Santiago Urrutia, vagy teljes nevén Santiago Urrutia Lausarot (Miguelete, 1996. augusztus 30. –) uruguayi autóversenyző. Korábban versenyzett a GP3-ban, az Indy Lightsban, a TCR Európa-kupában és a Túraautó-világkupában is.

Pályafutása A kezdetek Mindössze 3 éves volt, amikor elkezdte motorsport karrerjét a nagyapja farmján motorkrosszozással, azonban egy esés következtében a szülei hitelt vettek fel, hogy vehessenek egy gokartot, amivel 5 évesen kezdett el versenyezni. Később Portugáliában indult a gokart világbajnokságon, olyan nevek ellen, mint Charles Leclerc, Alexander Albon, Esteban Ocon és Max Verstappen.

Formula Abarth Autóversenyzői pályafutását Európában folytatta 2011-ben a Formula Abarth szériában. 2012-ben futamokat nyert és az összetett bajnokság 4. helyén végzett 207 ponttal. A szezon során három futamgyőzelmet szerzett.

Formula–3 Open Európa-bajnokság 2013-ban a holland RP Motorsport színeiben debütált a sorozatban, ahol debütáló évében 191 ponttal, valamint 2 futamgyőzelemmel a 4. helyen végzett a tabellán.

GP3

A következő esztendőben a GP3 sorozatba szerződött. A szezonban Koiranen GP-vel vett részt, kimagasló eredményeket nem sikerült elérnie, így az idény végén távozott a szériából és pályafutását Amerikában folytatta.

Pro Mazda 2015-ben a Pro Mazda szériában folytatta pályafutását a Team Pelfrey színeiben. 3 győzelmet valamint 10 dobogót szerzett és az esztendő végén a széria bajnoki címét is bezsebelte.

Indy Lights

2016-ban az IndyCar sorozat nevelőszériájába az Indy Lights-ba szerződött a Schmidt Peterson Motorsporthoz. A szezon során Ed Jones-szal küzdött a bajnoki címért, a szezon végére 361 pontot gyűjtött, amivel mindössze 2 ponttal maradt le a bajnoki címről. Azonban első évében a sorozatban 4 győzelmet is szerzett. 2017-re csapatot váltott és a Belardi Auto Racing csapatával szállt harcba a bajnoki címért. Ezúttal is második lett az összetett tabellán, ezúttal Kyle Kaiser mögött. 310 pontot és két futamgyőzelmet szerzett. 2018-ban a harmadik évét kezdte meg a sorozatban. Az év során sikerült kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtania, ennek ellenére azonban az év végén az előző két szezonhoz képest egyet hátrébb lépett a tabellán és 395 gyűjtött pontjával bajnoki bronzérmes pozícióban zárta az évet Patricio O’Ward és Colton Herta mögött.

TCR Európa-kupa 2019-ben a TCR Európa-kupában versenyzett a belga Team WRT Audi RS 3 LMS TCR versenyautójával. Ekkor teljesített először túraautóval teljes versenyszezont. Újoncként sokak meglepetésére ismét kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, a tizennégy versenyből tízen sikerült a pontszerzők között végeznie, kétszer pedig dobogóra is állhatott így 234 pontjával végül Josh Files és Julien Briché mögött a harmadik helyen végzett a szezon végén.

Túraautó-világkupa 2020. július 28-án hosszas várakozás után a Lynk & Co WTCR csapata bejelentette, hogy az uruguayi lesz a negyedik versenyzőjük a szériában. Csapattársa a 2017-es világbajnok Thed Björk lett.

Eredményei Karrier összefoglaló Szezon Bajnokság Csapat Verseny Győzelem Pole Leggyorsabbkör Dobogóshelyezés Pont Helyezés2011 Formula Abarth Olasz-bajnokság Island Motorsport 2 0 0 0 0 4 18. Formula Abarth Európa-bajnokság 4 0 0 0 0 5 21.2012 Formula Abarth Európa-bajnokság BVM 24 3 1 3 11 207 4. Formula Abarth Olasz-bajnokság 18 3 1 3 9 158 4.2013 Formula–3 Open Európa-bajnokság RP Motorsport 16 2 1 3 8 191 4.2014 GP3 Koiranen GP 18 0 0 0 0 023.2015 Pro Mazda Team Pelfrey 16 3 2 0 10 355 1.2016 Indy Lights Schmidt Peterson Motorsport 18 4 3 3 7 361 2.2017 Indy Lights Belardi Auto Racing 16 2 1 3 9 310 2.2018 Indy Lights 17 2 1 0 8 395 3.2019 TCR Európa-kupa Team WRT 14 0 0 1 2 234 3. TCR BeNeLux 10 0 0 1 4 237 4.2020 WTCR Cyan Performance Lynk & Co 16 1 2 1 5 169 6. Formula Regionális Amerika-bajnokság HMD Motorsports 2 0 0 0 1 15 15.2021 WTCR Cyan Performance Lynk & Co 16 2 0 0 5 167 5. Dél-amerikai TCR-bajnokság PMO Motorsport 4 2 1 1 3 85 8.2022 WTCR Cyan Performance Lynk & Co 8 2 1 1 4 137 8. Dél-amerikai TCR-bajnokság PMO Motorsport 3 0 1 0 1 76 20. TC2000 Chevrolet YPF10001 - Turismo Nacional - Clase 3 Lusqtoff Racing10000 - 2023 TCR World Tour Cyan Racing Lynk & Co 20 3 1 3 5 283 8. TCR Európa-kupa 6 1 0 0 2 0 Hn† Olasz TCR-bajnokság 2 0 0 0 0 0 Hn† Dél-amerikai TCR-bajnokság 4 1 1 1 1 0 Hn† Ausztrál TCR-bajnokság 6 1 0 1 1 0 Hn† Stock Car Pro Series Scuderia Chiarelli 2 0 0 0 0 0 38th2024 TCR World Tour Cyan Racing Lynk & Co 14 0 2 0 3 220 7. Olasz TCR-bajnokság 2 0 0 0 0 0 Hn† * A szezon jelenleg is zajlik. † Vendégpilótaként nem volt jogosult a pontszerzésre.

Teljes GP3-as eredménysorozata

ÉvCsapat123456789101112131415161718HelyezésPont2014Koiranen GPESPFEA21ESPSPR13AUTFEA16AUTSPR12GBRFEAKiGBRSPR14GERFEA22GERSPR18HUNFEA12HUNSPRKiBELFEA13BELSPR18ITAFEAKiITASPR15RUSFEA14RUSSPR12UAEFEA11UAESPR12 23. 0

Teljes Pro Mazda eredménylistája ÉvCsapat1234567891011121314151617HelyezésPont2015Team PelfreySTP2STP4LOU1LOUTBAR3BAR2IMS4IMS3IMS1LOR15TOR7TOR4IOW5MOH1MOH3LAG2LAG21.355

Teljes Indy Lights eredménysorozata ÉvCsapat123456789101112131415161718HelyezésPont2016Schmidt Peterson MotorsportSTP4STP13PHX4ALA11ALA1IMS2IMS2INDY14RDA9RDA1IOW5TOR4TOR4MDO1MDO1WGL12LAG5LAG22.3612017Belardi Auto RacingSTP13STP2ALA15ALA13IMS7IMS2INDY5RDA2RDA11IOW2TOR3TOR11MDO1MDO2GMP1WGL22.3102018Belardi Auto RacingSTP2STP1ALA3ALA5IMS2IMS4INDY4RDA4RDA7IOW3TOR2TOR1MDO6MDO4GTW4POR4POR33.395

Teljes TCR Európa-kupa eredménysorozata ÉvCsapatAutó 1234567HelyezésPont 2019 Team WRT Audi RS 3 LMS TCR HUN HOC SPA RBR OSC CAT MNZ3.234 Ki 6 6 5 2 24 Ki 7 15 5 3 17 4 6 † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 75%-át teljesítette.

Teljes WTCR-es eredménysorozata Év Csapat Autó123456 Helyezés Pont2020 Cyan Performance Lynk & Co Lynk & Co 03 TCR BEL GER SVK HUN ESP ARA 6. 169 6 34 Ki 10 15 15 8 7 4 Ki 2 3 23 9 Hn 11234567892021 Cyan Performance Lynk & Co Lynk & Co 03 TCR GER POR ESP HUN CZE FRA ITA RUS 5. 167 3 55 3 5 12 Ki 73 12 11 Ki 15 34 12 13 93 Ki2022 Cyan Performance Lynk & Co Lynk & Co 03 TCR FRA GER HUN ESP POR ITA ALS BHR KSA 8. 137 7 2 T3 T 8 1 8 3 1 10 Ni Ni Vi Vi Vi Vi Vi Vi † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 75%-át teljesítette.

Jegyzetek

További információk Profilja a WTCR hivatalos honlapján Hivatalos DriverDB honlapja

Kategória:Uruguayi autóversenyzők Kategória:1996-ban született személyek Kategória:Élő személyek