Az SMS AriadneA hajónév előtt álló három betű (SMS; S. M. S.) a német Seiner Majestät Schiff rövidítése. Jelentése: Őfelsége Hajója. a Császári Haditengerészet egyik könnyűcirkálója volt az első világháború idején és konfliktus elején vívott helgolandi csatában veszett oda.
A cirkáló a tíz egységből álló Gazelle-osztály ötödik tagjaként épült meg a századforduló éveiben. Ez az osztály a korábbi „védelem nélküli cirkálók” (Ungeschützter Kreuzer) és aviso-hajók kombinációjaként lett kifejlesztve és e két hajótípus előnyös vonásait igyekeztek ötvözni benne. Ennek eredményeképpen lényegében a Császári Haditengerészet könnyűcirkálóinak elődjét alkották meg. Építése révén egyaránt szolgálhatott a flotta kötelékében és a gyarmatokon is. Fő fegyverzetét 10 darab 10,5 cm-es tengerészeti ágyú alkotta és csúcssebessége elérte a 22,1 csomót.
Az Ariadne pályafutása során kevés időt töltött aktív szolgálatban. Először a Nyílttengeri Flottánál az I. csatahajóraj kötelékében volt, majd 1902 és 1906 között az I. felderítőcsoporthoz tartozott. Ez idő alatt rutinszerű hadgyakorlatokon és tengerentúli cirkálóutakon vett részt. 1906 végén kivonták az aktív szolgálatból és egészen a világháború kitöréséig tartalékban maradt. 1914. augusztus 2-án reaktiválták és Németország északi-tengeri partvidékét oltalmazó egyik rombolóflottilla vezérhajója lett. Az 1914. augusztus 28-án megvívott helgolandi csata során a járőrhajók védelmére küldték ki, de a ködös időben brit csatacirkálókkal futott össze és ezek rövid idő alatt súlyosan megrongálták, majd a súlyosan sérült cirkálót magára hagyták. Túlélőit a hamarosan helyszínre érkező német könnyűcirkálók mentették ki és nem sokkal ezt követően felborult és felvont lobogókkal elsüllyedt.
Tervezése és építése A Gefion „védelem nélküli cirkáló” és a Hela aviso-hajó megépítését követően a haditengerészeti minisztérium (Reichsmarineamt) egy olyan kiscirkáló (könnyűcirkáló) kifejlesztése mellett döntött, mely mindkét hajótípus legjobb tulajdonságaival rendelkezik. A tervezőknek egy páncélvédelemmel rendelkező kiscirkálót kellett tervezniük, mely a sebesség, fegyverzet és stabilitás optimális kombinációja mellett kellő tartóssággal rendelkezett ahhoz, hogy a német gyarmatokon is alkalmazható legyen. Ennek eredményeként készültek el a Gazelle-osztály tervei, melyek alapjául szolgáltak a Császári Haditengerészet összes későbbi könnyűcirkálójának.
Az Ariadne teljes hosszúsága 105,1 m, legnagyobb szélessége 12,2 m, legnagyobb merülése (a hajó elejénél) teljes terhelés mellett 4,93 m volt. Normál vízkiszorítása , teljes terhelés mellett volt. Két háromszoros expanziójú gőzgép forgatta meg a két hajócsavarjának tengelyeit. Ezeket összteljesítményűre tervezték, amivel 21,5 csomós sebességet kellett tudniuk elérni. Ténylegesen azonban elérte a teljesítményt és a 22,1 csomó végsebességet is. A gőzgépeket kilenc darab Marine-típusú vízcsöves gőzkazán látta el gőzzel. Az elraktározható szénnel 12 csomós sebesség mellett volt a hatótávolsága. Legénységét 14 tiszt és 243 sorozott állományú alkotta.
A cirkáló fő fegyverzetét 10 darab 10,5 cm űrméretű, 40-es kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyú adta, melyeket külön lövegtalpakon helyeztek el szimmetrikusan a hajó két oldalán. Kettő-kettő volt egymás mellett elhelyezve a hajó orrán és a tatján, míg a felépítmények mellett kétoldalt három-három került felállításra. E lövegek maximális lőtávolsága volt és lövedék tartozott a lőszerkészletükhöz, így mindegyik lövegre 100 lövedék jutott. Két víz alatti, 45 cm űrméretű torpedóvető csővel is rendelkezett, melyekhez öt torpedót tudott magával szállítani. Ezek oldalra nézve lettek beépítve azonos magasságban, így egy közös torpedókamrájuk volt.
A fedélzetét 20–25 mm, a parancsnoki tornyát 20–80 mm vastagságú páncéllemezek oltalmazták az ellenséges lövedékektől. A lövegpajzsok vastagsága 50 mm volt.
Az Ariadne ”D” átmeneti megjelöléssel került megrendelésre az AG Weser brémai hajógyáránál és 1899. december 14-én fektették le a gerincét. A vízrebocsátására 1900. augusztus 10-én került sor. Az ünnepi alkalomból a wilhelmshaveni Kaiserliche Werft hajógyár igazgatója, Hugo von Schuckmann ellentengernagy mondott beszédet, a keresztelést von Inn- und Knyphausen frízföldi grófnő végezte. Nevét a görög mitológiából ismert Minósz krétai király lánya, Ariadné hercegnő után kapta. Ez volt a Császári Haditengerészet második hajója, mely ezt a nevet viselte az 1872 és 1890 között szolgálatban álló cirkálókorvett után.
Szolgálata Békeidőben A vízrebocsátást követő felszerelése után 1901. május 18-án kezdte meg a próbajáratait Karl Deubel fregattkapitány parancsnoksága alatt, aki már két testvérhajójának, a Medusának és a Thetisnek is levezette a próbajáratait. Az egyik ilyen próba során július 11-én a bal oldali első kazánja felrobbant. A balesetben hárman veszítették életüket és hárman sebesültek meg. A próbákat július 26-án megszakították és csak 1902. október 2-án folytatódtak egy új parancsnok, Adolf Josephi korvettkapitány vezetésével. Végül 1902. október 22-én nyilvánították szolgálatkésznek és a Kielben állomásozó I. csatahajórajhoz (Geschwader I) került. A csatahajókkal tartott azok norvégiai útján, majd ezt követően részt vett az Északi-tengeren megtartott hadgyakorlaton. 1903. március 1-én az Ariadnét az újonnan megalakított I. felderítőcsoporthoz (Aufklärungsgruppe I) helyezték át, mely egység Ludwig Borckenhagen ellentengernagy vezetésével a flotta fő felderítő egysége volt.
Az alakulat 1903 elején gyakorlóútra indult Spanyolországba. Az Ariadne útközben május 14-én megállt a bretagne-i Brestben, hogy a hajóraj postáját átvegye. Július folyamán a flotta zöme, soraiban az Ariadnével újabb látogatást tett Norvégiába. A flotta éves őszi hadgyakorlatára szeptemberben és októberben került sor az Északi- és a Balti-tengeren. 1904 májusában flotta szintű gyakorlatokon, majd a Kielbe látogató VII. Eduárd brit uralkodó tiszteletére megtartott flottaszemlén vett részt. A flottával ezután látogatást tett Nagy-Britanniába, majd Vilmos császár jachtját, a Hohenzollernt kísérte annak szeptember 3-10. közötti útja során. Ezidőtájt Alfred Schirmer korvettkapitány vette át a cirkáló parancsnokságát. 1905-ben részt vett a flotta éves gyakorlatain, melyek közül a márciusit megszakította a Mecklenburg csatahajó zátonyra futása a Nagy-Bæltben. Az Ariadne azon hajók között volt, melyek feladatul kapták a csatahajó levontatását a zátonyról. 1906 februárjában az új Preußen csatahajót kísérte, mely Németországot képviselte IX. Keresztély dán király temetésén és utódja, VIII. Frigyes koronázási ünnepségén Koppenhágában. Innen Wilhelmshavenbe visszatérve az Ariadnét szeptember 22-én kivonták az aktív szolgálatból és a tartalékflottához helyezték át, melynek állományába tartozott a következő nyolc év során.
Első világháború Az első világháború kitörésekor 1914. augusztus 2-án az Ariadnét ismét szolgálatba állították és a Jade és Weser folyók torkolatánál partvédelmet ellátó rombolók (torpedónaszádok) flottilláinak lett a zászlóshajója. Ezek a hajók azt a feladatot kapták, hogy védjék meg e fontos vízi útvonalakat az ellenséges hadihajóktól. A parancsnoka Hans Seebohm sorhajókapitány lett.
Augusztus 23-án több brit parancsnok tervet nyújtott be a német partok ellen könnyűcirkálók és rombolók részvételével végrehajtandó támadás kivitelezésére. Ezek a rajtaütésszerű támadásra kiszemelt egységek a Reginald Tyrwhitt vezette és a délkelet-angliai Harwichban állomásozó könnyűerőkhöz (Harwich Force) tartoztak. A hadművelet biztosítására küldtek további erőket is, közte a David Beatty altengernagy vezette csatacirkálórajt. A brit admiralitás által jóváhagyott haditerv végrehajtását augusztus 28-ra tűzték ki. A brit erők augusztus 26-án estétől kezdve futottak ki a hadműveletre, kezdve a lassabb tengeralattjárókkal. A felszíni hajók nagyobb része másnap reggel futott ki. A 7. cirkálóraj, melyet szintén a Harwich Force támogatására jelöltek ki, ugyanezen a napon hagyta el a bázisát.
