Hajnal György (Budapest, 1878. december 5. – 1944 után) színész.

Élete Hajnal Erzsébet fia. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. 1898–1899-ben a Vígszínház színésziskolájába járt. 1900-ban Monori Sándor dunaföldvári társulatához szerződött, ahol két évet játszott. Ezt követően Pesti Ihász Lajosnál Szabadkán, majd Földessy Sándor délvidéki társulatában szerepelt. Játszott még egy évig Erdélyben, Palotay Antalnál, a Városligeti Színkörben és Kolozsvárott is Megyeri Dezső irányítása alatt. Hét évig Nagyváradon működött, ahonnan 1910-ben operett-buffó szerepkörben Krecsányi Ignác buda-temesvári társulatához szerződött. 1911-ben a budapesti Király Színház, majd a Magyar Színház tagja lett. 1926-ban a Belvárosi Színházhoz szerződött. 1943-ban az Andrássy Színházban szerepelt.

Magánélete Első házastársa Ujvári Gizella volt, akivel 1914. december 3-án Budapesten, a Józsefvárosban kötött házasságot. Második felesége Ábranovits Ilona volt, akit 1926. október 16-án az Erzsébetvárosban vett feleségül.

Filmjei

Göre Gábor bíró úr pesti kalandozásai (1914) Göre Marcsa lakodalma (1915) – Kátsa cigány Pál utcai fiúk (1924) – Nemecsek apja A kék bálvány (1931) – részeg vendég Piri mindent tud (1932) – Kovács, gázdíj-beszedő Az ellopott szerda (1933) – táncoló statiszta Helyet az öregeknek (1934) – postás Légy jó mindhalálig (1936) – falusi postahivatalnok Három sárkány (1936) – olvasó férfi a színházban Dunaparti randevú (1936) – Ferenc, Tamássy Sándor inasa Mária nővér (1936) – postás Pesti mese (1937) – érettségi vizsgabiztos Segítség, örököltem! (1937) – portás a gróféknál A falu rossza (1937) – cigány A harapós férj (1937) – kocsis Családi pótlék (1937) – a Dancing Bar portása Te csak pipálj, Ladányi! (1938) – szolga Ladányi birtokán Az elcserélt ember (1938) – pincér a debreceni kávéházban Uz Bence (1938) – orvos Szegény gazdagok (1938) – lakáj a bárónál A leányvári boszorkány (1938) – Sanyó bácsi, portás Gyimesi vadvirág (1938) – beszélgető falusi bácsi Pénz áll a házhoz (1939) – János bácsi, a TURA alkalmazottja Semmelweis (1939) – zenész a bécsi vendéglőben Férjet keresek (1939-40) – felszolgáló az expresszóban Tóparti látomás (1940) – vendég a boszorkánybálon Vissza az úton (1940) – postás A szerelem nem szégyen (1940) – állásközvetítő Beáta és az ördög (1940) –  pletykáló férfi Elkésett levél (1940) – kőműves Sárga rózsa (1940) – Ambrus bácsi, kocsmai vendég Balkezes angyal (1941) – postás Egy csók és más semmi (1941) – postás Egy éjszaka Erdélyben (1941) – előkelőség az udvarnál Bob herceg (1941) – öreg halász Kísértés (1941) – szállodaportás A harmincadik (1942) – bányász Katyi (1942) – kapus Késő (1943) – színész Anyámasszony katonája (1943) Orient express (1943) – filmgyári titkár Megálmodtalak (1943) – Lajos bácsi, Harsányiék inasa Muki (1943) Aranypáva (1943) – Lajos bácsi, törzsvendég az Aranypávában Fény és árnyék (1943) – színházi ügyelő Boldog idők (1943) – jegyző az árverésen Ördöglovas (1943) – falusi kocsis A látszat csal (1943) Fiú vagy lány? (1944) – Suhajda bácsi, páciens Szerelmes szívek – Párisi emlék (1944) – sakkozó lakó

Jegyzetek

Források Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Schöpflin Aladár. Budapest, Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, 1929.

Életrajza a Hangosfilm oldalán

Kategória:Magyar színészek Kategória:1878-ban született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A 20. században elhunyt személyek Kategória:Magyar némafilmszínészek