A skotizmus vagy szkotizmus a skolasztikus filozófia és a katolikus teológia egyik jelentős iskolája, amely Boldog Duns Scotus János ferences teológus és filozófus tanításait fogadta be, alkalmazta és fejlesztette tovább. A skotizmus elsősorban a ferences rend tudományos hagyományában vált meghatározóvá, de hatása a renden kívül is érezhető volt: világi klerikusok, egyetemi tanárok és későbbi filozófusok is merítettek belőle.C. Balić – T. B. Noone: Scotism. In: New Catholic Encyclopedia. 2. kiadás. Thomson–Gale, Detroit, 2003. A szócikk a skotizmust Duns Scotus alapvető tanainak befogadásaként, alkalmazásaként és továbbfejlesztéseként határozza meg, főként ferences, de a renden túl is ható skolasztikus mozgalomként.
A skotizmus legismertebb tanai közé tartozik a lét fogalmának egyértelműsége, a formális különböztetés (distinctio formalis a parte rei), az egyediség elveként értett haecceitas („ez-voltság”), az akarat és a szabadság erős hangsúlya, Jézus Krisztus megtestesülésének elsődlegessége, valamint Mária Szeplőtelen Fogantatásának klasszikus skolasztikus védelme.Thomas Williams: John Duns Scotus. Stanford Encyclopedia of Philosophy. https://plato.stanford.edu/entries/duns-scotus/XVI. Benedek pápa: General Audience of 7 July 2010: John Duns Scotus. https://www.vatican.va/content/benedict-xvi/en/audiences/2010/documents/hf_ben-xvi_aud_20100707.html
A skotizmus nem azonos a nominalizmussal. Duns Scotus és követői elfogadták, hogy a dolgokban vannak az értelem által megragadható közös természetek és formális mozzanatok; a nominalisták ezzel szemben sokkal inkább az egyedi dolgok és a terminusok elsőbbségét hangsúlyozták. A skotizmus a középkori katolikus teológia három nagy iskolai irányzata — tomizmus, skotizmus és késő skolasztikus nominalizmus — között foglal helyet.Schütz Antal: Dogmatika. Szent István Társulat, Budapest. Schütz a tomizmust, skotizmust és molinizmust a katolikus hittudomány szabad iskolái között tárgyalja, és hangsúlyozza, hogy a skotizmus a tomizmusnál erősebben emeli ki az akarat elsőbbségét és a teremtmény viszonylagos önállóságát.
Elnevezése
Az irányzat neve Duns Scotus nevéből származik. A Scotus melléknév középkori latinul skót, ír vagy észak-brit származást is jelölhetett, de a mai kutatás Duns Scotust általában a skóciai Duns városához köti. A magyarban a skotizmus és a szkotizmus alak is előfordul; a szakirodalomban mindkettő használatos. Duns Scotus középkori iskolai mellékneve a Doctor Subtilis („a finom megkülönböztetések doktora”), mariológiai jelentősége miatt pedig gyakran Doctor Marianus néven is említik.Parthenius Minges: Bl. John Duns Scotus. The Catholic Encyclopedia. New York, Robert Appleton Company, 1909. https://www.newadvent.org/cathen/05194a.htm
Történeti háttér
A skotizmus a 13. század végének és a 14. század elejének egyetemi skolasztikájában alakult ki. Duns Scotus gondolkodása a ferences iskola ágostoni és bonaventurai örökségéből nőtt ki, ugyanakkor mélyen használta az arisztotelészi logika és metafizika eszközeit is. Ebben különbözött a korábbi ferences iránytól, amelyben az ágostoni és újplatonikus elemek erősebben érvényesültek, valamint a domonkos-tomista iránytól, amely Aquinói Szent Tamás nyomán következetesebben dolgozta be Arisztotelész metafizikáját a keresztény teológiába.Parthenius Minges: Scotism and Scotists. The Catholic Encyclopedia. New York, Robert Appleton Company, 1912. https://www.newadvent.org/cathen/13610b.htm
Duns Scotus nem egyszerűen Aquinói Tamás ellenfele volt. Több alapvető katolikus és skolasztikus tételben közös talajon állt vele: elfogadta Isten valóságát, a teremtést, a kinyilatkoztatás tekintélyét, az egyházi dogmákat, a filozófiai érvelés érvényét és a teológia tudományos igényét. Eltérései főként abban álltak, hogyan kell pontosan meghatározni a lét fogalmát, Isten és a teremtmény viszonyát, az egyediség elvét, a szabadságot és a megtestesülés helyét az isteni tervben.
A skotizmus önálló iskolává válását segítette, hogy Scotus tanításai Oxfordban és Párizsban már életében erős hatást gyakoroltak. A korai követők főként Petrus Lombardus Sententiáihoz írt kommentárokban és a formális különböztetésről szóló értekezésekben alkalmazták a skotista tanokat.C. Balić – T. B. Noone: Scotism. In: New Catholic Encyclopedia. 2. kiadás. A korai skotizmus jellemzőjeként a Sententiák-kommentárokat és a De formalitatibus típusú értekezéseket emeli ki.
Fő tanai
A lét egyértelműsége
A skotizmus egyik legismertebb tétele a lét fogalmának egyértelműsége. Ez nem azt jelenti, hogy Isten és a teremtmények ugyanazon a módon léteznek. A tétel értelme az, hogy a „létező” fogalma az emberi értelem számára olyan közös, elvont fogalom, amelyet Istenre és a teremtményekre is állíthatunk anélkül, hogy teljesen más jelentést kapna. Isten végtelen létező, a teremtmények véges létezők; a különbség tehát nem a lét fogalmának teljes jelentésváltásában, hanem a végtelen és véges létmódban van.
Duns Scotus szerint erre azért van szükség, mert ha a lét fogalma Isten és a teremtmény esetében teljesen más jelentésű volna, akkor a teremtményekből nem lehetne értelmesen Istenre következtetni. A skotista lét-egyértelműség tehát a természetes istenismeret és a metafizika feltételét akarja biztosítani. Aquinói Tamás ezzel szemben inkább a lét analógiáját hangsúlyozza: Isten és a teremtmények között valós hasonlóság van, de a hasonlóság mindig nagyobb különbségben áll.
Isten mint végtelen létező
A skotizmus természetes teológiájában Isten egyik legfontosabb meghatározása a végtelen létező (ens infinitum). Scotus számára Isten nem csupán első ok vagy legfőbb létező, hanem olyan végtelen valóság, akinek tökéletessége nem korlátozott. A végtelenség fogalma ezért központi szerepet játszik Isten megismerésében: a teremtményi létezők végesek, Isten viszont végtelen, önmagától való és feltétlen.
Ez a hangsúly különbözik a tomista megközelítés fő hangsúlyaitól, ahol Isten mint tiszta valósultság (actus purus), önmagában fennálló lét (ipsum esse subsistens) és abszolút egyszerűség kerül előtérbe. A skotizmus nem tagadja Isten egyszerűségét, de Isten megismerhető fogalmi meghatározásában nagyobb szerepet ad a végtelenségnek és a szabad szeretetnek.
Formális különböztetés
A skotizmus sajátos metafizikai eszköze a formális különböztetés (latinul: distinctio formalis a parte rei). Ez a megkülönböztetés a pusztán értelmi különbség és a valós, dolgok közti különbség között helyezkedik el. A skotista felfogás szerint bizonyos mozzanatok ugyanabban a dologban nem különálló dolgokként léteznek, mégsem pusztán az emberi elme választja szét őket. A különbség a dologban gyökerezik, de nem bontja szét a dolgot több önálló létezőre.Schütz Antal: Dogmatika. A formális különböztetésről szóló részben Schütz úgy ismerteti Scotus álláspontját, hogy a formális mozzanatok az értelem különböztető tevékenysége előtt is megvannak a lényen, de nem jelentenek külön dolgokat.
Ezt a skotisták több fontos kérdésben alkalmazták. Ilyen például Isten tulajdonságainak viszonya Isten egyszerű lényegéhez, a lélek és képességei közti viszony, vagy az egyedi dologban meglévő közös természet és egyedi mozzanat viszonya. A tomista szerzők gyakran bírálták ezt a megkülönböztetést, mert attól tartottak, hogy lazíthatja a létező belső egységének magyarázatát; a skotisták viszont úgy tekintettek rá, mint a fogalmi különbségek tárgyi alapjának pontosabb megjelölésére.
A haecceitas, vagyis az egyediség elve
A haecceitas latin szó jelentése körülbelül: „ez-voltság”. A skotizmusban ez jelöli azt a végső egyedi mozzanatot, amely egy közös természetet éppen ezzé az egyeddé tesz. Például az „emberség” közös természetként sok emberben megvalósulhat, de Szókratész nem pusztán „egy ember”, hanem ez az egyetlen és megismételhetetlen személy. A skotista magyarázat szerint ezt a végső egyedítő mozzanatot nevezzük haecceitas-nak.Richard Cross: Medieval Theories of Haecceity. Stanford Encyclopedia of Philosophy. https://plato.stanford.edu/entries/medieval-haecceity/
A tomizmusban az anyag mennyiségileg meghatározott volta kap nagyobb szerepet az anyagi létezők egyedítésében. Scotus ezt elégtelennek tartotta, mert szerinte a puszta anyag vagy mennyiség nem magyarázza meg teljesen a konkrét egyed pozitív, megismételhetetlen meghatározottságát. A skotista haecceitas ezért nem egyszerű járulék, hanem a konkrét létező végső ténylegesülése, az egyedi lét pozitív meghatározottsága.Skotizmus. In: Magyar Katolikus Lexikon. A szócikk a haecceitas-t a dolog „ez voltaként”, az egyediség végső formalitásaként és a konkrét egyed megvalósító tényezőjeként írja le.
Közös természet és egyed
A skotizmus az egyetemes fogalmak kérdésében nem platonikus túlzó realizmus, de nem is nominalizmus. Scotus szerint a közös természet — például az emberség — nem létezik önállóan az egyedi dolgoktól külön, de nem is puszta név. Valós alapja van az egyedi dolgokban, és az értelem ezt képes egyetemes fogalomként megragadni. Az egyedi létezőben a közös természet a haecceitas által válik éppen ezzé az egyeddé.
Ezért a skotizmus köztes helyet foglal el a túlzó realizmus és a nominalizmus között. Megőrzi az egyetemes fogalmak tárgyi alapját, de az egyediségnek nagyobb metafizikai súlyt ad, mint sok korábbi skolasztikus magyarázat.
Anyag és forma
A skotizmus több ponton újraértelmezte az arisztotelészi anyag-forma tant. Scotus nem fogadta el azt a tomista értelmezést, amely szerint az elsődleges anyag pusztán tiszta lehetőség, minden sajátos pozitív tartalom nélkül. A skotista hagyományban az anyag a létezés legalsó fokán ugyan, de mégis valamiféle valóságos mozzanatként jelenik meg, amely természeténél fogva a forma befogadására irányul.
A skotizmus emellett gyakran elutasította a szubsztanciális forma szigorú tomista egységének tanát. Több skotista szerző szerint egy összetett létezőben több formális tökéletesség vagy formalitás is megkülönböztethető. Ez a felfogás összefügg a formális különböztetéssel és azzal az igénnyel, hogy a dolgokban ténylegesen meglévő különböző tökéletességi rétegek ne oldódjanak fel puszta értelmi különbségekben.
Ismeretelmélet
A skotizmus ismeretelmélete a ferences-ágostoni hagyományból és az oxfordi iskolák empirikusabb irányából is merített. Nagy szerepet tulajdonított az egyedi dolgok megismerésének és az intuitív megismerésnek. Az intuitív megismerés olyan ismeret, amely a dolog tényleges jelenlétére vagy létezésére irányul; az absztrakt megismerés ezzel szemben a dolog mibenlétét ragadja meg anélkül, hogy a tényleges jelenlétet állítaná.
A skotizmus ugyanakkor nem mondott le az egyetemes fogalmakról. Az emberi értelem a képzetekből és a tapasztalatból egyetemes tartalmú ismereteket alkot. A tényigazságok és az észigazságok így egymást kiegészítő szerepet játszanak: vannak ítéletek, amelyek a tapasztalaton és a jelenlévő dolog szemléletén alapulnak, és vannak olyan analitikus ítéletek, amelyekben a fogalmak egymáshoz való viszonyából ismerünk meg valamit.
Akarat, szabadság és erkölcs
A skotizmus egyik jellegzetes vonása az akarat és a szabadság erős hangsúlya. Schütz Antal röviden úgy jellemzi az iskolák különbségét, hogy a tomizmus az értelem elsőbbségét, a skotizmus pedig az akarat elsőbbségét nyomatékozza.
Ez nem azt jelenti, hogy a skotizmus szerint az akarat vak vagy önkényes volna. Az értelem megmutatja a jót, de az akarat nem pusztán mechanikusan követi az értelmi belátást. Az emberi szabadság abban áll, hogy az akarat valóban képes önállóan állást foglalni. Istenben a skotizmus különösen hangsúlyozza a szabad szeretetet: Isten nem külső kényszerből, hanem szabad, bölcs és szerető akarattal teremt és üdvözít.