Edward Keddar Nketiah (Lewisham, London, 1999. május 30. –) angol válogatott labdarúgó, csatár, a Crystal Palace játékosa.
Pályafutása Klubcsapatokban 2008 és 2015 között a Chelsea akadémiáján nevelkedett. Ezután csatlakozott az Arsenal ifjúsági csapataihoz. A 2016-17-es szezonban az U18-as korosztályban 16 mérkőzésen lépett pályára és ezeken szerzett 15 gólt, majd a következő idényekben az U23-asok között is gólérzékeny maradt. Arsène Wenger felfigyelt rá és több felkészülési táborban részt vett a felnőttekkel. 2017. szeptember 28-án mutatkozott be az első csapatban a BATE Bariszav elleni 4–2-re megnyert Európa-liga találkozó 89. percében, ekkor Joe Willock cseréjeként. Október 24-én a ligakupában a Norwich City ellen a 85. percben lépett pályára, majd néhány másodperccel később gólt szerzett, a hosszabbításban Mohamed en-Neni szögletét fejelte a kapuba. 2019. május 12-én szerezte meg a bajnokságban az első gólját a Burnley ellen.
2019. augusztus 8-án kölcsönbe került a másodosztályú Leeds Unitedhez. Augusztus 13-án góllal mutatkozott be a Salford City elleni ligakupa mérkőzésen. Augusztus 21-én a bajnokságban is góllal debütált, a Brentford FC ellen az ő góljával nyert csapata. Novemberben sérülést szenvedett, aminek következtében 2019-ben már nem tudott pályára lépni. 2020 januárjában az Arsenal visszarendelte. 2020. június 18-án megszerezte karrierje első nagyobb érmét, miután a Championship bajnokának nyilvánították.
2020. szeptember 19-én a 2020–2021-es szezon 2. fordulójában győztes találatot szerzett a West Ham United ellen.PL: 86. percben szerzett Nketiah-góllal nyert az Arsenal
2024. augusztus 30-án a Crystal Palace-hoz igazolt, 25 millió font ellenében, és a 9-es mezt kapta új klubjában.
A válogatottban az angol vagy a ghánai válogatottban való szereplésre is jogosult. 2017. március 22-én mutatkozott be az angolok U19-es korosztályában góllal a Szaúd-Arábia U18-as válogatottja ellen. A következő mérkőzésen Katar ellen mesterhármast szerzett. November 18-án 4 gólt szerzett az U19-esek között Feröer ellen. 2018. május 18-án bekerült Aidy Boothroyd Touloni Ifjúsági Tornára utazó keretébe. Skócia ellen duplázott. 2020. szeptember 4-én mesterhármast szerzett az U21-esek között Koszovó ellen, ekkor viselte először a csapatkapitányi karszalagot.
Statisztika KlubSzezonBajnokságKupaLigakupaNemzetköziSzuperkupaÖsszesenBajnokságMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokArsenal2017–18Premier League30101250—1022018–19Premier League51101020—912019–20Premier League13242—001742020–21Premier League1721021831031Összesen3857243153104513Leeds United 2019–20Championship173—22—195Összesen5587265153108418
Sikerei, díjai Klub Arsenal Angol kupa: 2019–20 Angol szuperkupa: 2020 Emirates-kupa: 2022
Leeds United EFL Championship: 2019–20
Válogatott Anglia U21 Touloni Ifjúsági Torna: 2018
Jegyzetek
Külső hivatkozások Eddie Nketiah adatlapja a Transfermarkt oldalán
Kategória:Angol labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Az Arsenal labdarúgói Kategória:A Leeds United labdarúgói Kategória:A Crystal Palace labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók Kategória:Élő személyek