A Bajer-tó () egy 1947 és 1952 között épített mesterséges tó Horvátországban, Gorski kotar területén, Tengermellék-Hegyvidék megyében, Fužine település mellett. A tavat a horvát „bajer” szóról nevezték el, amely Horvátország egyes részein mesterséges tavat jelent.

Leírása A tavat a Ličanka-patak elrekesztéséval a HPP Vinodol vizierőmű ellátásához hozták létre, de felépítésével igazi vonzerővé vált a turisták és a kirándulók számára. A tengertől csak mintegy 30 kilométerre található tó vonzó célponttá vált, ahol csónakkölcsönzésre és horgászatra is van lehetőség, valamint sétálni lehet a parti sétányokon. A turisták ellátogathatnak a közeli Vrelo-barlangba, amelyet 1950-ben éppen a tó építéséhez szükséges kő kitermelése során fedeztek fel. A barlangot 1998-ban újították fel és világították meg, és még a fogyatékkal élők számára is hozzáférhető, mert nincsenek lépcsők. A közelben éttermek és kiadó szobák találhatók, így a téli turizmus számára is vonzó.

Ma a a tavon zajló legfontosabb tevékenység a sporthorgászat, amelyhez az ŠRD „Bajer” sporthorgászklub tagjai a Lič közelében található Potkoš-tavon természetes pisztrángkeltetőt alakítottak ki. Erre azért volt szükség, mert a pisztrángok túlélését a csuka veszélyeztette. A Bajer közelében egy másik, kisebb tó is van, a Lepenicei-tó, amelyet 1985-ben építettek Ličankának a Bajertől feljebb eső szakaszán, és amely a horgászok számára is vonzó hely lett. 500px|bélyegkép|jobbra|A tó látképe Fužine felől

Növény- és állatvilág A tóban élő főbb halfajok a márványos pisztráng, a fejes domolykó, a compó, az amur, a ponty és a kárász.

Források Hrvatska enciklopedija– Bajer

Fordítás

Kategória:Horvátország tavai