Berényi Sándor (Nagyszekeres (Szatmár vármegye), 1930. május 31. – Budapest, 2013. július 31.) magyar jogász, egyetemi tanár. Több mint hatvan évig tanított az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, ahol majdnem 30 éven át az Államigazgatási Jogi Tanszék vezetője volt.

Kutatási területe Államjoggal, államigazgatási joggal és a közigazgatás területi és kistérségi sajátosságaival foglalkozott. Tanulmányozta a magyar közigazgatási rendszer kodifikációjával kapcsolatos kérdések lehetséges megoldásait.

Életpályája Középiskolai tanulmányait Hajdúböszörményben, Szatmárnémetiben és Mátészalkán végezte. Népi kollégistaként 1950 és 1951 között az ELTE ÁJTK Marxizmus-Leninizmus Tanszék gyakornoka, 1951 és 1952 között pedig az Államigazgatási Tanszék gyakornoka volt. 1952-ben szerzett állam- és jogtudományi doktori oklevelet. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán kezdett dolgozni: 1952 és 1955 között tanársegéd, 1955 és 1960 között egyetemi adjunktus, 1960 és 1968 között egyetemi docens volt. 1968. július 1-jén kapott egyetemi tanári kinevezést. Tanszékvezetői teendőket 1988-ig látott el.

Emlékezete Sírja Budapesten, a Farkasréti temetőben található.

Tagságai Az MTA Demográfiai, Szervezéstudományi Bizottsága, Közigazgatás-tudományi Bizottsága tagja (1970-től), Az MTA Településtudományi Bizottsága tagja (1975-től) A Fővárosi Választási Bizottság elnöke (1990).

Díjai, elismerései az állam- és jogtudományok kandidátusa (1961), az állam- és jogtudományok doktora (1991). emeritus professzor (2000) Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat) (2005)

Főbb művei Publikációinak jegyzéke: https://docplayer.hu/43290702-Dr-berenyi-sandor-professor-emeritus-mta-doktora-valogatott-publikacios-jegyzek.html

Tanácstagok kézikönyve (társszerző) , Hazafias Népfront és a Közalkalmazottak Szakszervezete, Budapest, 1967 Magyar államigazgatási jog Általános rész (társszerző), Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1978

Források nevpont.hu Nekrológja a HVG-n

Kategória:1930-ban született személyek Kategória:2013-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar jogtudósok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei