Schindler Szilárd (Körmöcbánya, 1887. július 24. – Budapest, 1943. november 25.) vezérezredes, magyar katonatiszt, katonai attasé.
Élete és pályafutása Apja Schindler József ügyvéd, Körmöcbánya ügyésze volt. Anyja neve Brandl Balbina.
Középiskolai tanulmányait a soproni Honvéd főreáliskolában végezte, majd a mödlingi császári és királyi Műszaki Katonai Akadémiát végezte el „igen jó” eredménnyel. 1911 és 1914 között Bécsben a Felsőbb Műszaki Tanfolyamot is elvégezte.
Az első világháborúban 1915 és 1918 között a rivai hadmérnöki igazgatóság vezetője volt. 1919-ban a budapesti Honvédelmi Minisztériumban kezdett dolgozni.
1926 januárjától 1927 novemberéig a római magyar nagykövetségen volt katonai szakelőadó (rejtett katonai attasé), majd nyílt katonai attasé 1932 júniusáig (időközben Tiranában is akkreditálták).
1939. januárjától 1940. novemberéig a M. kir. Bolyai János Honvéd Műszaki Akadémia parancsnoka volt. 1940. november 1-től a Honvédelmi Minisztérium 1. csoportfőnöke, majd 1941. március 1. és 1942. november 1. között a HM Földi Főcsoportfőnöke volt. 1943. február 1-gyel nyugállományba helyezték.
Kitüntetései a viselési sorrendben Magyar Érdemrend nagykeresztje (1943. július 1.), Magyar Érdemrend középkeresztjéhez a csillag (1941. augusztus 12.), Magyar Érdemrend középkeresztje, Magyar Érdemkereszt III. osztálya (1930. március 1.), Katonai Érdemkereszt III. osztálya hadidíszítménnyel, kardokkal (két ízben), Ezüst Katonai Érdemérem hadiszalagon, kardokkal, Bronz Katonai Érdemérem hadiszalagon, kardokkal, Kormányzói Dicsérő Elismerés Magyar Koronás Bronzérme (1936), Károly-csapatkereszt, Háborús Emlékérem kardokkal és sisakkal (1932), Tiszti Katonai Szolgálati Jel II. osztálya, Erdélyi Emlékérem, Katonai Jubileumi Kereszt (1908), albán Szkanderbég Rend nagytiszti keresztje (1931), Olasz Korona Rend parancsnoki keresztje (1928. február 15.), osztrák Háborús Emlékérem kardokkal.
Jegyzetek
Forrás
Kategória:1887-ben született személyek Kategória:1943-ban elhunyt személyek Kategória:Körmöcbányaiak Kategória:Magyar katonai attasék Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:A Magyar Királyság katonái a második világháborúban Kategória:A Károly-csapatkereszt kitüntetettjei Kategória:Az osztrák Háborús Emlékérem kitüntetettjei Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek