A Dancing with the Stars (rövidítve: DWTS) a TV2 táncos show-műsora a Dancing with the Stars eredeti licence alapján, amelyben 12 (a harmadik évadtól 10) közismert ember lép a táncparkettre, hogy megmutassa tánctudását a közönségnek. Táncpartnereik profi magyar táncosokból, valamint feltörekvő ifjú versenyzőkből kerülnek ki.
Érdekességek
Magyarországon egyedülállóan az adásokban élő zene szól (negyedik évadtól nem). Az első két évadban Rakonczai Viktor, a harmadik évadban Heincz Gábor által vezetett zenekarban, olyan énekesek énekelték a dalokat, mint Simó Annamária, Singh Viki, Kiss Enikő és Nádor Dávid.
Érdekesség, hogy a magyarországi Dancing with the Stars állandó versenyzője, Andrei Mangra, a műsor román és belga változataiban is résztvett.
Története
Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója 2020 májusában beszélt arról az Origo.hu-nak, hogy megvásárolták a Dancing with the Stars című formátum jogait a BBC-től.
A konkurens kereskedelmi csatornán, az RTL-en volt 2006-tól 2014-ig több évadot megélt hasonló táncműsor szombat este főműsoridőben, amelynek a címe Szombat esti láz volt.
Az első évad műsorvezetőit, szereplőit és zsűritagjait a Sztárban sztár hetedik évadának harmadik adásában jelentették be. A műsorvezetők a konkurens RTL Klubtól átigazoló Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András voltak. A zsűri tagjai Ördög Nóra, Molnár Andrea, Kováts Gergely Csanád és Schiffer Miklós voltak. Az első évadot Gelencsér Tímea és Hegyes Bertalan nyerte, akik a nyereményösszeget a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány javára ajánlották fel.
Az első évad döntőjében bejelentették, hogy 2021-ben elindul a műsor második évadja. A második évad szereplőit július 14-én mutatták be. A műsorvezetők változatlanul Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András voltak. A második évadban Schiffer Miklós már nem volt zsűritag. Helyét Bereczki Zoltán vette át. Ördög Nóra, Molnár Andrea és Kováts Gergely Csanád ebben az évadban is a zsűri tagjai voltak. A második évadot Tóth Andi és Andrei Mangra nyerte.
A második évad döntőjében Gabriela Spanic bejelentette, hogy 2022-ben elindul a műsor harmadik évadja. A harmadik évad szereplőit augusztus 8-án mutatták be. A műsorvezetők változatlanul Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András voltak. A harmadik évadban Molnár Andrea és Kováts Gergely Csanád már nem voltak zsűritagok. Helyüket Szente Vajk és Juronics Tamás vették át. Ördög Nóra és Bereczki Zoltán ebben az évadban is a zsűri tagjai voltak. A harmadik évadot Csobot Adél és Hegyes Bertalan nyerte.
2023 márciusában Fischer Gábor bejelentette, hogy 2023-ban elindul a műsor negyedik évadja. A negyedik évad szereplőit szeptember 5-én mutatták be. A műsorvezetők változatlanul Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András voltak. A negyedik évadban Bereczki Zoltán már nem volt zsűritag. Ördög Nóra, Szente Vajk és Juronics Tamás ebben az évadban is a zsűri tagjai. Ebben az évadban először három tagú volt a zsűri. A negyedik évadot Krausz Gábor és Mikes Anna nyerte.
2024 márciusában Fischer Gábor bejelentette, hogy 2024-ben elindul a műsor ötödik évadja. Az ötödik évad szereplőit szeptember 16-án mutatták be. A műsorvezetők változatlanul Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András. Ebben az évadban először nem történt változás a zsűriben. A zsűritagok változatlanul Ördög Nóra, Szente Vajk és Juronics Tamás voltak. Az ötödik évadot WhisperTon és Tóth Katica nyerte.
2025-ben a Big Picture konferencián Fischer Gábor bejelentette, hogy 2026-ban érkezik a hatodik évad. Azonban 2026 júliusában bejelentették, hogy a csatorna mégsem indítja el.
