2020-as salakmotor Európa-bajnokságElőző: 2019Következő: 2021 Érmesek Robert Lambert Leon Madsen Grigorij Laguta Főesemény: Salakmotor-világbajnokság A 2020-as salakmotor Európa-bajnokság a SEC éra 8., összességében pedig a széria 20. szezonja volt. Az idény első versenyét Toruń városában rendezték meg július 4-én és szintén ott tartották meg a szezonzáró fordulót, amely július 29-én került sorra. A koronavírus-járvány miatt a szezon versenyeit Lengyelországban található helyszíneken futották.
Mikkel Michelsen érkezett címvédőként. A bajnoki címet Robert Lambert szerezte meg, Leon Madsennel és Grigorij Lagutával szemben. A széria történetében először a bajnoki címet megszerző résztvevő automatikusan helyet kap a 2021-es salakmotor-világbajnokság mezőnyében.
Versenyzők A szezon során összesen 15 állandó versenyző vett részt a versenyeken. A résztvevők a következőképpen tevődtek össze:
A 2019-es szezon első öt helyezettje automatikusan helyet kapott a mezőnyben. A SEC Challenge törlése következtében a további állandó versenyzőket a résztvevő országok nevezték be. A mezőnyt továbbá szabadkártyás résztvevők egészítették ki.
MotorversenyzőFordulók Állandó résztvevők30 Leon Madsen automatikus összes36 Peter Ljung kiválasztás összes52 Michael Jepsen Jensen kiválasztás összes91 Andrej Kudrjasov kiválasztás összes98 Timo Lahti kiválasztás összes110 Nicki Pedersen kiválasztás összes111 Grigorij Laguta automatikus összes115 Bartosz Smektała automatikus összes155 Mikkel Michelsen automatikus összes223 Kacper Woryna automatikus összes225 Václav Milík kiválasztás összes415 David Bellego kiválasztás összes505 Robert Lambert kiválasztás összes507 Krzysztof Kasprzak kiválasztás összes744 Kai Huckenbeck kiválasztás összes Szabadkártyás résztvevők16 Bartosz Zmarzlik 1, 3 Emil Szajfutgyinov 2 Patryk Dudek 4 Paweł Przedpełski 517 Igor Kopeć-Sobczyński 1, 5 Szergej Logacsev 3 Oskar Fajfer 418 Kamil Brzozowski 1 Adrian Gała 4 Norbert Krakowiak 4–5
Versenynaptár és eredmények Forduló Dátum Helyszín Győztes Második Harmadik Negyedik 1 július 4. Rose Motoarena Leon Madsen Robert Lambert Nicki Pedersen Bartosz Smektała Robert Lambert 2 július 8. Polonia Bydgoszcz Stadium Leon Madsen Mikkel Michelsen Grigorij Laguta Emil Szajfutgyinov Leon Madsen 2 3 július 22. Rybnik Municipal Stadium Leon Madsen Grigorij Laguta Bartosz Zmarzlik Nicki Pedersen 6 4 július 23. Stadion Miejski Robert Lambert Timo Lahti Grigorij Laguta Krzysztof Kasprzak Robert Lambert 2 5 július 29. Rose Motoarena Robert Lambert Leon Madsen Timo Lahti Kai Huckenbeck 3
Végeredmény Pontrendszer A résztvevők a teljes forduló során szerezhetnek pontokat, így lehetséges, hogy nem az első helyezett szerzi a legtöbb pontot. A versenyzők a következőképpen szerezhetnek pontokat: Pozíció 1. 2. 3. 4. Pont 3 2 1 0
Eredmények
Pozíció Versenyző Pont Robert Lambert 14 10 12 17 14 67 Leon Madsen 12 14 16 9 13 64 Gregorij Laguta 7 13 13 11 8 52 4. Mikkel Michelsen 10 13 7 8 8 46 5. Bartosz Smektała 11 7 8 9 10 45 6. Nicki Pedersen 14 10 11 0 10 45 7. Timo Lahti 8 8 2 14 11 43 8. Kacper Woryna 8 4 7 5 9 33 9. David Bellego 6 6 10 6 3 31 10. Václav Milík 6 6 5 6 3 26 11. Bartosz Zmarzlik 10 – 15 – – 25 12. Kai Huckenbeck 3 3 4 3 12 25 13. Krzysztof Kasprzak 7 1 3 9 5 25 14. Peter Ljung 1 5 6 6 5 23 15. Michael Jepsen Jensen 3 4 4 7 4 22 16. Andrej Kudrjasov 5 8 3 5 0 21 17. Emil Szajfutgyinov – 14 – – – 14 18. Paweł Przedpełski – – – – 10 10 19. Patryk Dudek – – – 8 – 8 20. Oskar Fajfer – – – 3 – 3 21. Igor Kopeć-Sobczyński 1 – – – 0 1 22. Norbert Krakowiak – – – 0 1 1 23. Kamil Brzozowski 0 – – – – 0 24. Szergej Logacsev – – 0 – – 0 25. Adrian Gała – – – 0 – 0
Jegyzetek
További információk A bajnokság hivatalos weboldala
Kategória:Salakmotor salakmotor-Európa-bajnokság