Dános Lili, férjezett Szúdy Nándorné (Marosvásárhely, 1912. október 8. – Budapest, 2010. szeptember 4.) zongoraművész, zongoratanár, korrepetitor.
Élete Dános (Dukász) Aladár Ábrahám (1887–1936)Szabadságot Kért a kórházból, elbucsuzott leányától és leugrott a harmadik emeletről egy Ismeretlen betegség áldozata (1936. július 4.) Kis Ujság, 49. évfolyam, 151. szám magánhivatalnok, bőrkereskedő és Fleischhacker Malvina (1888–1918) gyermekeként született. Már kisgyermekként visszaköltözött szüleivel Nagykanizsára, akik a zalai településről származtak. Csodagyerekként tűnt fel és néhány évet az anyai nagybátyja által alapított nagykanizsai zeneiskolában tanult.
Édesanyját spanyolnátha következtében ötéves korában elvesztette, majd családjával a magyar fővárosba költözött, ahol nagynénje nevelte. Tanulmányait a Nemzeti Zenedében, majd a budapesti Zeneakadémián folytatta, ahol leginkább Varró Margit és Weiner Leó hatották rá, de tanárai voltak még Popper Irma, Székely Arnold és Kadosa Pál is. Ekkoriban kötött barátságot Fischer Annieval és Faragó Györggyel, akikkel együtt szerepelt 1926-ban a Magyar Tehetségek hangversenyén.Tehetségvédelmi hangverseny (1926. december 19.) Magyarság, 7. évfolyam, 289. szám
A zsidótörvények idején az OMIKE Művészakció zenei előadásain lépett fel. Az 1948-as budapesti Nemzetközi Bartók Versenyen negyedik helyezést ért el. 1948 és 1950 között a Fővárosi Zeneiskola Szervezet zongoratanáraként dolgozott. 1950-től 1953-ig pedig Békéstarhoson, a Kodály-féle ének-zenei intézményben tanított. 1953 és 1962 között Magyar Állami Operaház korrepetitora volt, és 1963-tól több mint huszonöt éven át tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zenetanárképző Intézete Budapesti Tagozatán. Hangversenyező zongoraművészként Európa számos országában fellépett.
A budapesti Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra.Szerdán búcsúztatják Dános Lili zongoraművészt (2010. szeptember 13.) infostart.hu
Családja Házastársa Szúdy Nándor festőművész, református lelkész volt, akihez 1936. november 22-én Budapesten ment nőül.
Jegyzetek
Források
Ki kicsoda a magyar zeneéletben? Szerk. Székely András. Budapest, Zeneműkiadó, 1979, 1988. 418. és 546. o. Dános Lili az OMIKE oldalán Dános Lili (1912-2010) emlékére (parlando.hu) Kocsis Katalin: Csodagyerek zongorista Nagykanizsán (2008. szeptember 4.) papageno.hu
Kategória:Magyar zongoristák Kategória:Magyar zenepedagógusok Kategória:1912-ben született személyek Kategória:2010-ben elhunyt személyek Kategória:Nagykanizsaiak Kategória:Az OMIKE Művészakció résztvevői Kategória:A holokauszt magyar túlélői Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek