Orosz Vilma Erzsébet (Miskolc, 1906. szeptember 2. – Budapest, 1970. február 11.)Meghalt Orosz Vilma (1970. február 15.) Népszabadság, 28. évfolyam, 39. szám magyar színésznő, operett-szubrett, Orosz Júlia opera-énekesnő nagynénje.

Élete Orosz Zoltán gőzmalmi molnár és Kovács Erzsébet lányaként született. Rákosi Szidi színiiskoláját végezte el, majd 1923-ban Győrben kezdte pályáját, ahonnan 1926 áprilisában Beöthy László a Király Színházhoz szerződtette, amelynek 1931-ig a tagja maradt. Ez idő alatt fellépett a Városi Színházban is. 1931-ben Berlinben szerepelt, innen szerződtette a Magyar Színház igazgatója a Lámpaláz című darabjához, melyben Latabár Kálmán partnere volt. 1931–32-ben a Budapesti Színházban és a Budai Színkörben játszott. 1933-tól ismét a Király Színház tagja volt, majd olaszországi turnéra indult. 1934-ben játszott a Fővárosi Operettszínházban és a Pesti Színházban. 1936-ban a Komédia, 1937-től a Royal és a Művész, 1941-től a Kamara Színházban lépett fel. 1942-ben az Erzsébetvárosi Színházban szerepelt. Az 1940-es években rendszeresen közreműködött a Rádióban sugárzott operettekben. 1957-58-ban fellépett a Blaha Lujza Színházban. Fiatalabb korában szubrett szerepeket alakított. Az Ódry Árpád Színészotthon lakója volt. Halálát érelmeszesedés és tüdőgyulladás okozta.

Szerepei

Főbb színházi szerepei

Kálmán Imre: Csárdáskirálynő – Stázi Youmans–Caesar: Mersz-e Mary? – Nanette Kálmán Imre: A montmartre-i ibolya – Ninon

Filmszerepei

Forog az idegen (1936) Döntő pillanat (1938) – vidéki szubrett Aranypáva (1943) – cirkuszi alkalmazott

Jegyzetek

Források

Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994 Életrajza a Hangosfilm oldalán

Kategória:Magyar színésznők Kategória:Magyar operetténekesek Kategória:Tüdőgyulladásban elhunyt személyek Kategória:1906-ban született személyek Kategória:1970-ben elhunyt személyek Kategória:Miskolciak Kategória:Az Új köztemetőben eltemetett személyek