A Manifest egy amerikai természetfeletti drámasorozat, amelyet Jeff Rake készített, premierje 2018. szeptember 24-én volt az NBC televíziós csatornán az Amerikai Egyesült Államokban. 2018 októberében az NBC további három részt rendelt be az első évadhoz, így az összesen 16 rész lett.

2019 áprilisában az NBC berendelte a sorozat második évadát, amelynek bemutatója 2020. január 6-án volt. 2020 júniusában a sorozat egy harmadik évados berendelést kapott, amelynek bemutatója Magyarországon 2021. szeptember 5-én volt HBO-n elérhető el, 13 részből áll. A negyedik évad már a Netflixen jelent meg.

Szereplők +SzínészSzerepMagyar hangTörténetMelissa RoxburghMichaela StoneBogdányi TitanillaNyomozó, aki az NYPD 129. körzetében dolgozik. Ben húga és Cal nagynénje. A 828. járat utasa volt. Vőlegénye Jared, aki nem várt rá és megnősült. Gyakran kap sugallatokat.Josh DallasBen StoneZámbori SomaEgyetemi docens és Michaela testvére, Cal és Olive apja. A 828. járat utasa volt. Saját nyomozásba kezd, hogy kiderítse a 828. járat titkát.Athena KarkanisGrace StoneRuttkay LauraBen felesége és Michaela sógornője, aki vendéglátóipari vállalkozást vezet. Cal és Olive anyja. J. R. RamirezJared VasquezSarádi ZsoltAz NYPD 129. körzetének nyomozója és Michaela volt vőlegénye; feleségül vette Michaela legjobb barátnőjét Lourdes-t, de Michaela visszatérése után elváltak. Jaredet később előléptették hadnaggyá.Luna BlaiseOlive StonePekár AdriennBen és Grace lánya, Michaela unokahúga, Cal ikertestvére és Eden idősebb nővére. TJ-vel egy párt alkotnak.Jack MessinaCal StoneMaszlag BálintBen és Grace fia, Michaela unokaöccse, Eden bátyja és Olive ikertestvére, aki most öt és fél évvel fiatalabb nála. Cal a 828. járat egyik utasa volt. Rákos beteg. Látja a jövőben megtörténő eseményeket.Malachy ClearySteve StoneMichaela és Ben apja, Cal, Olive és Eden nagyapja.Geraldine LeerKaren StoneMichaela és Ben anyja, Cal, Olive és Eden nagymamája. Meghalt, miközben a 828. járat eltűnt. Kedvenc bibliaverse a Rómaiakhoz írt levél 8:28 , amely magában foglalja "minden javunkra szolgál". Az idézetet a többiek gyakran megismétlik, amikor megvitatják a sugallatokat.Parveen KaurSaanvi BahlSipos Eszter AnnaAz Edward Koch kórházban dolgozik, de a Mercy Kórház végzős hallgatója és orvoskutatója, valamint a 828. járat utasa. Az Ő kutatásának köszönhetően tudták meggyógyítani a rákot.Matt LongZeke LandonMolnár KristófEgy túrázó, aki hóvihar alatt csapdába esett egy barlangban, és egy évig halottnak vélték. A 828-as járat utasaihoz hasonló helyzetben tért vissza az életbe. Később feleségül veszi Michaelát.Garrett WareingTJ MorrisonMolnár LeventeFőiskolai hallgató és a 828-as járat utasa, aki Olive-val később egy párt alkot és segít Bennek megoldani sugallatokat és a gép eltűnésének és visszatérésének rejtélyét. A második évad végén elindul Egyiptomba, hogy ott folytassa munkáját, de tartja a kapcsolatot a többiekkel, és nyomokat küld nekik.Daryl EdwardsRobert VanceAz NSA igazgatója, aki a Montego Air 828-as járat újbóli megjelenésének nyomozását vezeti. Annak ellenére, hogy nyilvánvalóan az 1. évadban megölték a Singularity Project bázisán végrehajtott rajtaütés során, kiderült, hogy még mindig életben van. Mivel csak néhány ember tudja, hogy életben van, ezért Vance burkoltan kezd dolgozni, hogy feltárja a 828. járat rejtelmeit és kormánya baljós céljait. Miután túlélése kiderül a kormány előtt, Vance visszaáll régi pozíciójába, és egy új munkacsoport élén áll, amely nyomokat vizsgál a gép újjáépített roncsai után.Tim MoriartyTim PowellAz NSA igazgatóhelyettese.Frank Deal Bill DalyA Montego Air 828.-as járat vezető pilótája.MuggaBethany CollinsA Montego Air 828. járat légiutas-kísérője és Georgia felesége.Julienne Hanzelka KimKelly TaylorA 828. járat utasa. Miután azt a húsz embert, akik figyelték a 828-as járat felrobbanását, figyelmeztették, hogy senkivel ne beszéljék meg, amit tudnak, Kelly a nemzeti médiában folytatta, hogy kifejezze azt, amiben hitt. Míg később a televízióban nézte magát, meggyilkolták azzal, hogy ismeretlen ember fejbe lőtte. A testében a halál jelei kezdtek megjelenni a repülőgép robbanásában.Victoria CartagenaLourdesSolecki JankaMichaela egykori legjobb barátnője, aki férjül ment Jared-hez miután Michaela eltűnt. Miután megtudta, hogy Michaela visszatért és lefeküdt Jared-del, elválik tőle.Alfredo NarcisoCaptain RiojasAz NYPD 129. körzetének rendőrkapitányaként dolgozik, ahol Michaela és Jared is szolgál.Olli HaaskiviIsaiahA Visszatértek egyházának szenvedélyes, de törékeny tagja. Tüzet indít egy szórakozóhelyen, hogy megmutassa másoknak, hogy a 828-as járat utasai olyan csodák, ahol ő meghalt.Adriane LenoxBeverlyEvie anyja. A lányát érő halálos baleset után Michaelát okolja a történtekért. Beverly később demenciában szenved, és megfeledkezik arról, hogy Evie meghalt. Glen feladja, hogy elmondja neki, hogy a lányuk halott inkább hagyja, hogy elhiggye, hogy Evie egyszerűen nincs otthon. Férje halála után Michaelával és Zekékel, él együtt miután Glen Michaelára hagyta a házat.Daniel SunjataDannyGrace barátja, akivel Ben eltűnése után találkozott.Francesca FaridanyFiona ClarkeA 828. járat tudósa, aki részt vesz az Egységes Dinamikus Rendszerekben és a Szingularitás projektben.Thursday FarrarDr. WilliamsAntal OlgaCal leukémiás kezelőorvosa.Elizabeth MarvelKathryn FitzAz őrnagy, aki egy kormányzati szervezetet vezet, amely a Montego Air 828-as utasai által gyakran tapasztalt „suggalatok”-kat fegyvernek akarja használni. A "False Horizon" -ban Kathryn Fitz amerikai hadsereg vezérőrnagyként, a pszichológiai hadviselés specialistájaként harminc éves tapasztalattal rendelkezik a rejtett műveletekben. Később Saanvi véletlenül megmérgezi. Halála előtt Kathryn kijelentette, hogy a mutáció megismétlésének reményében ugyanezzel a vérrel tervezi megfertőzni a 828-as járat utasait. A 3. évadban kiderült, hogy Vance leplezte a gyilkosságát, és úgy tűnik, mintha egy ellenséges kém követte volna el Saanvi védelme érdekében. Azt is kijelentik, hogy a kormány az őrnagy halálakor leállította a projektjét.Maryann PlunkettPriscilla LandonZeke édesanyja

Magyar változat Magyar szöveg: Szemere Laura Hangmérnök: Bogdán Gergő Vágó: Kránitz Bence Gyártásvezető: Németh Piroska Szinkronrendező: Molnár Ilona Produkciós vezető: Marjay Szabina Stúdió: SDI Media Hungary

Epizódok ÉvadEpizódokEredeti sugárzásEredeti adóMagyar sugárzásMagyar adóÉvadpremierÉvadfináléÉvadpremierÉvadfinálé1.16NBCközépre|71x71pxlink=Netflix|71x71px2.133.134.1102022. november 4.TBAlink=Netflix|71x71px2023. június 2.link=Netflix|71x71px4.2102023. június 2.TBAlink=Netflix|71x71px2024. június 2.link=Netflix|71x71px

Jegyzetek

További információk

Kategória:Az NBC saját gyártású műsorai Kategória:2018-ban bemutatott amerikai televíziós sorozatok