Lajtai-Lazarus Walter, névváltozata: Lazarus (Budapest, 1893. február 13. – Buchenwaldi koncentrációs tábor, 1945. február 27.)Find A Graveholocaust-denkmal-berlin.de zeneszerző, karmester. Nővére Lénárt Gitta opera-énekesnő, sógora Vágó József építész.
Élete Lazarus Adolf, a Dohány utcai zsinagóga főkántorának és Glücksmann Karolina (1865–1921) gyermekeként született. Előbb a Fodor Zeneiskolában, majd a Nemzeti Zenedében tanult, ahol Siklós Albert növendéke volt. 1911 és 1914 között a lipcsei Konzervatóriumban Max Regernél képezte magát. Harcolt az első világháborúban, és főhadnagyi rangot ért el. Az 1920-as években a Magyar Királyi Operaházban működött korrepetitorként, majd a Kolozsvári Opera vezetője volt. 1925-ben Egisto Tango karmester a bécsi Volksoperhez szerződtette.Pesti Napló (1925. szeptember 26.) 76. évfolyam, 216. szám 1926-ban a Radius Filmszínház zeneigazgatója lett. 1939-től az OMIKE Művészakció keretei között működött. A Szerencse című egyfelvonásos vígopera-jelenetét 1942 májusában mutatták be.Múlt és Jövő (1994) 5. évfolyam, 2. szám
Felesége Sparber Borbála volt, akit 1917. szeptember 6-án vett nőül, majd tíz évvel később elvált tőle.
Jegyzetek
Források
Bársony Péter: A vészkorszak magyar muzsikus áldozatai Lajtai-Lazarus Walter az OMIKE oldalán Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Schöpflin Aladár. Budapest, Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, 1929.
Kategória:Magyar karmesterek Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:1893-ban született személyek Kategória:1945-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:A holokauszt magyar áldozatai Kategória:Az OMIKE Művészakció résztvevői Kategória:Meggyilkolt zenészek Kategória:A buchenwaldi koncentrációs tábor foglyai Kategória:A Magyar Állami Operaház tagjai Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban