A Pesti TV egy magyar, politikai és közéleti tartalmakat sugárzó, jobboldali irányultságú televízióadó volt, amelynek műsorkészítője a Pesti Srácok hírportál volt.
Története A Pesti TV előzményei 2020. január 8-ára nyúlnak vissza, amikor a csatorna nevét és logóját védjegyként bejegyeztették a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál.
2020 májusában Vaszily Miklós megalapította a Progress Media Hungaryt, amelynek székhelye a TV2 Csoport székházában kapott helyet. Vaszily elmondása szerint a székhelyazonosság és személyes érintettsége ellenére a vállalat, illetve az általa indított csatorna működésében a TV2 Csoport nem vesz részt.
2020. július 10-én vált ismertté, hogy a csatorna 2020 szeptemberében kezdi meg működését.
2020. augusztus 4-én a Pesti Srácok oldalán közzétett ajánlókban vált először láthatóvá a csatorna végleges logója. Augusztus 8-án vált ismertté, hogy a csatorna az alapcsomag részeként, illetve szabadon fogható (FTA) csatornaként is elérhető lesz. A csatorna a legtöbb magyarországi műsorterjesztő kínálatában szerepelt, emellett földfelszíni antennával is fogható volt.
A csatorna politikai irányultságára már az augusztus első hetében közzétett ajánlók is utaltak. Az egyik munkatárs, Vincze Emília ezekben többek között arról beszélt, hogy a csatorna célja a liberálisok leleplezése, valamint azt állította, hogy az egyetemeken „baloldali terror” uralkodik, és a hallgatók számára kötelező az ellenzéki nézetek hangoztatása.
A jobboldali Hír TV-nél az új csatorna létrejöttét hátbatámadásként értékelték. Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője és a csatorna munkatársa szerint ez az értékelés alaptalan volt.
Az új televíziós csatorna elindítása azért is számított szokatlannak, mert 2019. április 1-jén a kormánypárti médiaportfólió részeként működő Echo TV-t beolvasztották a Hír TV-be. A lépés arra utalt, hogy a két, hasonló profilú csatorna párhuzamos működtetését nem tartották indokoltnak, ezért az új csatorna elindítása ezzel ellentétes irányú folyamatot jelentett.
2021. február 8-án a Direct One műholdas kínálatában is elérhetővé vált a Hír TV mellett. A Hír TV műholdas kínálatban való megtartását a csatorna HD-adásának indulása indokolta; ezt 2021. február 1-jén jelentették be.
2021. november 16-án a csatornát működtető vállalat megvásárolta a Life TV-t és az Ozone TV-t üzemeltető Media Vivantis Zrt.-t.
2022. március 1-jén a csatorna bekerült a Digi kábeltelevíziós kínálatába.
2022. május 9-én bejelentették, hogy a Pesti TV tartalomszolgáltatása július 11-én megszűnik. A csatorna május végéig sugárzott új, aktuális tartalmakat, ezt követően pedig a végleges lekapcsolásig ismétléseket közvetített.
A csatorna 2022. július 11-én 00:00-kor szűnt meg. A Mindig TV ingyenes kínálatában a helyét a saját diavetítő információs csatornája, a Mindig TV Plusz Info csatorna vette át, amely jelenleg a 99-es programhelyen érhető el. A korábbi 12-es programhelyen a Network4 Csoporthoz tartozó Max4 csatorna fogható.
Műsorkínálat
061.hu A csepeli kettős gyilkosság A normálisok lázadása A riporter Az ügy Általános Best of Bögre Boomerlázadás Bögre klub Erdély 56 Férfiak klubja Forró Drót GameTV - Gamer show Gerilla Bár Hálózat Hópelyhek olvadása KÉM - Kereszténynek lenni rock 'n' roll Ki ette meg a misszionáriust? KözvKapcs-Fórum Krokodilagy Küzdőtér Karanténvlog Mintha tegnap történt volna Polbeat Pankráció Late night latte Ábrahám Róberttel Libernyákok Mi vagyunk a magyarok Mintha tegnap Nem vallott, eltemetve Pesti Galeri Pesti Mozi Pesti riporter PlebejusPolbeat Politikai hobbista Smaragd sziget Budapesten SocialJusticeEmília The Fair Right vlog The Right Brothers Trollfoci Világugar - nemzetközi hírválogatás Best of Pesti TV - pillanatok újra Számok és tények
Jegyzetek
További információk Hivatalos weboldal Pesti TV – Media1 Pesti TV – Facebook
Kategória:Magyar televíziócsatornák Kategória:Megszűnt televíziócsatornák