Doros Gábor (Székelyudvarhely, 1892. március 24. – Budapest, 1980. február 16.) orvos, bőrgyógyász, egyetemi tanár.
Életpályája Doros György földbirtokos és Gyarmathy Ida fiaként született. Középiskolai tanulmányait szülővárosában fejezte be 1910-ben. 1910 és 1915 között a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karának hallgatója volt. 1915-ben avatták orvosdoktorrá. Az első világháború idején katonaorvosként szolgált. 1919-ben a Régi Szent János-kórházban Guszman József (1875–1951) professzor mellett dolgozott. 1920–1927 között a Nékám-klinikán gyakornok, majd tanársegéd volt. 1927–1945 között az OTI Pestújhelyi Kórházának bőrgyógyász főorvosa volt. 1929-ben egyetemi magántanári, 1941-ben rendkívüli egyetemi tanári kinevezést kapott. 1929-től a fővárosi törvényhatósági bizottság rendes tagja volt. 1945 után a XIV. kerületi Bőr- és Nemibeteggondozó Intézet szakfőorvosa lett és az Országos Bőr- és Nemikórtani Intézet munkatársa is volt. 1962–1973 között a Ganz-MÁVAG Szakrendelő Intézet bőrgyógyász főorvosaként dolgozott. 1973-ban nyugdíjba vonult.
A bőrgyógyászat és a nemibetegségek – köztük a szifilisz – vizsgálatában fontos eredményeket ért el, melyeket szakcikkei is igazoltak. 1945 után publikációit a Magyar bőrgyógyászati és venerológiai bibliográfia (Budapest, 1962) közölte.
Családja 1923. június 30-án Budapesten házasságot kötött Tima Etelka Máriával. Két gyermekük született.
Művei A nemi egészségügy problémái (Budapest, 1928) Küzdelem a nemibetegségek ellen (habilitáció, 1929) A nemibetegségek kérdése Budapesten (Budapest, 1930) A bőrtuberculosis szociális egészségügyi jelentősége (1930) A nemibetegségek Budapesten (1932) A nemibetegségek megelőzésére vonatkozó törvényes rendszabályok (1932) Újabb irányelvek az antivenereas küzdelemben (1933) A prostitúció kérdése (Budapest, 1934) A prostitúció leküzdésének kérdése Magyarországon (1934) A nemibetegek általános kötelező gyógykezeltetése (1934) Milyen esetekben van szükség a nemi betegek kényszerkezelésére (1934) Betegfelkutatás serologiai tömegvizsgálatok útján (1934) Prostitúció ellenőrzésének reformjáról (1935) Törvénytervezet a nemibetegségek leküzdéséről (1936) A bőrgümőkór kemoterápiája (1937) Családvédelem és küzdelem a születéscsökkentés ellen (Budapest, 1938) Kötelező legyen-e a házasság előtti orvosi vizsgálat (1938) A házasság előtti kötelező vizsgálatok orvosi nehézségei (1938) Csallóközi magyarok. Kulcsod község lakosságának fajélettani és foglalkozásügyi vizsgálata (Budapest, 1942) A család- és fajvédelem társadalmi feladatai (Budapest, 1942) A magyarság életereje. A nemzettest biológiája, fajegészsége és eugenikája (Budapest, 1944, 2000)
Jegyzetek
Források
Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1938-1939 (HU-SEKL 1.a 66.) Acta Papensia 2016. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 16. évfolyam (Pápa, 2016)
További információk Doros Gábor (Orvosi Hetilap, 1980. 14. sz.)
Keresztény magyar közéleti almanach I-II. [3. kötet: Erdély. 4. kötet: Délvidék.]. Felelős szerkesztő és kiadó: Hortobágyi Jenő. Budapest, 1940.
Kategória:1892-ben született személyek Kategória:1980-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar bőrgyógyászok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Székelyudvarhelyiek