Pápay Klára, született Vratarics Klára Sarolta Emma Mária (Eger, 1900. október 1. – Budapest, 1984. november 5.) magyar színésznő, író, műfordító, Bánffy György színművész anyja.

Élete Pápai Vratarics Gyula (1869–1926) takarékpénztári tisztviselő és az erdélyi örmény származású szigeti Buzáth Anna (1881–1952) lánya. Színi tanulmányait Ódry Árpád magániskolájában végezte. Előbb műkedvelő előadásokon lépett fel, majd 1930-tól az egri Thália Színházban játszott. 1940-ig több fővárosi és vidéki színházban is szerepelt. 1941 és 1944 között a Pünkösti Andor által irányított Madách Színház, 1944–45-ben a Nemzeti Színház tagja volt.

A háborút követően kisebb budapesti színházakban (Dolgozók Színháza, Kis Színház) játszott 1953-ig. 1954 és 1956 között a Pécsi Nemzeti Színház, 1956–57-ben a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. Filmekben is szerepet kapott. Elbeszélései és műfordításai rendszeresen megjelentek a Vigilia és az Új Ember című folyóiratokban. Hamvait az egri főszékesegyház altemplomában található családi kriptában helyezték el.

Házastársa Hunyadi Buzás Endre aljegyző, országgyűlési képviselő volt, akivel 1923. október 19-én Egerben kötött házasságot.

Szerepei

Főbb színházi szerepei

Babay József: Körtánc – Főnökné Ardrey: Jelzőtűz – Anne-Marie Ibsen: Rosmersholm – Helsethné Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde – Tünde Csehov: A medve – Ivánova

Filmszerepei

Katyi (1942) – A gyermek anyja Lejtőn (1943) – Margot, dada Jómadár (1943) – Társaságbeli hölgy Sárga kaszinó (1943) – özv. Nyárayné, Tamás anyja Muki (1943) Valamit visz a víz (1943) – Zsuzsanna, János halász felesége Egy fiúnak a fele (1943-44) – Jolán, Lujza anyja Tűzkeresztség (1952) – Boziné, a párttitkárnő Jelenidő (1971) – Mózes Imre anyja

Jegyzetek

Források

Életrajza a Hangosfilm oldalán

Kategória:Magyar színésznők Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar műfordítók Kategória:1900-ban született személyek Kategória:1984-ben elhunyt személyek Kategória:Egriek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek