rombolók elég erősek voltak ahhoz, hogy visszatartsák a páncélosokat attól, hogy áthaladjanak a városon dél és észak felé. A magnéziumfényt használó reflektorok meglepő használata megvakította a páncélosokat, és tisztán körvonalazta őket az ellenséges tankelhárító lövegeknek. Az ellenfél különösen védekezésben volt erős, nem lehetett meglepni őket. Bátran és elhatározottan harcoltak.” (186–87. oldal)

A 3. kanadai hadosztály júliusig beszüntetett minden nagyobb katonai hadműveletet. Csak június 11-én került sor egy jelentősebb hadműveletre a Le Mesnil-Patrynál. Ezt azért kezdeményezték, mert a 12. SS nagy veszteségeket okozott a Királynő Saját Kanadai Lövészgyalogságának és az 1. huszároknak (6. páncélosezred), ami elvesztett 51 Sherman tankot a támadás során.Martin, Charles Cromwell Battle Diary See also Stacey, op. cit. Ugyanúgy június 11-én a 46. Királyi Haditengerészeti Kommandó megtámadta Rotsot. a Le Régiment de la Chaudière hivatalos történésze így írta le a "kegyetlen harcot" beleértve a közelharcokat és a "parázsló" tankokat: "mindegyik megfeketedett ágyún ott lógott a lövész elszenesedett holtteste."Battle of Caen: The Stalingrad of the Hitler Youth by Gerhard Rempel Az elkövetkező két hét egy viszonylag csendesebb időszak volt, mivel mindkét oldal ki volt fáradva. Ami viszont nem állt le, az a folyamatos szövetségi tüzérség, haditengerészeti bombázás és a légi támadások. A nagyobb műveletek mindkét oldalon júliusban kezdődtek el, beleértve a Windsor és a Charnwood Hadműveletet. jobbra|bélyegkép| A 12. SS-páncéloshadosztály Panzer IV tankja, 1944. június 21-én Rouenben