Simon Rattle, OM, CBE (Sir Simon Denis Rattle; Liverpool, 1955. január 19. – ) brit karmester.

Élete, munkássága Simon Rattle Liverpoolban született zenész családban. Gyermekkorában zongorázni, hegedülni és ütőhangszereken tanult játszani. Tízéves volt, amikor ütőhangszeresként csatlakozott a Liverpooli Filharmonikus Ifjúsági Zenekarhoz (akkori nevén Merseyside Ifjúsági Zenekar), és velük lépett fel. Már tizenévesen elkezdett vezényelni, és 15 éves korában saját zenekart alapított Liverpool Simfonia néven. A Királyi Zeneakadémián tanult, és 19 évesen végzett 1974-ben. Ugyanebben az évben első díjat nyert a John Player Nemzetközi Karmesterversenyen, és a Bournemouth-i Szimfonikus Zenekar másodkarmestere lett.

1977-től a Liverpooli Királyi Filharmonikus Zenekar karmester-asszisztense volt. Itt lépett fel első önálló produkciójával: Leoš Janáček A ravasz rókácska című operáját vezényelte az 1977-es Glyndebourne-i Fesztiválon. 1980-ban, 25 évesen a Birmingham City Szimfonikus Zenekar vezető karmestere és művészeti tanácsadója lett (1990-től zeneigazgató). Az itt töltött 18 év alatt jelentősen növelte, világhírre emelte a zenekar színvonalát, európai, amerikai, távol-keleti turnékra vitte őket, és hosszútávú felvételi szerződést kötött az EMI kiadóval. Tevékenységét 1987-ben a Brit Birodalom Rendje kitüntetéssel ismerték el. 1992-től – birminghami állása megtartása mellett – a Felvilágosodás Kora Zenekarának fő vendégkarmestere volt. 1994-ben Erzsébet királynő lovaggá ütötte.

1999. június 23-án a Berlini Filharmonikus Zenekar szavazással Claudio Abbadót követően Simon Rattle-t választotta meg a zenekar művészeti vezetőjévé, mely tevékenysége a 2002-es évadtól kezdődött. Bemutatkozó koncertjén, 2002. szeptember 7-én Thomas Adès Asyla című zenekari művét és Gustav Mahler 5. szimfóniáját vezényelte. Vezetése alatt számos kortárs zeneszerző művét is játszották, sőt jazz-crossover fellépésük is volt. 2002-ben elindította a Berlini Filharmonikusok oktatási programját, a közönség számára heti rendszerességgel ingyenes déli koncerteket szervezett, és más oktatási formákat is kialakított a különböző korosztályú és kulturális háttérrel rendelkező emberek számára. 2009-ben elindult az interneten a Digitális Hangversenyterem című vállalkozás, amelynek keretében a Berlini Filharmonikusok élő közvetítéseit lehetett megtekinteni. Rattle eredeti szerződése 2012-ig tartott volna, de a zenekar ezt meghosszabbította 2018-ig. Ennek megfelelően a Berlini Filharmonikusokat a 2017–2018-as szezon végén elhagyta (a 16 év alatt 1100 közös koncertjük volt), de már 2017-ben a Londoni Szimfonikus Zenekar vezető karmestere lett. Az ezt követő években sem szűnt meg a kapcsolata a német közönséggel, élő projektek kapcsán a Berlini Filharmonikusokkal és a Németországi Nemzeti Ifjúsági Zenekarral – amelynek 2018-ban tiszteletbeli karmesterévé nevezték ki – rendszeresen fellép. Felesége, a cseh énekesnő, Magdalena Kožená is ott él.

Rattle vendégkarmesterként is számos jelentős zenekart vezényelt a világ minden táján (például Los Angeles Philharmonic, Cleveland Orchestra, Chicago Symphony Orchestra, San Francisco Symphony, Toronto Symphony Orchestra, Boston Symphony Orchestra), a Bécsi Filharmonikusokkal felvette Beethoven teljes szimfónia-ciklusát.