Helgolandi csata
A Német-öböl rotációs rendszerben megszervezett védelmében az Ariadne augusztus 28-án reggel került hátravonásra az első védelmi vonalból és vetett horgonyt a Weser torkolatánál, hogy itt álljon készenlétben az őrjáratot teljesítő rombolók és cirkálók szükség esetén való támogatásához.
Amikor a Helgolandtól délre folyó harc ágyúdörejét és a Stettin segélykérő üzenetét meghallotta, kifutott, de visszafordult miután a fegyverek zaja elnémult és brit rádiójelentések alapján, hogy az ellenség nyugati irányba visszavonult. Amint a Jadéhoz ért, összetalálkozott a nagy sebességgel nyugati irányba kifutó Cölnnel, Leberecht Maaß ellentengernagy zászlóshajójával, mely az Ariadnét és a Niobét támogatásul hívta. A Niobe ekkor Wilhelmshavenben volt szenet vételezni, így egyedül az Ariadne tarthatott vele. A jóval gyorsabb Cöln azonban hamar látótávolságon kívül került tőle. Hamarosan a Mainz és a Straßburg jeleit vételezte, miszerint ellenséges rombolókkal állnak harcban és feléjük vette az irányt. A rádiójelei alapján a Cöln is így tett. Útközben észlelni vélt egy ellenséges tengeralattjárót, mely azonban nem tudott lövési pozícióba kerülni. Röviddel ezután baloldalt elől ágyúdörejt hallottak és ebbe az irányba vették az irányt.Groos 184. o. Röviddel 14:00 előtt két hajó bukkant elő a ködből, közülük a közelebb lévő és közvetlen előttük feltűnő nem válaszolt az azonosító jelre. Ezt a hajót csatacirkálóként azonosították – ez volt a Lion – és az Ariadne egy jobb oldali fordulóval igyekezett kitérni előle.Groos 184. o.; Lásd 26. ábra A másik, távolabb lévő hajó a Cöln volt, mely jóval északabbra helyezkedett és eddig őt üldözte a Lion. Az Ariadne megjelenése átmenetileg enyhített a Cöln szorult helyzetén, mivel a csatacirkáló áthelyezte róla a tüzét az Ariadnére. Az Ariadne hamar elszenvedte az első találatot, mely az elülső kazántermében robbant és begyújtotta a szénkészlet egy részét. A kazántermet a füst miatt ki kellett üríteni. Ezzel öt kazánja vált használhatatlanná és ezután már csak 15 csomós sebességgel tudott haladni.
A Lion mindössze három sortüzet lőtt ki rá, de a mögötte felbukkanó másik csatacirkálóA csatacirkálók sorában másodikként a Queen Mary haladt, azonban egyes leírások szerint – pl. angol nyelvű szócikk – az Ariadnét 343 mm és 305 mm űrméretű lövedékek érték. Ez alapján a Lion mellett az Invincible vagy a New Zealand vehette volna még tűz alá, de ezek az egységek le voltak maradva a három modernebb csatacirkáló mögött.; A német hivatalos történetírást szerkesztő Groos a térképvázlatán a két régebbi csatacirkálót adja meg mint ellenfelet, bár valószínűleg ezek tüzet sem nyitottak rá. , , majd kb. távolságokról is lőtte az Ariadnét.Groos szerint az Ariadne lövetése mintegy fél órán át tartott (14:00-14:30), míg a britek szerint csak bő negyed óráig. (13:56-14:15). Az Ariadne számos találatot kapott nagy kaliberű lövegektől. Több lövedék találta el a tatját, mely teljesen lángba borult. Az itt tartózkodók egy részét csak nagy szerencsével sikerült kimenteni. A hajó orra is számos találatot kapott, melyek közül az egyik a páncélfedélzetet átütve kiiktatta a torpedókamrát, míg egy másik a kötözőhelyiséget érte és végzett az ott tartózkodók nagy részével. . Ellenben a hajó középső részét és a parancsnoki hidat szinte teljesen megkímélték a lövedékek. Ezek erős gyújtó hatása miatt a lakrészek hamar lángokban álltak és ezeket nem lehetett oltani, ráadásul a páncélfedélzet feletti vízvezetékek hamar használhatatlanná váltak.