Évadok ÉvadPárosokRészek számaEredeti sugárzás Győztes párosMásodik helyezett párosHarmadik helyezett párosMűsorvezetőkZsűriVendégzsűriÉvadbemutató Évadzáró 1.12102020. október 10.2020. december 12.Gelencsér Tímea és Hegyes BertalanGabriela Spanic és Andrei MangraPásztor Anna és Köcse GyörgyStohl AndrásLékai-Kiss RamónaMolnár Andrea Ördög NóraKováts Gergely CsanádSchiffer Miklós2.1292021. szeptember 25.2021. november 20. Tóth Andi és Andrei MangraKinizsi Ottó és Szőke ZsuzsannaKamarás Iván és Mikes AnnaBereczki ZoltánGabriela Spanic3.1082022. október 8.2022. november 26.Csobot Adél és Hegyes BertalanSomhegyi Krisztián és Tóth KaticaPap Dorci és Baranya DávidSzente VajkJuronics TamásFacundo AranaGabriela Spanic4.1082023. október 14.2023. december 2. Krausz Gábor és Mikes AnnaMarics Peti és Stana AlexandraT. Danny és Lissák Laura5.1082024. október 26.2024. december 14. WhisperTon és Tóth KaticaSzabó Zsófi és Suti AndrásTörőcsik Franciska és Baranya Dávid
Idővonal – Zsűritag vagy műsorvezető – Vendégzsűritag – Versenyzőként szerepelt az adott évadban
NévÉvadok1.2.3.4.5.ZsűriÖrdög NóraSzente VajkJuronics TamásBereczki ZoltánMolnár AndreaKováts Gergely CsanádSchiffer MiklósVendégzsűriFacundo AranaGabriela SpanicMűsorvezetőkLékai-Kiss RamónaStohl András
Versenyzők HelyÉvadokElsőMásodikHarmadikNegyedikÖtödik1.Gelencsér Tímea és Hegyes BertalanTóth Andi és Andrei MangraCsobot Adél és Hegyes BertalanKrausz Gábor és Mikes AnnaWhisperTon és Tóth Katica2.Gabriela Spanic és Andrei MangraKinizsi Ottó és Szőke ZsuzsannaSomhegyi Krisztián és Tóth KaticaMarics Peti és Stana AlexandraSzabó Zsófi és Suti András (Andrei Mangra)3.Pásztor Anna és Köcse GyörgyKamarás Iván és Mikes AnnaPap Dorci és Baranya DávidT. Danny és Lissák LauraTörőcsik Franciska és Baranya Dávid4.Győrfi Dániel és Stana AlexandraÁrpa Attila és Stana AlexandraVavra Bence és Lissák LauraRadics Gigi és Baranya DávidMihályfi Luca és Hegyes Bertalan5.Tóth Dávid és Lissák LauraNagy Réka és Hegyes BertalanKökény Attila és Mikes AnnaHunyadi Donatella és Bődi DénesTóth Gabi és Papp Máté Bence6.Détár Enikő és Baranya DávidKozma Dominik és Lissák LauraIván Bence és Stana AlexandraKirály Linda és Suti AndrásKucsera Gábor és Stana Alexandra7.Osvárt Andrea és Suti AndrásDobó Kata és Köcse GyörgyBerki Mazsi és Bonyhádi FerencCsuti és Tóth KaticaVomberg Frigyes és Südi Iringó8.Horváth Tamás és Sipos ViktóriaKempf Zozó és Keresztszegi RamónaBárdosi Sándor és Szőke ZsuzsannaEszenyi Enikő és Hegyes BertalanHosszú Katinka és Suti András9.Istenes László és Czina Boglárka (Váradi Martina)Cooky és Szécsi DebóraZimány Linda és Bődi DénesSydney van den Bosch és Ádám CsabaPSG Ogli és Szőke Zsuzsanna10.Noszály Sándor és Mikes AnnaHevesi Kriszta és Baranya DávidRubint Réka és Andrei MangraSimon Kornél és Szőke ZsuzsannaKamarás Norbert és Sebesi Daniella11.Marsi Anikó és Szabó GáborDemcsák Zsuzsa és Suti András12.Emilio és Tóth OrsolyaMetzker Viktória és Márki Norbert
Profi táncosok és partnereik Profi táncosokÉvadok12345Ádám CsabaSydney van den BoschBaranya DávidDétár EnikőHevesi KrisztaPap DorciRadics GigiTörőcsik FranciskaBonyhádi FerencBerki MazsiBődi DénesZimány LindaHunyadi DonatellaCzina BoglárkaIstenes LászlóHegyes BertalanGelencsér TímeaNagy RékaCsobot AdélEszenyi EnikőMihályfi LucaKeresztszegi RamónaKempf ZozóKöcse GyörgyPásztor AnnaDobó KataLissák LauraTóth DávidKozma DominikVavra BenceT. DannyMárki NorbertMetzker ViktóriaMikes AnnaNoszály SándorKamarás IvánKökény AttilaKrausz Gábor Papp Máté BenceTóth GabiSebesi DaniellaKamarás NorbertSipos ViktóriaHorváth TamásStana AlexandraGyőrfi DánielÁrpa AttilaIván BenceMarics PetiKucsera Gábor Suti AndrásOsvárt AndreaDemcsák ZsuzsaKirály Linda Szabó Zsófi Hosszú KatinkaSüdi IringóVomberg FrigyesSzabó GáborMarsi AnikóSzécsi DebóraCookySzőke ZsuzsannaKinizsi OttóBárdosi SándorSimon KornélPSG OgliTóth KaticaSomhegyi KrisztiánCsuti WhisperTonTóth OrsolyaEmilioVáradi MartinaIstenes László
Az első évad harmadik és negyedik adásában Istenes László Váradi Martinával táncolt, mert partnere, Czina Boglárka abban a két adásban nem tudott fellépni, mert elkapta a COVID–19 koronavírust.
Az ötödik évadban eredetileg Szabó Zsófi partnere Andrei Mangra volt. Azonban Andrei sérülés miatt nem tudta folytatni a versenyt. Zsófi táncpartnere a negyedik adástól Suti András volt, aki eredetileg Hosszú Katinka partnere volt abban az évadban, akivel a harmadik adásban kiestek.
Díjai Televíziós Újságírók Díja – Legjobb nagyszabású showműsor (2023, 2025)
Nézettség A +4-es adatok a teljes lakosságra, a 18–59-es adatok a célközönségre vonatkoznak.
Évad Sugárzás Epizódokszáma Teljes lakosság (+4) Célközönség (18–59) AMR (fő) SHR (%) AMR (fő) SHR (%) 1. szombat 20:00 10 2. szombat 20:00 9 3. szombat 20:00szombat 19:30 8 4. szombat 19:308831 86022,26324 46416,63 5. szombat 19:30szombat 19:05szombat 19:158729 93619,18261 44913,44
Jegyzetek
További információk A műsor hivatalos oldala A műsor hivatalos Facebook-oldala A műsor hivatalos Instagram-oldala
Kategória:2020-ban bemutatott magyar televíziós show-műsorok