Nagy Zsombor (Szeged, 1998. március 21. –) korosztályos magyar válogatott labdarúgó, jelenleg a Kazincbarcika hátvédje.
Pályafutása Klubcsapatokban Nagy Zsombor labdarúgó pályafutását a Tisza Volán SC csapatában kezdte, majd onnan került a SZEOL SC akadémiájára. 2012-ben leigazolta a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia. Végigjárta a korosztályos csapatokat, majd 2016-ban felkerült az MTK második csapatába, amely az NBIII-ban szerepelt. A következő szezonban már az akkor másodosztályú együttesben is bemutatkozott. Először a Magyar kupában a Tállya ellen az első, majd a bajnokságban a Siófok ellen az utolsó fordulóban. A 2018–2019-es szezont kölcsönben a Dorognál töltötte, majd stabilan jó teljesítményének köszönhetően az idény végére ismét NBII-es MTK-nál számítottak rá. Hamar alapembere lett a csapatnak, amellyel a Magyar kupa elődöntőjéig menetelt, és a koronavírus-járvány miatt félbeszakított másodosztály első helyén feljutott az NBI-be. A 2020–2021-es szezon 1. fordulójában a Ferencváros ellen a bemelegítésnél megsérült Pintér Ádám helyére bekerült a kezdőcsapatba.
2025 nyarán a Zalaegerszegi TE csapatához igazolt.
2026. január 28-án bejelentették, hogy a Kazincbarcika játékosa lett.
A válogatottban 2012-től kezdve minden korosztályos válogatottban pályára lépett.
Statisztikái Klubcsapatokban 2026. szeptember 19-i állapot szerint.
KlubSzezonBajnokságKupaNemzetköziEgyébÖsszesenLigaMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMTK Budapest II2016–17NB III182———1822017–18241———2412021–2240———402024–2511———11Összesen474———474MTK Budapest2017–18NB II1010——202019–2019181——2722020–21NB I27141——3122021–2218010——1902022–23NB II172———1722023–24NB I12120——1412024–2512020——140Összesen1065182——1247Dorog 2018–19NB II352———352Szeged-Csanád GA 2023–24NB II17010——180Zalaegerszegi TE2025–26NB I2020——40Kazincbarcika2025–26NB I7120——912026–27NB II8010——90Összesen15130——181Teljes karrier22212242——24614
Jegyzetek
Források
Kategória:1998-ban született személyek Kategória:Szegediek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:A Dorogi FC labdarúgói