Rattle nagyszámú, több mint száz hangfelvételt készített zenekaraival és szólistákkal. Felvételei közül több különböző elismerésekben részesült. Gershwin Porgy és Bess című operafelvétele 1990-ben elnyerte a Nemzetközi Lemezkritikusok díját, Brahms Német requiem és Stravinsky Zsoltárszimfónia felvétele 2008-ban Grammy-díjat kapott, miként Bach Máté-passiója 2010-ben és Mahler 2. szimfóniája 2011-ben.

Rattle háromszor nősült. Első felesége 1980-tól 1995-ig Elise Ross amerikai szoprán volt, akitől két fia született. Candace Allen bostoni írónővel kötött házassága 1996-tól 2004-ig tartott. Magdalena Kožená cseh mezzoszopránt 2008-ban vette el, akitől két fiú és egy lány gyermeke született.

Díjai, elismerései 1974 – A John Player Nemzetközi Karmesterverseny első díja 1987 – A Brit Birodalom Érdemrendje 1994 – Knight Bachelor (lovagi cím) 1990 – A Nemzetközi Lemezkritikusok díja 1997 – A Royal Society of Arts Albert-érme 2000 – A Royal Philharmonic Society aranyérme 2003 – ECHO Klassik, az év karmestere 2004 – Comenius-díj (Németország) 2006 – A Royal Society of Arts tiszteletbeli tagja 2007 – Goldene Kamera (Németország) 2007 – Az UNICEF nemzetközi jószolgálati nagykövete (a Berlini Filharmonikusokkal együtt) 2008 – Grammy-díj 2009 – A Német Szövetségi Köztársaság érdemrendje 2010 – Grammy-díj 2010 – A Francia Köztársaság Becsületrendje 2011 – A Royal Academy of Music díszdoktora 2011 – Grammy-díj 2013 – Léonie Sonning Music Prize (Dánia) 2013 – ECHO Klassik 2014 – Order of Merit (Nagy-Britannia) 2018 – Berlin tartomány érdemrendje Birmingham, Leeds, Liverpool és Oxford egyetemeinek díszdoktora

Felvételei

Válogatás az AllMusic és a Discogs nyilvántartásából.

