A 4223-as számú mellékút egy bő 30 kilométer hosszú, négy számjegyű országos közút Hajdú-Bihar vármegye és Békés vármegye határvidékén; Csökmőt és a 47-es főutat köti össze Sarkad térségével (Sarkadkeresztúrral).
Nyomvonala Csökmő központjának keleti szélén ágazik ki a 47-es főútból, annak a 69,100-as kilométerszelvényénél, keleti irányban. Néhány lépés után elhagyja a lakott területet, így települési neve itt nincs is. Apránként délebbi irányt vesz, 2,5 kilométer után már délkeleti irányban húzódik; már így halad ott is, ahol – kevéssel a 2+900-as kilométerszelvénye előtt – kiágazik belőle délnyugat felé a Czirkópusztára vezető, jelöletlen, de szilárd burkolatú bekötőút.
Az 5. kilométerét, illetve Újiráz határának átlépését követően délnek fordul, e község belterületét 6,4 kilométer után éri el. Ott először Darusziget községrészen halad végig, Fő utca néven – itt újból délkeleti irányt követve –, majd a Nagy-foki-csatorna keresztezése után a település központjába ér. A 7+700-as kilométerszelvénye után beletorkollik a 4221-es út, közel 11 kilométer megtételét követően, a község déli szélét elhagyva pedig keresztezi az út a Sebes-Körös folyását, a 8+300-as kilométerszelvénye táján.
A folyó középvonalát elhagyva már vésztői területen folytatódik, dél, majd egyre inkább délnyugat felé. 11,1 kilométer után keresztezi a at, ami után egy időre nyugatnak fordul, elhalad Kótpuszta településrész mellett, illetve ugyanott kiágazik belőle északi irányban a 42 337-es számú mellékút, a már megszűnt Kótpuszta megállóhely felé. Nem sokkal ezután újból déli irányt vesz, így keresztezi a 13. kilométerénél a 4222-es utat is, amely itt maga is kevéssel a 13. kilométere előtt jár, Komádi déli külterületei és Vésztő központja között húzódva.
Vésztő lakott területeit a 4223-as út ennél jobban nem is érinti, kevéssel a 16. kilométere után már Okány területén folytatódik. A település lakott területére a 18. kilométere után érkezik, déli irányt követve és a Kossuth utca nevet felvéve, de hamarosan keletnek fordul, így keresztezi az Okány belterületén végigkanyargó Körös-holtágat is. 19,1 kilométer után kiágazik belőle a 4235-ös út dél-délnyugati irányban, Vésztő központja felé, de a 4223-as sem sokáig halad már keleti irányban: több irányváltást követően dél felé hagyja el a belterületet, miután beletorkollott kelet felől, a 19,700-as kilométerszelvényénél a 4236-os út, Zsadány felől.
A 21. kilométerénél, még okányi területen keresztezi a at, nyílt vonali szakaszon, a 25,150-es kilométerszelvénye táján pedig átlépi Sarkadkeresztúr határát. A 26. és 27. kilométerei között Kisnyék településrészen halad végig, majd egy bő másfél kilométernyi szakaszon Sarkad lakatlan külterületei közt húzódik. 29,2 kilométer után visszatér Sarkadkeresztúr területére, mintegy egy kilométerrel ezután pedig eléri a község belterületét is. Ott ér véget, Hunyadi János utca néven, délkeleti irányban húzódva, beletorkollva a település központjában a 4219-es útba, annak a 45,850-es kilométerszelvénye táján.
Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 30,944 kilométer.
Települések az út mentén Csökmő Újiráz (Vésztő) Okány (Sarkad) Sarkadkeresztúr
Története
Források
Jegyzetek
04223 04223 Kategória:Sarkad közlekedése Kategória:Vésztő