Holly Cole kanadai dzsesszénekesnő.
A világ egyik legjelentősebb dzsesszénekese. Apja, Leon Cole, a CBC Stereo network jeles személyisége volt. Holly Cole sok éven át a „Holly Cole Trio” nevű saját együttesével lépett fel. Okkal, ok nélkül – Magyarországon viszonylag kevéssé ismert.
Pályakép
Húszéves korában Torontóba költözött és felépítette énekesi karrierjét. Különböző együttesekkel énekelt, majd szólókarrierbe kezdett. 1993-ban jelent meg a Don't smoke in bed című albuma a triójával, aztán két évvel később következett az első szólólemeze is: „Temptation”, amit még tizenegy követett.
Ma már inkább csak koncertezik.
Holly Cole trió
Holly Cole 1986-ban triót alapított David Piltch basszusgitárossal és Aaron Davis zongoristával. 1989-ben lemezszerződést kötött és kiadott egy EP-t, a Christmas Blues-t, amely nagyon népszerűnek bizonyult. Ezt követte a Girl Talk 1990-ben. Az 1990-es évek elején sorozatos megjelenések következtek: a Blame It On My Youth, songs by Tom Waits (Purple Avenue, vagy Empty Pockets) és Lyle Lovett, a „On the Street Where You Live”-ból (a My Fair Lady-től), valamint a Trust In Me (a Disney-féle Dzsungel könyvéből, Elvis Costello Alison című darabjának újrafeldolgozása.
1993-ban a trió kiadta a Don't Smoke in Bed című albumot. Az album platinalemez lett Kanadában, a Billboard Contemporary Jazz listán a 7. helyezést érte el, és 1994-ben elnyerte a Juno-díjat.
Diszkográfia Christmas Blues (1989) Girl Talk (1990) Blame It on My Youth (1991) Don't Smoke in Bed (1993) Temptation (Alert, 1995)Tom Waits dalok It Happened One Night (1996) Dark Dear Heart (1997) Treasure (1998) Romantically Helpless (2000) Baby, It's Cold Outside (2001) Shade (2003) Holly Cole Collection Vol.1 (2004) Holly Cole (Alert, 2007) Night (2012) Steal the Night: Live at the Glenn Gould Studio (2012) Holly (2017) Night ( 2012) Holly (2018) Montreal (2020)
Díjak Gemini-díj: legjobb alakítás, előadóművészet/sorozat kategória; 1994, 1995 Az év lemeze, 1994 Juno Award for Best Contemporary Jazz Album
Film The Fairy Who Didn't Want to Be a Fairy Anymore (rövidfilm, 1993) További információk
Temptation
Jegyzetek
Források http://www.hollycole.com/bio/ https://www.encyclopedia.com/education/news-wires-white-papers-and-books/cole-holly https://www.highresaudio.com/en/review/holly-cole-holly
Kategória:Kanadai dzsesszzenészek Kategória:1963-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Halifaxiak Kategória:Kanadai énekesnők