MegjelenésTartalomKözreműködőkKiadó1977Stravinsky: The Rite of SpringNational Youth Orchestra of Great BritainEnigma Records1978Prokofjev: Piano Concerto No. 1; Ravel: Concerto for the Left HandAndrej Gavrilov, London Symphony OrchestraHis Master's Voice1979Peter Maxwell Davies: SymphonyPhilharmonia OrchestraDecca1980Mahler: Symphony No. 10Bournemouth Symphony OrchestraHis Master's Voice1981Holst: A bolygók (szvit)Philharmonia Orchestra, Ambrosian SingersHis Master's Voice1982Bartók: 2. hegedűverseny (Bartók)Iona Brown, Philharmonia ZenekarArgo1983Britten: War RequiemElisabeth Söderström, Robert Tear, Thomas Allen, CBSO Chorus, Boys of Christ Church Cathedral Oxford, City of Birmingham Symphony OrchestraEMI1984Sibelius: Symphony No. 2, Scene with Cranes from „Kuolema”City Of Birmingham Symphony OrchestraAngel Records1987Bartók: Sonata for Two Pianos and Percussion, Concerto for Two Pianos, Percussion and OrchestraKatia & Marielle Labèque, Sylvio Gualda & Jean-Pierre Drouet, City of Birmingham Symphony OrchestraEMI, 1988Stravinsky: Petrushka, Symphony in Three MovementsCity Of Birmingham Symphony OrchestraEMI1989Gershwin: Porgy and BessCynthia Clarey, Cynthia Haymon, Willard White, Glyndebourne Chorus, London PhilharmonicEMI1990Debussy: Jeux, Images, Musiques pour „Le Roi Lear”City of Birmingham Symphony OrchestraEMI1991Schönberg: Pierrot Lunaire; Webern: Concerto, Op. 24Nash EnsembleChandos1992Mahler: Symphony No. 1City of Birmingham Symphony OrchestraEMI1993Bartók: Piano Concertos 1-2-3Peter Donohoe, City of Birmingham Symphony OrchestraEMI1994Elgar: Enigma Variations, Falstaff, Grania and Diarmid Incidental Music and Funeral MarchCity of Birmingham Symphony OrchestraEMI1994Bartók: Concerto for Orchestra, The Miraculous MandarinCity of Birmingham Symphony OrchestraEMI1995Haydn: Symphonien Nr. 22, 86 & 102City of Birmingham Symphony OrchestraEMI1997Mahler: Das Lied von der ErdeThomas Hampson, Peter Seiffert, City of Birmingham Symphony OrchestraEMI1998Walton: Belshazzar's Feast, Symphony No. 1Cleveland Orchestra Chorus, City of Birmingham Symphony OrchestraEMI2000Rattle Conducts BrittenPeter Donokoe, Jill Gomez, CBSO Chorus, City of Birmingham Symphony OrchestraEMI, Warner Classics2001Brahms: Violin Concert; Beethoven: Symphony No. 5Kyung-Wha Chung, Wienna PhilharmonicEMI2003Elgar: The Dream of GerontiusJanet Baker, City of Birmingham Symphony OrchestraEMI2005Orff: Carmina BuranaLawrence Brownlee, Sally Matthews, Berlin Philharmonic OrchestraEMI, Warner Classics2007Bruckner: Symphony No. 4Berlin Philharmonic OrchestraEMI2008Muszorgszkij: Bilder einer Ausstellun; Borogyin: Sinfonie Nr. 2; Polowetzer TänzeBerlin Philharmonic OrchestraEMI2009Brahms: The SymphoniesBerlin Philharmonic OrchestraEMI2010Duke Ellington: Mainly Black, Harlem, Sophisticated Lady, etc. City of Birmingham Symphony OrchestraEMI2011Bartók: Concerto for Orchestra; Viola Concerto; Concerto for Two Pianos, Percussion and Orchestra, etc.Eugene Ormandy, Katia and Marielle Labèque, Tabea Zimmermann, City of Birmingham Symphony Orchestra, Philadelphia Orchestra, Symphonie Orchester des Bayerischen RundfunksEMI, Warner Classic2013Rachmaninov: The Bells, Symphonic DancesBerlin Philharmonic OrchestraWarner Classics2015Lutosławski: Piano Concerto, Symphony No. 2Krystian Zimerman, Berlin Philharmonic OrchestraDeutsche Grammophon2016Beethoven: Symphonien 1–9Berlin Philharmonic Orchestra, Berlin Radio ChorusBerliner Philharmoniker2018The Asia TourBerlin Philharmonic OrchestraBerliner Philharmoniker2018Bernstein: Wonderful TownDanielle de Niese, Alysha Umphress, London Symphony OrchestraLSO Live2019Berlioz: La damnation de FaustKaren Cargill, Bryan Hymel, London Symphony OrchestraLSO Live2020Wagner: Die WalküreStuart Skelton, Eric Halfvarson, James Rutherford, Eva Maria Westbroek, Elisabeth Kulman, Bavarian Radio Symphony OrchestraBR Klassik2020Beethoven: Christ on the Mount of OlivesLondon Symphony OrchestraLSO Live

Jegyzetek

Fordítás

Források

Kategória:1955-ben született személyek Kategória:Angol karmesterek Kategória:Brit zenészek Kategória:Grammy-díjas zenészek Kategória:Élő személyek Kategória:Liverpooliak Kategória:A Becsületrend lovagjai